A viharock.hu a rocktogonos Firkin-koncertről

Firkin, Rocktogon, 2010. március 17. szerda
Dátum: 2010. március 25. csütörtök, 07:00
Rovat: Lemezismertetõk

Egy hónappal ezelőtt már írtam az „őrült ír bagázs”-ról, de nem akartam kihagyni ezt a bulit sem.
A Rocktogont szerintem kisebb bandáknak találták ki, de így legalább teltház volt. Érkezésemkor még kongott az ürességtől, aztán szépen lassan csordogáltak a népek.


St. Patrick napjának ünnepén előkerültek a ruhásszekrények zöld göncei, a koncertterem zsúfolásig telt, talpalatnyi hely nem maradt táncolni, énekelni annál inkább lehetett. Vicces volt látni, ahogy a hét fős társaság nyomorgott a színpadon, Zsuzsi vonója többször is koccolt az egyik falra erősített reflektorral és Esét is csak hallani lehetett, hogy ott van valahol, látni nem nagyon. :) Attila és Peti is a deszkák szélén pengetett, a frontvonal pedig hozta a show-t Pali, Barna és PJ személyében. Természetesen most is majd’ két órát toltak egyetlen Firkinful of Beer lemezükről, feldolgozásokkal kiegészítve. Lendületes, énekelhető, táncolható muzsikájukra az „élettapasztaltak” is kattannak, ez ezen az estén is bebizonyosodott. Már alig várom a fesztiválszezont, fittness bérlet alternatívájaként nem is tudok hatásosabbat elképzelni egy Firkin bulinál. :) Jó levegő, mozgás, megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. :) Kívánom, hogy a következő ausztriai kiruccanás is jól süljön el, mert ha valaki megérdemli, akkor ők igen.

Mattyasovszky „Mattyy” Zoltán

Firkin :
Göttinger Pál – ének, akusztikus gitár, ír furulya
Marthy Barna – ének, akusztikus gitár
Sárhidai Zsuzsanna – hegedű
Péter János – fuvola, ír furulya
Szuna Péter – basszus
Marczis Attila – gitár
Juhász Róbert – dob, vokál

A zenekar honlapja : http://www.firkin.hu/hu
Következő koncertek : http://www.firkin.hu/hu/tour