Kedves Közönségünk!

2020. március 12-i kezdettel bizonytalan időre bezártak a magyarországi színházak.
A folytatásról még semmi nem tudható.

Hírül adjuk majd, ha újra mozgásba lendül valami. Reméljük, hogy ez csak pár hét - de tényleg nem lehet tudni. Hónapokig is tarthat.

Mi, a KEKSZ Bt körül tevékenykedő művészek valamennyien szabadúszók vagyunk, nincs semmi ráhatásunk arra, hogy melyik színház milyen döntéseket hoz az érintett előadásokkal kapcsolatban - végleg törli, később megtartja, vagy mással pótolja őket.

Annyi bizonyos, hogy amíg nem játszunk, addig nekünk, akik ezen a területen dolgozunk - semmilyen bevételünk nincs. Nem nyavalyogni szeretnénk, és tudjuk, hogy van nálunk rosszabbul járó polgártársunk is, mégis hirtelen, mindössze néhány óra alatt kikerültünk a hidegre, ezredmagunkkal, színészekkel, énekesekkel, zenészekkel, háttérdolgozókkal együtt.

Arra kérjük nézőinket, hogy (hacsak nem szájuktól vonják el a falatot) ne váltsák vissza az elmaradt előadások jegyeit, amíg a vészhelyzet tart, és az esetleges pótlások időpontjairól nem lehet tudni semmit.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak magukra és főleg egymásra.





Ismét esélyt kapott az Oscaron a magyar rendező

Tóth Barnabás zsinórban másodjára kerül fel az Oscar-jelöléseket megelőző körbe, a tíz címet tartalmazó shortlistre. Tavaly a Susotázs című rövidfilmmel, idén az Akik maradtak című mozifilmmel sikerült neki a bravúr.

Magyar idő szerint hétfőről keddre virradó éjjel hozta nyilvánosságra az Oscar-díjakról döntő amerikai Filmakadémia azokat a szűkített listákat, amiket a versenybe benevezett több száz filmből válogattak – ezek közül a címek közül fogják a későbbiekben a tagok kiválasztani a kategóriák öt-öt jelöltjét. Szóval már erre az ún. shortlistre felkerülni is nagy dicsőség.

Az Akadémia most az egész estés dokumentumfilm, a rövid dokumentumfilm, a nemzetközi film (lánykori nevén idegen nyelvű film), a smink és haj, az eredeti filmzene, az eredeti betétdal, az animációs rövidfilm, az élőszereplős rövidfilm és a vizuális effektes kategóriában közölte a szűkített, tízes listát.

Nekünk, magyaroknak az a legfontosabb az egészből, hogy a nemzetközi film kategóriában a tíz cím között szerepel Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is, amit szeptember 26-án mutattak be a magyar mozik. Az Akik maradtakról már akkor sejteni lehetett, hogy jó esélyekkel indulhat az Oscar-csatába, amikor beválogatták a neves amerikai Telluride Filmfesztivál programjába; a jövő év legelején pedig ott lesz a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon is, ahol a FIPRESCI díjáért versenyez.

Tóth filmje a jelöltségért most olyan alkotásokkal versenyez, mint Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsősége, a dél-koreai fenegyerek, Bong Joon-ho Élősködőkje, A festett madár című botrányfilm Csehországból vagy A nyomorultak című francia szenzáció. A többi kategóriában olyan alkotásoknak drukkolhatunk a nomináltak közé kerülésért, mint a Downton Abbey, a Joker és a Volt egyszer egy… Hollywood (legjobb smink és haj), az Alita: A harc angyala, a Bosszúállók: Végjáték, a Marvel Kapitány, Az ír és Az oroszlánkirály (legjobb vizuális effektek) vagy a Jégvarázs 2., a Házassági történet és a Mi (legjobb filmzene).Tóth Barnabás a Telluride Filmfesztiválon. 

Ami pedig Tóth Barnabást illeti, ő nem először kerül Oscar-közelbe: tavaly Susotázs című, Osvárt Andrea, Göttinger Pál és Takács Géza főszereplésével készült csattanós kisfilmje került be a középmezőnybe, azaz a legjobb élőszereplős rövidfilmes shortlistre (sajnos később a jelöltek közé már nem válogatták be). A 2020. február 9-én tartandó Oscar-gála jelöléseit jövő január 13-án jelentik be (a nomináltak kilétéről január 2. és 7. között döntenek). Az Akadémia tagjai ezt követően január 30. és február 4. között szavazhatnak a győztesekről. A most nyilvánosságra hozott shortlistek összes címét itt tudjuk böngészni.


forrás:  Variety / port.hu
Megosztás: