ÖRDÖGKATLAN csakis ANGYALOKNAK!

(közös álom)
Idén, immár negyedszer is megvalósítja közösségi álmait Kiss Mónika és Bérczes László igazgatók és inasok, művészetről álmodók és toitoivécébeszerzők. Augusztus 3 és 7 között boldogságra feljogosító fesztiválbérletet válthatunk a Baranya megyei falvakban megrendezendő Ördögkatlan programokra. Kezdés Quimbyvel, zárás Kiscsillaggal.

(a legenda)
A legenda szerint ezen a gyönyörű Pécs környéki vidéken, ahol Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya települések is elterülnek, az ördögszántotta hegyek között egy szépséges harsányi lány, bizonyos Harka kezének elnyerése érdekében vállalta az ördög a hegy mészkövének egy éjszaka alatti felszántását, de végül is belebukott. A felszántott rész barázdái megmaradtak, sőt, a balkísérlet eredménye lett a monda szerint a siklósi, a beremendi hegy, de még a harkányi fürdő kénes vize is... Az Ördögkatlan Fesztivál szervezőivel ilyen kudarc nem eshet meg, ugyanis már többször bizonyítottak: tudniillik ez a fesztivál a Művészetek Völgyében éveken át megrendezett Bárka Kikötő folytatása. A Bárka 2001-től hat éven át szervezte Pulán a Völgy talán legszínvonalasabb összművészeti programját, ennek továbbfejlesztése történik 2008 óta Baranyában. Ha jól számolunk, jubilálunk, hiszen ha a pulai hatot és a baranyai négyet összeadjuk, idén tizedszer szervez fesztivált a csapat.

(a régió)
Említésre méltóak a Katlan-célok, hiszen a szervezők szeretnék ennek a régiónak a kulturális, művészeti gazdagságságát megmutatni, turisztikailag vonzóbbá tenni. Sőt, nem oly távoli terv, hogy további települések bevonásával horvát Baranya- és Baranya közös művészeti fesztiváljává nője ki magát, egy politikai-, nyelvi- és országhatárokon átívelő kultikus térré a magas színvonalú művészet olvasztótégelyében.

(fővédnökök)
A kultúra.hu szavaival nem pontosan élve a mediterrán magyar ég alatt különös közelségbe kerül itt a rockandroll, az irodalom és a színház, Cseh Tamás emléke pedig mindenhol jelen van. A fesztivál egyik tiszteletbeli fővédnöke ugyanis még mindig ő. A másik pedig Törőcsik Mari, aki idén nemcsak jókívánságaival és pártoló, meleg szavaival támogatja a Katlant, hanem személyesen is megtiszteli azt! A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház lenyűgöző szépségű, A szarvassá változott fiú című előadásának egyik főszerepében, oldalán a zseniális Trill Zsolttal lép a Szoborpark festői amphiteátrumába. Ebből is láthatjuk, hogy ezen a fesztiválon nemcsak közönségvonzó bandák lépnek fel, de más komoly műfaj is meghívást nyer. De nem menjünk a dolgok elébe…

(díszvendégek és…)
Az Ördögkatlan Fesztiválnak idén öt díszvendége van. Az egyik Berecz András, aki eddig egyetlen Katlanból sem hiányzott. Először a megnyitón, augusztus 3-án lép fel. Itt a nagy mesélő ars poeticáját összefoglaló ének- és mesemondó estje lesz MESE A MESÉRŐL címmel. Másodszor másnap délelőtt lesz Andrással egy beszélgetés, amiben talán nemcsak azt tudjuk meg, hogyan szikrázik a kő a patkótól, és milyenek a kőkerti liliomok, de Andrásról is megtudunk ezt-azt, ha ügyesen kérdezünk. Harmadszor következik az új műsora: ÚJ ÚT TETEJE, amikoris Berecz András és barátai (köztük Balogh Kálmán és Vizeli Balázs, Kádár Ignác és Dsupin Pál) énekelnek-zenélnek nekünk. András legújabban Gyergyóban járva székely népdalokat, meséket gyűjtött össze és tett egymás mellé. Ezen az estén tehát a magyar műzenét megújító, világrangra emelő gyergyói dal- és mesekincs lesz a főszereplő.


Mostanra azt is megszokhattuk, hogy a Katlanban a három faluhoz más-más műfajokat kötünk. Palkonya például az irodalmi programoké, beszélgetéseké, a színpadon pedig jazzkoncertek zajlanak. A festői panorámát nyújtó Vylyan teraszon finom borok mellett elüldögélve Jelenkor-délután tanúi lehetünk. Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője Tolnai Ottót és Tóth Krisztinát várja beszélgetésre. De itt lesz többek között Korniss Péter fotográfus - másik díszvendégünk - kiállítás-megnyitója is. A Kossuth-díjas dokumentarista Kötődés (Attachment) című tárlata egyenesen Nürnbergből érkezik a festői Vylyan teraszra, melynek megnyitójára a művész 74. születésnapján, augusztus 4-én kerül sor.

Díszvendégünk még Lovasi András, aki nemcsak a Kiscsillaggal és a Budapest Bárral lesz itt, de hallhatjuk majd latin himnuszokat is énekelni. A tavalyi díszvendég, Háy János is faggatja majd az életről és a rock & roll-ról, s talán az is kiderül, hogy elkészültek e már a dalok Háy János legújabb színdarabjához…

Nem utolsósorban idei díszvendégünk még Kárpátalja zenével, színházzal, kiállítással, és a fővédnökként is már emlegetett Törőcsik Mari, aki azon kívül, hogy fellép, Bérczes Lászlóval is elbeszélget színházról, szerepekről, emlékekről.

(Quimbytől a Kiscsillagig)
Megszokott, hogy Nagyharsányban, a focipályán vannak a „nagy durranások”. Idén a Kiscsillag, a Budapest Bár, az Európa Kiadó és a Quimby lépnek a több ezres közönség elé. Szombat éjszaka két zenekar is húzza majd a talpalávalót: a bemelegítést egy őrült berlini csapat, a BudZillus fogja levezetni. A swing, ska, surf és balkán zenei hangzást jóféle punk attitűddel prezentáló csapat fergeteges színpadi show-ja után pedig a hazai világzenei scéna egyik legkiemelkedőbb csapata, a Besh o droM veszi birtokába a színpadot. A már megszokott letaglózó energia és a szégyenlősöket is táncra perdítő ritmusok mellett ezúttal megújult hangzásra, új hangszerekre, zenei térképük új felfedezéseire, valamint legújabb lemezük bemutatására is sor kerül.

(Mediawave)
Kisharsány, természetesen, az idén is elsősorban a Mediawave kezében lesz. Aki az elmúlt években ebben a faluban múlatta idejét, tudhatja, sajátosan családias hangulattal találkozhat. A nap kicsit talán később kezdődik, mint másutt, ennek oka pedig az, hogy a beszélgetések, közös zenélések, vetítések általában hajnalig tartanak. Spontánabb, szabadabb minden, mint a Katlan többi helyszínén. Megtartjuk persze a műsorfüzetben meghirdetett programokat, de azok mindig kibővülnek alkalmi, ott és akkor születő, egyszeri történésekkel.
Ami azonban már biztos, a Médiawave-faluban most is színes a zenei felhozatal: lesz francia, izraeli, török, indiai, marokkói, algériai, kárpátaljai, amerikai és még sorolhatnánk, hányféle zene… A „hivatalos” programból íme egy kis ízelítő: Ferenczi György és Both Miklós zenei műhelyt vezetnek, segít ebben a Kárpátaljáról érkező Pál István „Szalonna” is – így aztán hallgathatjuk majd Ferenczi Gyuri és a Rackajam és a Pál Banda koncertjét is. De lesz Flamenco Műhely is és számos különleges koncert. Pécsről jön például a Psycho Mutants, az Egyesült Államokból The Durgas, Izraelből és Törökországból a Light in Babylon… És gyönyörű koncertek a felújított kisharsányi templomban. A kisharsányi zárókoncertet a kedvenc, a Romungro Gipsy Band tartja majd, az a szemtelenül fiatal roma banda, akik autentikus lovári és beás cigány népzenét játszanak, hagyományos roma hangszereken, mint az akusztikus gitár, kanna, kanál. Ezt egészíti ki az ének és a szájbőgő, nagybőgő, mandolin és darbuka.

(színház)
A szarvassá változott fiú c. beregszászi előadást Vidnyánszky Attila rendezésében Törőcsik Mari kapcsán már említettük. Szép lesz, amikor Trill Zsoltot tényleg a szabad ég alatt, a csillagok alatt látjuk sétálni az égen. A beregszásziak előadásában, akik kárpátaljai díszvendégeink is, Csehov Három nővérét is megnézhetjük.
Nehéz is lesz, Mucsi Zoltánnal, aki idén a legjobb férfi főszereplő díjat nyerte el a rangos Pécsi Országos Színházi Találkozón. A Bárka-előadást Bérczes László rendezte. Mucsi Zoltánt, azaz Kapát egy másik előadásban is láthatjuk, A fajok eredében, amit Dömötör Tamás állított színpadra. Az előadásban Kapa partnerei Thuróczy Szabolcs és Scherer Péter. Pepe (Scherer Péter) is hoz egy saját produkciót, amiben egy kicsit játszik is, de a darab szinte monodráma Kovács Krisztiánnal, aki egy drogfüggőt alakít, nem akárhogyan. Ez a darab a Gyáva, ami idén elnyerte a 6. Gyermek- és Ifjúsági Szemle fődíját. Kapát és Pepét Göttinger Palival kiegészülve az Ördögkatlan falvai között közlekedő alkalmi színházzá avanzsált buszokon is láthatjuk. Ők hárman a maguk módján idén is ismertetni fogják a fontosabb hely-, fesztivál-, irodalom- és eszmetörténeti tudnivalókat, valamint a biztonsági előírásokat és néhány sötét titkot. Ez lesz a Busz-Színház.
Most ugye Göttinger Pálnál tartunk, aki egyébként rendező, de a Katlanban színészként is láthatjuk. Ő játssza ugyanis a Telefondoktor címszerepét, és égeti nőgyógyászként több szálon, azaz telefonvezetéken a történetet. Ez is egy egyszemélyes darab, sőt, bohózat. Aki nem látta a Bárkán, mert nem fért be, most megpróbálhat itt is bejutni.
Lesz még sok jó gyerekelőadás, zenés orfeum, pécsi színház és a Katlan zárásaként elmaradhatatlan Mulatság.

(gyerekek, családok)
Akikről még keveset szóltunk, pedig az Ördögkatlan középpontjában állnak: a gyerekek, a családok. Délelőttönként (Palkonyán) és délutánonként (Nagyharsány, Kisharsány) számtalan gyermek- és családi program várja azokat, akik családostul indulnak Baranyába. A MeseLadiktól az Alma zenekarig, a MárkusZínháztól Jankovics Marcell filmjeiig, Bognár Szilvitől a Cók Mók Bábszínházig… felsorolni is nehéz.

(esélykikötő)
A tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Esélykikötő. Az esélyegyenlőség, az emberi jogok tudatosítása, a környezetvédelem, valamint az önkéntesség területén fáradozó civil szervezetek ezúttal is gazdag programkínálattal érkeznek: bárki megmérettetheti magát a Hétpróbán, kipróbálhatja a Szociopoly-t, vagy lapozgathat az Önkéntesség Élő Lexikonában. Megtekinthető lesz a Szegény Cigányok - Szegény Cserehát című fotókiállítás, valamint egy másik tárlat mélyszegénységben élő gyermekek rajzaiból. Emellett leköltözik a SANSZ filmklub is, ahol másságról, a sokszínűségről, a kirekesztésről és az elfogadásról, valamint a közösségről szóló filmeket nézhetnek meg az érdeklődő katlanlakók.
Palkonyán pedig Családi Kuckó nyílik, ahol arc- és hennafestés, valamint interaktív társasjátékok várják kicsiket és nagyokat.

Képtelenség minden jó programot felsorolni, mert a Katlanban minden program jó. Természetesen lesznek még kiállítások, filmvetítés, kirándulás, házfestés, irodalmi előadások és még sorolhatnánk, de inkább mindenki látogasson el a www.ordogkatlan.hu oldalra, és válogasson kedvére.


Napi ízelítők:

augusztus 4. csütörtök
Bóbita Bábszínház: Szeleburdi Gáspár, Liszt Dalok, Sator Quartet, Fajok eredete, Leonce és Lena, Korniss Péter kiállításmegnyitó és beszélgetés, Dresch Quartet, Berecz András: Új út teteje koncert, Budapest Bár koncert

augusztus 5. péntek
Csintekerintő – Bognár Szilvia gyerekkoncertje, A gyáva, Telefondoktor, Etnoé koncert, Dresch-Lajkó-Brasnyó trió koncert, Light in Babylon, Szarvassá változott fiú, Európa Kiadó

augusztus 6. szombat
MárkusZínház, Telefondoktor, Faragó Béla: A fény arcai, A gyáva, Juhász Gábor trió koncert, Művészi Hordó kiállításmegnyitó, Neofolk, Beszélgetés Törőcsik Marival, Light in Babylon, Nehéz, BudZillus, Besh o droM

augusztus 7. vasárnap
Alma koncert, Parno Graszt, Három nővér, Lovasi és a véletlen, Mulatság, The Tiger Lillies, Kiscsillag


FONTOS INFORMÁCIÓK:________________________________________

4. Ördögkatlan Fesztivál - 2011. AUGUSZTUS 3-7.
Helyszínek: KISHARSÁNY - NAGYHARSÁNY - PALKONYA - SZOBORPARK – VYLYAN TERASZ

Védnökök: CSEH TAMÁS †, TÖRŐCSIK MARI

A fesztivál díszvendégei: Törőcsik Mari, Korniss Péter, Berecz András, Lovasi András, Kárpátalja

Jegyinfó: augusztus 2-ig lehet kedvezményes hétvégi bérletet váltani 5-6-7-ére. A bérlet ára augusztus 2-ig 8.000 Ft - és immár az összes online felületen elérhető.

Elővételben 5 napos bérlet:
június 24-től augusztus 2-ig 9.000 Ft

Elővételben hétvégi bérlet (ÚJ!):
július 10-től augusztus 2-ig: 8.000 Ft
A helyszínen a jegyek ára:
bérlet (5 napra): 11.000 Ft
hétvégi bérlet (3 napra: péntek-szombat-vasárnap): 9.000 Ft ÚJ!
bérlet helyieknek és sajtósoknak (5 napra): 1.500 Ft
napijegy: 3.500 Ft
napijegy első napra és minden nap este 10.00-től: 2.500 Ft

A gyerekprogramok és a kiállítások mindenkinek ingyenesek, tíz éven aluliaknak minden program ingyenes!

Jegyrendelés: jegy@ordogkatlan.hu

Országszerte az ismert jegyirodákban.
A Szabad Tér Jegyirodában: (1065 Bp., Nagymező u. 68., tel.: 301-0147, nyitva h-p: 9-17h) – üdülési csekk is jó!
A Cultur-Comfort Jegyirodában: (1061 Bp., Paulay Ede u. 31.tel.: 322-000, nyitva:h-p: 9-18)

A karszalagot mindenki a helyszínen kapja meg!
Megosztás: