MINTHA ITT SE LENNÉK

(Szabadesés próbanapló - augusztus 31.) - Huszonkettedik oldal, de melyik mondat? - Itt maradt velünk – sietnek a többiek a rendező, Göttinger Pál segítségére, és folytatják onnan ahol előző nap abbahagyták. Megfejtenek. Négy óra alatt próbálom összerakni a szilánkokból a sztorit az első olvasópróbák egyikén, de nehéz: oda-vissza ugrálunk az időben. Kórházban vagyunk, majd kollégiumi szobában, egy baráti összejövetelen, aztán az iskolapadban. Egy kocsi lopás 1979-ben, egy szélütés 1998-ban. Ebben a flasback-kirakósban apránként rakódnak egymás mellé az információk. Elcsepegtetett félmondatokból, leheletnyi gesztusokból formálódnak a karakterek, bontakoznak ki a köztük lévő kapcsolatok. A befogadó (jelen esetben egyedüliként ez lennék én) „belezuhan” a történetbe. Kapkodja a fejét, elveszti a biztos talajt, keresi a kapaszkodókat. A szereplők (Varga Anikó, Kálid Artúr, Kardos Róbert, Ilyés Róbert és Szoták Andrea) azonban szintúgy. Most akkor, hogy került ide ez a szamár? Miért használ a férj és a feleség egymással szemben archaikus indulatszavakat? Van-e többletjelentése, ha a női bugyi az egyik szereplő fején marad több jeleneten keresztül? Az eredeti előadásban így volt, a Bárka stúdiójában megoszlanak a vélemények ennek szükségességéről, így ebben a kérdésben egyelőre nem születik döntés. „Jó változás, rossz változás” – a Kardos Róbert által játszott figura könyvének címe ez, melynek témája az ír hitelválság. Végre egy pont, amely biztosnak tűnik, egy momentum, amelynek segítségével párhuzamot lehet teremteni a mai magyar jelennel, mert az olyan kézzelfogható, és egy mankó az mindig jól jön. Mindez azonban egy pillanatig tart. Igen, valóban válság van, itt is, ott is. Pénzügyi, de még inkább értékválság. Középkorú embereket látunk, akik valahol elvesztek. Nem döntöttek, amikor kellett volna, és nem választottak, amikor lehetőségük volt rá. A szereplők közül valaki azt mondja, ez akár buddhizmushoz kötődő gondolat is lehetne. Majd kibontják, vagy nem. - Ezeknek az embereknek nem kicsúszott a kezükből az életük, hanem pontosan azt kapták, amit akartak – mondja a rendező a Szabadesés „hőseiről”. Hogy van-e rajtuk biztosítókötél, ami mindebből visszarántja őket? A kérdés, hogy egyáltalán akarják-e. Fejest ugrani a semmibe ugyanis ambivalens tett. Húszévesen izgalmas, negyvenévesen félelmetes. Mert adódnak ugye a kérdések. Ha a zuhanás közben lepereg előtted életed filmje, akkor azt fogod látni, amit gyerekként képzeltél a jövőről? Csalódnál vagy büszke lennél? És amit magad köré építettél, az kilátó, vagy tulajdonképpen börtön? „Mintha itt se lettem volna, mintha az egész életemből hiányoztam volna…” Varga Anikó hangja elcsuklik. A színház büféjéből közben az ajtón át halkan beszűrődik egy dallam. Riders on the storm. Szerintem csak én hallom. A csapat közben összenéz. Szabadság? Végre? Most? Ebben is majd megegyeznek. Pali lezárja a próbát. - Holnaptól már járkálunk, és elhagyunk tárgyakat, hogy tudjunk majd mihez visszatalálni. 

 Sós Eszter

Megosztás: