Észrevétlen része

Egy buli másnapján a feleség elviharzik a munkába, a férj pedig rendet rak. Pakolás közben azonban akaratlanul lehuppan a díványra. Felkel, de kicsúszik a borosüveg a kezéből és megint lehuppan a díványra. „Segítség” – mondja elhalóan, aztán már a kórházban összegzik a tüneteket az orvosok. Sztrókot kapott – most fél-eszméletlenül fekszik a kórházban, fejben reagál a külvilágra, a külvilág figyeli őt, de nincs kontaktus. Közben hirtelen lepörög a belső film, szürke életének minden pontja egy szürreális képpé ugrik össze, ami velünk, nézőkkel próbál valamilyen kapcsolatot teremteni. De valami hiányzik hozzá. Ugrálunk főhősünk életének idejében. A ’70-es, a ’80-as, a ’90-es években megéltek keverednek az éppen aktuális pillanatokkal és a tegnap esti eseményekkel. Furcsa, de nem szokatlan élmények. Egy elveszett húg, az alkoholmámorba folyó tanulás a koleszben, a hittanórán előkerülő fotók egy lányról és a hirtelen félreértések és frusztrációk kíséretében megcsalásban tetőző előző éjszaka. És egy vízvezeték-szerelő, aki egy eldugott padláson próbál eltávolítani egy ismeretlen, szokatlan penészt, ami teljesen benőtte magát a történetbe. De nem csak a történetben, hősünk fejében, sőt az előadásban is mintha egy ilyen meghatározhatatlan penészvalami akarna eluralkodni. A Kovalcsik Anikó, Tölli Judit és Omodi Gábor által tervezett, elhúzható függönyökkel telelógatott kórtermet Göttinger Pál filmszerűen játszatja be, ahol az operatőr és – vélhetően – a képzeletbeli rendező hősünk fia. A film a színpadi eseményekből áll össze, kiemelve és hangsúlyozva azokat, és sokszor úgy tűnik, hogy valamiféle viszonyt is szeretne kialakítani azokkal. Ám ez csak úgy tűnik, mert ez a viszony nem egyértelmű, sőt az egész előadásban nemhogy nem egyértelmű, hanem egész egyszerűen kideríthetetlennek tűnik, miről szándékozik szólni, vagy miért került a színpadra. Göttinger Pál nem csak érezhetően, hanem láthatóan is sok ötlettel töltötte fel az előadást, de azok valahogy nem egy tőről fakadnak. Ki ez az agyvérzésben fekvő férfi? Miért fontos ő a mi számunkra? Miért és mivel kell elszámolnia élete végén? A darabból az határozottan kitűnik, hogy van közünk ehhez az elszámoláshoz. Kálid Artúr egy-egy gyerekkorban és felnőttkorban is visszatérő gesztusból, a kétségbeesett befelé fordulás és a kíváncsiság határán mozogva igyekszik kibontani élete utolsó perceit töltő karakterét, de úgy nehéz követni, hogy nem csak tudni, de érezni sem lehet, hogy minek a mentén. Varga Anikó, a feleség szerepében telis-tele van érzelmi elfojtással, Szoták Andrea karakterei közül a nevelőanya nemtörődömség és figyelem között egyensúlyozó zárkózottsága a legerőteljesebb. Kardos Róbert visszahúzódó és eszköztelen barát, legváratlanabb húzása, hogy lefekszik gyerekkori pajtása feleségével. Ilyés Róbert, mint pap pillanatok alatt rázza fel a közönséget, energikus, addig nem látott színt hozva a történetbe. Tegyük hozzá: van honnan felráznia a nézőket, mert Göttinger rendezése bármennyire is felépítettnek és átgondoltnak tűnik – sőt minden valószínűség szerint az is –, nincs meg benne se az az erő, se az a gondolat, aminek a mentén ennek mi, nézők is a részeseivé válhatnánk. Hogy érezzük, honnan hová zuhan hősünk, min és miért kell átesnie, amin mi is áteshetnénk vele együtt. Valószínűleg így is átesünk majd, de az életünk észrevétlen részeként. Nyulassy Attila

Megosztás: