Lélekpróbáló játék - Beszélgetés Illyés Ákossal
Illyés Ákost az elmúlt évadban egymás után találták meg a vívódó, kereső, gyakran krízishelyzetbe kerülő férfihősök, a némiképp ironikus fénytörésben ábrázolt…
Illyés Ákost az elmúlt évadban egymás után találták meg a vívódó, kereső, gyakran krízishelyzetbe kerülő férfihősök, a némiképp ironikus fénytörésben ábrázolt…
A megyei gyökerekkel rendelkező népszerű színművész az elmúlt hónapokban gyakorta feltűnt Nyíregyházán, hiszen vendégszereplőként részese a Tengeren című előa…
<b></b> <b></b><b><b> Rendez, játszik a Momentán Társulatban, forgatókönyvet ír, számos külföldi és magyar film elkészítésében producerként működött közre. Készített filmet Jeanne M…
<b> Két évtizedet töltött a szegedi deszkákon, több mint hetven szerepet játszott, a közönség a tenyerén hordta, negyvenegy évesen mégis úgy döntött, tovább lép – …
<b> Ivan Curry alakja és a Tengeren című színdarab Tóth Károly életének, színész létének egyik legmeghatározóbb szerepe és előadása. A Móricz Zsigmond Színház művé…
<b> A tizenegy éves Firkin január 31-én az A38 hajón indítja be az éves európai turnéját, ami a „Hold My Beer” („Fogd meg a söröm”) beszédes elnevezést kapta.</b> A Fo…
Takács Bence Ervin 1995. október 6. Egy iskolai ünnepség, nevezetesen az akkoron még József Attila Gimnázium hagyományos megemlékezése, amelyre versmondókat ker…
Hazánk idei Oscar-nevezettje, Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje felkerült a szűkített listára (szakmai nevén: Oscar-shortlist), azaz a legjobb tíz nemzet…
Conor McPherson: Tengeren / Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza 2020.01.08. Az igazán nagy történeteknek van egy furcsa jellegzetességük: akárcsak a boldog c…
Best of: Szolid hanyatlás Varga Péter <b><b> A 2019-es év kulturális összefoglaló sorozatának befejező része a komolyzenéé.</b> </b> <b> Melyek voltak az év legjelentősebb, esetleg …
<b> Egymás támaszai vagyunk, menedéket is csak egymásban találhatunk.</b> Amikor végleg beletörődsz, hogy nincs tovább, és az életed már csak annyit ér, hogy az ördög …
Január 7. 19 óra Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója Színpadr…