Lovasi és Háy megmondja a tutit irodalomról és rockandrollról

Az író darabot írt, a zenész meg számokat hozzá, és ezt a Kaposvári Csiky Gergely Színház tavaly decemberben már be is mutatta. Háy János és Lovasi András csütörtökön Kecskeméten beszélgetnek annak alkalmából, hogy közös alkotásuk, A kéz című "beatzenés darab" szövege most jelenik meg először nyomtatásban, a Forrás áprilisi számában. Vegye ki a délutánt, és dedikáltasson magának irodalmi folyóiratot rocksztárral!

Na, most volt egy vidéki fiú, aki Budapestre akart menni rockzenésznek. Író lett belőle (Háy János), és később jól megírta a fiatalságát, Budapestre kerülését egy regényben, A bogyósgyümölcskertész fiában. Meg volt ez a másik fiú, aki zenélni akart Pécsett, és zenész lett belőle (Lovasi András). Ez a fiú elolvasta a másik regényét, megtetszett neki. A másik pedig szerette az ő zenéjét. Aztán ennyiben maradtak.

Szerencsére volt egy művészeti igazgató (Bérczes László) a kaposvári Csiky Gergely Színházban, aki kitalálta, hogy csinálhatnának együtt ebből a regényből, vagy inkább novellafüzérből valami jó kis zenés darabot. Így lett, csináltak. Az író megírta a szöveget, a zenész (meg a Kiscsillag zenekar) a dalszövegeket, a rendező (Göttinger Pál) megrendezte, ez lett A kéz "beatzenés darab", amelynek a Forrás irodalmi folyóirat most az áprilisi számában közli a kéziratát. Ennek apropóján pedig a két egykori vidéki fiú is megjelenik, hogy beszélgessenek a lap főszerkesztőjével a darabról, irodalomról és rockandrollról.

2012. április 26-án 16 órakor a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Forrás Kiadójának vendége Háy János és Lovasi András.


Helyszín a Kerámia Stúdió udvara (6000 Kecskemét, Kápolna u. 13,, bejárat a Munkácsy u. felől.

Közreműködik: A KATONÁSOK színjátszócsoport.