Gabnai Katalin a Párkákról

Szabó Borbála - Dinyés Dániel: PÁRKÁK - elkerülhető
Díszlet: Csík György, jelmez: Kovalcsik Anikó
Karmester: Dinyés Dániel és Cser Ádám
Rendező: Göttinger Pál
Ez a lábszagú operácska igen büszke magára. S meglehet, a mostani harmincasok körében, bizonyos változtatásokkal vagy azok nélkül, már csak dafke is, kultuszproduktum lesz, akár az általa tagadhatatlanul megcsodált Macskafogó. Csakhogy attól ez még olyan mélypont íróilag és dramaturgiailag, amilyet a tehetséges zeneszerző és a jobb darabokra érdemes, óvatlan rendező meg sem érdemel talán. A párkák (Varjú Olga, Varga Anikó, Spolarics Andrea) itt folyton kamatyolni vágyó, elvált szülők elhanyagolt gyerekei, aktívan kellemetlen, csúnyára vett nénik földi képében, precízen egyénítve bár. A görög mitológiából kölcsönzött, átkeresztelt szereplők még: Hádész Henrik (Gados Béla), aki fülzsír és egérürülék kotyvasztásán dolgozik éppen, valamint Zeusz Zoli bácsi (Seress Zoltán) és Héra Hédike. Utóbbiak valamely aranyruhás nagyoperettből tévedtek ide, de Offenbach könnyedsége nem hat idáig. Többször szó esik „Szent" Zoli bácsiról, egyéb, kevert mítoszokkal kacérkodó félreszólások társaságában. A földi szereplők nem kölcsönvett lények, hanem saját gyártmányok. Van egy Abu nevezetű bérgyilkos (Kálid Artúr), hisz kell az ilyen egy gyerekoperába, van egy megöregedett tehenészlány, Grüllé - azaz Röfike (Réti Andrienne), s a titkon belé szerelmes, ugyancsak öreg Haplusz (Kardos Róbert). Jár melléjük egy nyilván anyaghiányban szenvedő, s ezért kígyóléggömböket hajtogató-formázó szobrász, Lainosz (Ilyés Róbert), meg egy párbajban frissen leszúrt szépfiú, Küón (Telekes Péter), aki most érkezett az alvilágba. Ez persze nem tetszik neki, de Hádész szerint megszabadulhat, ha fölmegy, ripsz-ropsz megöl ott egy szép lányt, s lehozza gyorsan. Ha ez kínos lenne neki, ott van Abu, aki nagyon szabadulni akar már lentről, majd az gyilkol helyette. Egy napjuk van. Induljanak! A földi és az égi világ, s minden létező stílus, amit fölfogni lehet (elég csak a nevekre figyelni), úgy keveredik az összetákolt történetben, mintha egy olyan osztály érettségi bankettjának hajnali csasztuskája volna a show, akik mind kegyelemből mentek át előző nap. Nem humor, hanem a boldogtalan kamaszokra jellemző csonkoló csúfolódás, és a váladékszínház szellentésekkel hangsúlyozott motívumrendszere ( „büdös a szád", „fáj ez a gennyes búcsú" stb. stb. ) adja a nevetnivalót. De nem nevet senki. Rémülten ül csak. Mert Grüllé átváltozik fiatal lánnyá, majd vissza öregasszonnyá, és a párkák is helyükre avagy párjukra lelnek, Héra (Szorcsik Kriszta) is kivillantja egy rövid jelenetben a foga fehérjét, de kivehetetlen, hogy mi ez az egész. Lehet tagadva fölhasználni bármelyik mitológiát, de itt nem az történik. Gátlásnélküliségből is épülhet valami ideig--óráig, de miért éppen a gyerekeket célozzuk meg a végeredménnyel? Jó elképzelni egy gáláns nagyoperettet, ahol Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta uralkodópárja helyére kerül. Jól énekel a Bárka csapata! Akkor tessék olyan művet bemutatni,amiben ez kiderülhet. De: láttunk már itt zenés előadást, ahol Göttinger Pál a lehetetlennel próbálkozott, minek ugyanazt a halálugrást ismételni? A kaotikus történet sajnos nem használható semmire. Nem is becsülik itt a történetek erejét se semmire, hiszen akkor használhattak volna egy-egy nagy sztorit, kölcsönvéve a görögöktől. Álgörögség és álmitológia ez, haszontalan összevisszaság. A Hajónaplóban tett, zenével kapcsolatos vallomások - mű hiányában - most az elviselhetőnél privátabbnak tűnnek. Csak hát a műre még hivatkozni sem lehet. De ha már van ez a kisopera, úgy kottafejileg, látszik itt egy menekülési útvonal. Hisz mindaz a bütykösség, undorkodó megvetés, amiben a csapat(?) örömét leli, és az a padalatti tornacipőszag, amit a mű kilehel magából, ismerős volt már a dada idején is. Felejtsék el a gyerekközönséget (s a hatalmas PR-t, meg az elkészített, műveltséget aztán biztosan nem terjesztő társasjátékot használják más alkalommal, nagyiparilag, ugyanígy időzítve), s amúgy Picasso vagy akár Jarry stílusában használják fel a zenét, szigorúan 18 éven felülieknek tervezett testprotézisekkel a fellépő színészeken. Ha a szöveget halandzsanyelvre vagy franciára írják át, még költészetnek is tűnhet imitt-amott.

forrás: http://www.gyermekszinhaz.hu/
Megosztás: