Ördögkatlan negyedszer

by - 17:38:00

Írta: Jeges-Varga Ferenc

„Ma már nem megszólítható senki, a hírességek sem, de te sem meg én sem, maximum a Facebookon. Ne az legyen, hogy a fellépők kiszállnak a kisbuszból, megnézik a hűtőt, hogy megvan-e minden, amit kértek, lenyomják a műsort, kitöltik a számlát, aztán be a kisbuszba és haza. Kiss Tibi például, aki tavaly volt díszvendég, gyönyörűségeket csinált egy épületben képzőművészekkel közösen Nagyharsány központjában, mondta, hogy idén is folytatná.” (Hodászi Ádámnak mondta Bérczes László)

A legenda szerint azon a gyönyörű Pécs környéki vidéken, ahol Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya települések is elterülnek, az ördögszántotta hegyek között egy szépséges harsányi lányra, bizonyos Harkára szemet vetett az ördög. Még azt is vállalta érte, hogy a Szársomlyó mészkövét egy éjszaka alatt felszántja. Az ördög ekéje azonban beletörött a vállalkozásba. A felszántott rész barázdái viszont megmaradtak. Sőt! A balul sikerült kísérlet eredménye lett a monda szerint a siklósi, a beremendi hegy, de még a harkányi fürdő kénes vize is...

Az Ördögkatlan Fesztivál szervezőivel ilyen kudarc nem eshet meg. Kiss Mónika és Bérczes László igazgatók, inasok, művészetről álmodók és toitoivécé-beszerzők már többször bizonyítottak: tudniillik ez a fesztivál a Művészetek Völgyében éveken át megrendezett Bárka Kikötő folytatása. A Bárka 2001-től hat éven át szervezte Pulán a Völgy talán legszínvonalasabb összművészeti programját, ezt fejlesztik tovább 2008 óta Baranyában. És ha a szervezők jól számolnak, ebben az évben jubileumot ünnepelhetnek, hiszen ha a pulai hatot és a baranyai négyet összeadjuk, idén tizedszer szervez fesztivált a csapat.

A IV. Ördögkatlan Fesztivál egyik tiszteletbeli fővédnöke a két évvel ezelőtt éppen a programsorozat ideje alatt elhunyt Cseh Tamás. Emléke idén is elkíséri a katlanosokat. Augusztus 7-én a palkonyai faluközpontban 17.04-kor harangszóval emlékeznek a szervezők barátjukra. A másik tiszteletbeli fővédnök, Törőcsik Mari személyesen is megtiszteli a katlanlátogatókat. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház lenyűgöző szépségű, A szarvassá változott fiú című előadásának egyik főszerepében, oldalán a zseniális Trill Zsolttal lép a Szoborpark festői amfiteátrumába.

Az Ördögkatlan Fesztiválnak idén öt díszvendége lesz. Egyikük a fővédnökként is már említett Törőcsik Mari, aki azon kívül, hogy fellép, Bérczes Lászlóval is beszélget színházról, szerepekről, emlékekről Micsoda útjaim címmel.

Aztán ott van Berecz András, aki nélkül még nem volt Ördögkatlan. Mesél majd nekünk életéről (Mese a meséről), arról, hogyan lesz egy pesti srácból a nemzet mesélője. Ezenkívül pedig barátaival együtt a legújabb műsorát (Új út teteje), a Gyergyóban gyűjtött székely népdalokat, meséket is elhozza a közönségnek.

Rajtuk kívül Lovasi András is főszerepet kap idén. Rengeteg dolga akad majd: latin himnuszokat énekel a Sator Quartettel a kisharsányi templomban, beszélget Háy Jánossal, fellép a Budapest Bárral, Lackfi János verseit zenéli a Narancsligetben, utolsó éjszaka pedig bezárja a Katlant a Kiscsillaggal. És ha mindenki biztatja, az is lehet, hogy ördögöt is fest a falra Kiss Tibi és Cseh Andris mellett.

A fotográfia Kossuth-díjas nagymestere, Korniss Péter is díszvendég lesz. Kötődés (Attachment) című tárlata egyenesen Nürnbergből érkezik a Vylyan teraszra. A kiállítás megnyitója a művész 74. születésnapján augusztus 4-én lesz. Aznap tanítványával, Pettendi Szabó Péterrel beszélget, majd ezután fogja a masináját, és végigfotózza a falvakat.

Gazdag programokkal érkező díszvendég még Kárpátalja. Kiállítással, bábszínházzal, templomi koncertekkel, autentikus népzenével, beregszászi színházzal örvendeztetik meg a nagyérdeműt.

Mostanra azt is megszokhattuk, hogy a Katlanban a három faluhoz más-más műfajokat kötünk. Palkonya például az irodalmi programoké, beszélgetéseké, a színpadon pedig jazzkoncertek zajlanak. A festői panorámát nyújtó Vylyan teraszon finom borok mellett elüldögélve Jelenkor-délután tanúi lehetünk. Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője Tolnai Ottót és Tóth Krisztinát várja beszélgetésre.

A nagyharsányi focipályán lesznek a fesztivál „nagy durranásai”. Idén a Kiscsillag, a Budapest Bár, az Európa Kiadó és a Quimby lép a több ezres közönség elé. Szombat éjszaka két zenekar is húzza majd a talpalávalót: a bemelegítést egy őrült berlini csapat, a BudZillus fogja levezetni. A swing, ska, surf és balkán zenei hangzást jóféle punk attitűddel prezentáló csapat fergeteges színpadi show-ja után pedig a hazai világzenei szcéna egyik legkiemelkedőbb csapata, a Besh o droM veszi birtokába a színpadot. A már megszokott letaglózó energia és a szégyenlősöket is táncra perdítő ritmusok mellett ezúttal megújult hangzásra, új hangszerekre, zenei térképük új felfedezéseire, valamint legújabb lemezük bemutatására számíthatunk.

A Szársomlyói Szoborparkban három zenevirtuóz ad közös koncertet: Dresch Mihály, Lajkó Félix és Brasnyó Antal trióját a francia festő, MATT B egy óriásvásznon örökíti meg. Idén a festői környezetben levő helyszínt az „ördögien angyali kasztrált bűnöző anarchista brechti trió”, a The Tiger Lillies búcsúztatja augusztus 7-én.

Kisharsány elsősorban a Mediawave kezében lesz. A sajátosan családias hangulatú faluban a nap kicsit talán később kezdődik majd, mint másutt. Ennek oka, hogy a beszélgetések, közös zenélések, vetítések általában hajnalig tartanak. Spontánabb, szabadabb itt minden, mint a Katlan többi helyszínén. A szervezők megtartják persze a műsorfüzetben meghirdetett programokat, de azok mindig kibővülnek alkalmi, ott és akkor születő, egyszeri történésekkel.

Ami azonban már most biztos, a Mediawave-falu 2011-ben is színes zenei felhozatallal várja a látogatóit. Lesz francia, izraeli, török, indiai, marokkói, algériai, kárpátaljai, amerikai, és még sokféle zene a felújított kisharsányi templomban. Ízelítő a „hivatalos” programból: Ferenczi György és Both Miklós zenei műhelyt vezetnek, segít ebben a Kárpátaljáról érkező Pál István „Szalonna” is – így aztán hallgathatjuk majd Ferenczi György és a Rackajam és a Pál Banda koncertjét is. De lesz Flamenco Műhely is és számos különleges koncert. Pécsről jön például a Psycho Mutants, az Egyesült Államokból The Durgas, Izraelből és Törökországból a Light in Babylon…

A kisharsányi zárókoncertet a Romungro Gipsy Band tartja majd, akik autentikus lovári és beás cigány népzenét játszanak, olyan hagyományos roma hangszereken, mint az akusztikus gitár, kanna, kanál. Ezt egészíti ki az ének és a szájbőgő, nagybőgő, mandolin és darbuka.

Színházi produkciókból sem lesz hiány az Ördögkatlanban. A beregszásziak két előadással is fellépnek a szabad ég alatt A szarvassá változott fiú című előadást és Csehov Három nővérét is Vidnyánszky Attila rendezte.

A Bárka Nehéz című előadása (rendező: Bérczes László) is látható lesz, Mucsi Zoltánnal, aki idén a legjobb férfi főszereplő díjat nyerte el Pécsi Országos Színházi Találkozón. Mucsi Zoltánt, azaz Kapát egy másik előadásban is láthatjuk. A fajok eredetét Dömötör Tamás állította színpadra. Az előadásban Kapa partnerei Thuróczy Szabolcs és Scherer Péter. Pepe (Scherer Péter) is hoz egy saját produkciót, amiben egy kicsit játszik is, de a darab szinte monodráma Kovács Krisztiánnal, aki egy drogfüggőt alakít, nem akárhogyan. A Gyáva című darab idén elnyerte a 6. Gyermek- és Ifjúsági Szemle fődíját. Kapát és Pepét Göttinger Pállal kiegészülve az Ördögkatlan falvai között közlekedő alkalmi színházzá avanzsált buszokon is láthatjuk. Ők hárman a maguk módján idén is ismertetni fogják a fontosabb hely-, fesztivál-, irodalom- és eszmetörténeti tudnivalókat, valamint a biztonsági előírásokat és néhány sötét titkot. Ez lesz a Busz-Színház.

Göttinger Pál rendezőt a Katlanban színészként is láthatjuk. Ő játssza ugyanis a Telefondoktor című egyszemélyes bohózat címszerepét, és égeti nőgyógyászként több szálon, azaz telefonvezetéken a gyertyát. Lesz még sok jó gyerekelőadás, zenés orfeum, pécsi színház és a Katlan zárásaként látható az elmaradhatatlan Mulatság.

Délelőttönként (Palkonyán) és délutánonként (Nagyharsány, Kisharsány) számtalan gyermek- és családi program várja azokat, akik családostul indulnak Baranyába. A MeseLadiktól az Alma zenekarig, a MárkusZínháztól a pécsi székhelyű a Bóbita Bábszínházon keresztól Jankovics Marcell filmjeiig, Bognár Szilvitől a Cók Mók Bábszínházig… Felsorolni is nehéz.

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Esélykikötő. Az esélyegyenlőség, az emberi jogok tudatosítása, a környezetvédelem, valamint az önkéntesség területén fáradozó civil szervezetek ezúttal is gazdag programkínálattal érkeznek: bárki megmérettetheti magát a Hétpróbán, kipróbálhatja a Szociopoly-t, vagy lapozgathat az Önkéntesség Élő Lexikonában. Megtekinthető lesz a Szegény Cigányok – Szegény Cserehát című fotókiállítás, valamint egy másik tárlat mélyszegénységben élő gyermekek rajzaiból.

Emellett leköltözik a SANSZ filmklub is, ahol másságról, a sokszínűségről, a kirekesztésről és az elfogadásról, valamint a közösségről szóló filmeket nézhetnek meg az érdeklődő katlanlakók.

Palkonyán Családi Kuckó nyílik, ahol arc- és hennafestés, valamint interaktív társasjátékok várják kicsiket és nagyokat. Lesznek még kiállítások, filmvetítés, kirándulás, házfestés, irodalmi előadások. Képtelenség minden programot felsorolni, ezért inkább mindenki látogasson el az Ördögkatlan Fesztivál honlapjára, és válogasson kedvére.

„Azt gondolom, hogy aki egy szép, emberi, családias fesztiválra vágyik, annak az Ördögkatlan tökéletes. Egy kicsit olyan, mint Kapolcs a kezdeti időkben... Akárkivel beszélgettem ott, mindenki akart jövőre is menni. Nekem az egyik kedvenc fesztiválom. Persze van, aki ezt szereti, van, aki azt... De szerintem üdítően más, mint azok a nagy bungee jumpingos bulik, amiket megszoktunk.” (Waliczky Annamáriának mesélte Kiss Tibor)

IV. Ördögkatlan Fesztivál
2011. augusztus 3–7.

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed