Vajda Júlia már gimnazistaként is tudta, hogy munkája a színpadhoz köti majd

Kozma Rita

Vajda Júlia Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő úgy érzi, pillanatnyilag ő köti össze a múltat a jelennel, hiszen egy színpadon állhatott olyan színészekkel, akiket a mai fiatalok már nem ismerhetnek. A művésznő idén ünnepli pályafutásának 40. jubileumát, az évforduló alkalmából a Korzó Zeneházban is köszöntötték.

Számos díjat, kitüntetést kapott munkája és tehetsége elismeréseként Vajda Júlia. A Szege­­di Nemzeti Színház Örökös Tagjává választott művésznő számtalan operában és egyéb műfajban énekelt a színpadon, és teszi ezt ma is. Az idei évadban három előadásban is láthatja a közönség. Puccini A köpeny/Gianni Schicchi egyfelvonásosai már repertoáron vannak, decemberben mutatják be a Mágnás Miskát, amelyben Vajda Júlia Oszvald Marikával váltva játssza a nagymama szerepét. A 2020-as év egyik várt produkciója pedig Mozart Cosi van tutte című operája.

– Mit szólt, amikor megtudta, hogy a Mágnás Miskában szerepelhet?
– Örültem, hogy a Mágnás Miskát állítjuk színpadra, mert úgy hozta az élet, hogy ebben az operettben még nem szerepeltem soha. Természetesen is­­merem a dalokat, szeretem is az operettet. És nagyon jó ez a mostani szereposztás is.

– Jobban szereti az operát?
– Elsősorban opera-énekesnőnek tartom magam. Amikor elindultam ezen a pályán, el sem tudtam képzelni, hogy én valaha operettet fogok énekelni, távol állt tőlem az a világ. Viszont amint bekerültem a színházba, rögtön belecsöppentem az operettbe is, akkor még kórustagként. Jöttek a szerepek egymás után, opera, operett, musical, mindenben játszottunk, és meg kellett birkózni a műfaj nehézségeivel.

– Van-e különbség a felkészülés­ben?
– Az operettben számomra a prózai rész az, ami nehéz a mai napig is. Az operában csak énekelni kell, abban jó vagyok, de itt szöveget is kell tanulni, és azt elő is kell adni a színpadon. Ezért gyakran kértem segítséget színészektől, hogy a prózai rész is jól sikerüljön. Ráadásul az operettben táncolni is kell!

– Mikor volt az a pillanat, amikor tudta, hogy ezen a pályán fog elindulni?
– Gimnáziumban tudatosult bennem, hogy ez lesz a vége. Időközben tettem egy-két kitérőt. Kétszer felvételiztem a ze­­neakadémiára, közben elvégeztem a tanárképzőt, és utána felvettek a színházi kórusba.

– Nemrégiben ünnepelték és köszöntötték önt az évforduló kapcsán? Hogyan tekint vissza az elmúlt negyven évre?
– Az ember szerintem foglalkozik a mérföldkövekkel, ha pedig ezt a környezete is kiemeli, fontosnak tartja, ak­­kor meg különösen. Hosszú ez a negyven év. Sokat változott azóta a színház, mindig jöttek fiatalok új ötletekkel, fiatal színészek és alternatív rendezők, akikkel mindig együtt tudtam dolgozni. Úgy érzem, pillanatnyilag én kötöm össze a múltat a jelennel. Szerencsés vagyok, mert egy színpadon állhattam olyan színészekkel, akiket a fiatalok már nem ismerhetnek, és tudok nekik mesélni is róluk.

– Jelenleg is több darabban játszik, van-e szabadideje?
– Puccini operájában játszom még ebben az évben, most készül a Mágnás Miska is, amit decemberben mutatunk be, és hamarosan jön a Cosi van tutte is. Általában van szabadidőm, de így most azt épp a szereptanulás köti le.


Megosztás: