Vonszoljuk a sorsunkat

A tárgymutatóban: , ,
A Castel Felice valamennyiünk érdeklődésére számot tarthat.

NYÍREGYHÁZA. Amikor a hajó végre megérkezik az ausztrál kikötőbe és az együtt töltött hetek után partra száll a hét magyar, nem érzünk megkönnyebbülést. Miként ők sem. Előttük a titokzatos kontinens, mögöttük a háborúval, diktatúrával, forradalommal terhelt múlt. Hogyan tovább? Hamvai Kornél nem ad rá választ. Az írónak ugyanis nem az a célja, hogy azt mutassa meg, miképpen kezdenek új életet 1958-ban a kivándorlók. Sokkal inkább az foglalkoztatja, hogyan vonszolják az emberek magukkal a sorsukat; képesek-e megszabadulni a történelmi tehertételektől ott és akkor, ahol és amikor már nincs történelmük. Fel tudják-e számolni a múltat annak érdekében, hogy elkezdhessék a jövőt?

Torokszorító pillanatok

A Castel Felice olyan dráma, amely valamennyiünk érdeklődésére számot tarthat. Igaz, a játszhatóság érdekében az író krimisíti a történetet. A szerző az (egyébként hajdan a valóságban is létező) óceánjáró fedélzetére úgy sodor össze négy férfit és négy nőt, hogy – miközben kényszerű egymásra utaltságukban feltárulnak személyiségük mélyebb rétegei, aközben – a lényeg ne derülhessen ki. A tét nem kisebb, mint annak kinyomozása, hogy a Hölgy (Széles Zita) férjét egykor ávósként a Férfi (Illyés Ákos) ölte-e meg. A gyilkos keresése közben a színdarab bővelkedik torokszorító pillanatokban. A névvel nem rendelkező alakok közül mindegyiknek „megvan a maga keresztje”: Göttinger Pál színpadán valamennyi szereplő egyaránt fontos.

Nem tudni, ki ő

Göttinger nem ítélkezik. Megérti a túlélésre játszókat. Mértéktartó rendezésének sajátos dimenziót kölcsönöz a Pilinyi Márta komponálta látvány: rozsdásodó hajófedélzetet imitáló díszletei között bolyonganak az új hazát választó boldogtalanok. Merthogy mindannyian azok. Az a titokzatos körülmények között a hullámokba vesző Szemüveges (Vicei Zsolt), a kezdetben szerelemre lobbanó, majd a Férfit eltaszító Nő (Jenei Judit), az Ausztráliában magát végképp elveszettnek vélő Öregember (Dengyel Iván) és a vele folyton perlekedő Öregasszony (Pregitzer Fruzsina), a férje holttestét kiásó, a Férfiban a gyilkost felismerni vélő Hölgy (Széles Zita), a férfivadász Szépség (Kosik Anita), s a bűnös, azonban valószínűleg nem gyilkoló Férfi (Illyés Ákos) is. A legtalányosabb hősről, a Vándorról (Tóth Károly) viszont nem tudni, ki ő valójában. Amikor a hajó végre kiköt, s az ábrázolt figurák megérkeznek az új világba, nem érzünk katarzist. Illyés jut eszünkbe: „Nem menekülhetsz – bárhová kerülj…!” 

Karádi Zsolt




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks