A "mezei néző" c. blog a Pesti barokkról

A tárgymutatóban: , ,
Kortárs magyar regényből írt színdarabot előadatni merészségre vall, illetve azt is mutatja, hogy az adott színház ez esetben nem kifejezetten bevétel-centrikusan gondolkodik. Mivel az Orlai Produkció magánszínházi vállalkozás, a saját forrásaira támaszkodik csupán, sejthetjük, hogy az előadás létrehozóinak szívügye volt a regény, és hittek abban, hogy a témája sokakat érdekelni fog.

Megkockáztatom, hogy az előadás létrehozása leginkább az egyik főszereplő, Kern András számára lehetett fontos, hiszen az ő neve áll a színlapon színpadra alkalmazóként is, akit munkájában dramaturgként Upor László támogatott.

Én ugyan - tapasztalatból - nem szoktam nagyon bízni a regények színpadi átdolgozásában, ráadásul ez esetben ennél is súlyosabb a helyzet: ahogy megjelent, azonnal belefogtam ebbe a jó vaskos regénybe, de szokásomtól eltérően nem olvastam végig, mert kifejezetten untam. ( "Túl van írva"- mondanám, ha hitelesen leírhatnék egy ilyen mondatot én, akinek szinte minden posztja lehetne fele olyan hosszú is...) Mit tehetek, nem hozott lázba 1984 Pestjének világa, sem a bulik, sem az emlegetett berugások, sem a markánsan megjelenő pesti miliő. Nem lett úrrá rajtam a nosztalgia, nem győzött meg, hogy bármilyen mértékben is közöm lenne ehhez a világhoz. Engem ekkoriban az foglalkoztatott legjobban, hogy Miskolcról a lehető legtöbbször "fel" tudjak utazni Pestre, színházat nézni.

Ezek után logikusan következhetne a kérdés, hogy akkor miért nem blicceltem el ezt az előadást, hiszen annyi mindent kihagytam mostanában...

Biztos vagyok abban, hogy a Belvárosi Színház törzsnézői számára a legnagyobb vonzerőt Kern András és Szabó Kimmel Tamásszemélye jelentette, rájuk épül az előadás egyébként is, így aki miattuk megy nagyot nem csalódhat, mert a két és fél órányi idő nagy részében valóban őket is láthatja a színpadon.

Én viszont leginkább a rendező, Göttinger Pál munkájára voltam kíváncsi. Valamelyest ismerve a regényt, kíváncsi voltam, hogy mit tud ebből az anyagból kihozni, és reméltem, hogy a végeredmény számomra is élvezhető lesz.

Két nap távlatából is elmondható, hogy igen, a rendező most is jó munkát végzett, csak azt sajnáltam, hogy egyes szövegeket nem tudott megrövidíttetni, amelyek kicsit öncélúan a pesti miliő leírását célozták és leállították a történet bonyolódását. Helyenként megszaladt, máskor kicsit döcögött az előadás, és én ugyan nem bánom, ha lassú színházat nézek, de azok a nézők, akikkel beszélgettem az előadásról, szintén unatkoztak itt-ott. Ezek a leginkább Kern András által elmondott szövegek helyenként kabarétréfákra is hasonlítottak, sokan nevettek, tehát nyilván szerették is ezeket, de érezhető volt, hogy némiképpen kilógnak az előadásból. 

Ennek ellenére vagy ezzel együtt Kern András nagymama alakítása jól sikerült és el lehetett fogadni, sőt szeretni lehetett. Aki megakad azon, hogy egy férfi nőt játszik, annak mondanám, hogy igazából önmagában is furcsa, ha ülünk a színházban és valakiről elhisszük, hogy most éppen egy király. Ehhez képest nem akkora különbség, ha ráadásul ellenkező nemű is a szerep. Kern Andrásnak jól áll a nagymama és Szabó Kimmel Tamással igazán bensőséges kapcsolatot sikerül létesíteniük. És ez fontos, mert ez az egyetlen valódi szeretetkapcsolat, amit látunk az előadásban, az egyetlen érték.

Ugyan az előadás óriási erőkkel törekszik a nyolcvanas évek hangulatának felidézésére, amelyben a praktikus díszlet (Szalai József) és jelmez (Cselényi Nóra) mellett korabeli slágerek megszólalása (részben az egészen nagyszerű Mészáros Máté által) is sokat segít, mégis ez csak a felület, a lényeg egyetlen középpontba állított emberi sors részletes bemutatása, mégpedig a Szabó Kimmel Tamás által játszott Koszta Jánosé.

Szabó Kimmel Tamás más előadásban is brillírozik unokaként (lsd. A folyón túl Itália), és jelen esetben egyedül ebben a minőségében érezheti magát otthon. Egy fiatal kora ellenére már életunt, cél nélkül kallódó nőcsábász, aki a nagyanyján kívül valóban nem képes senkihez kötődni, kapcsolatait csak ideig-óráig tudja működtetni. Ez a nagy unatkozás más szerzőktől is ismerős már, eszünkbe juthatna Sarkadi Imre jónéhány alakja is, de hozzájuk képest ez a férfi sokkal "puhább" és kisebb kaliberű. Egy egészen kiskaliberű átlagember nyavalygását látjuk, aki nem emelkedik ki egy fél fejjel sem közülünk.

A színésznek ahogy máskor is, most is van elég energiája, hogy vigye az előadást, fenntartsa a lehetőséghez képest érdeklődésünket, bár tudjuk, hogy ha rá emlékezni is fogunk, ez nem az a színházi este, amelyik hosszú évekre mély nyomot fog bennünk hagyni.

Ugyan az előadást nézve sem lett rajtam úrrá a nosztalgia, örülni tudtam az egyes színészeknek, a már említett két főszereplőn túl elsősorban a kisebb karaktereket megszemélyesítő Mészáros Máténak és Grisnik Petrának, akik mindketten elérik, hogy élesen elváljanak egymástól szerepeik.

Mészáros Máté két másként kellemetlen karaktert is kapott, hősünk pénzéhes és szószátyár nagybátyját, aki kényszeresen énekelgeti a kor slágereit, másfelől ő az a tisztviselő, aki a besúgók beszervezésével is foglalkozik. Mindkét szerep hálás, amikor a színen van nem érezzük, hogy döcögne a történet. (János barátjának apja is, de ez kevésbé lesz nyomatékos.)

Grisnik Petra egy jelenet erejéig ugyanennek a barátnak az anyja, de elsősorban mégis Mariként, a korábbi barátnőként emlékszünk vissza rá, aki mindent megtesz, hogy meggyőzze magát arról, hogy minden rendben és nem csalják meg, másfelől neki is jutott egy hivatalnok-szerep, amelyben egész más színészi eszközökkel élhet - kicsit szintén a kabaré felé közelítve.

Az újabb barátnőt, Évát László Lili kapta, aki sikeresen érzékelteti a lány felszínessége mellett azt, hogy szerethető és szeretni tudna ő is - a nagymamához neki is sikerül kötődnie, bármilyen valószínűtlen is. Ez a feladat kevésbé hálás, ennél egyedül csak Schruff Miláné feledhetőbb, akinek leginkább csak az a feladata, hogy alkalmanként megjelenve hősünket kapacitálja a kivándorlásra, amelyhez Jánosunknak hol van kedve, hol meg nincs, attól függően, hogy éppen mivel foglalkozik, álmokat kerget vagy bele van ragadva a valóságba, a "létező szocializmus világába", amely leginkább a szomszéddal összekötött WC emlegetése által válik nyugtalanítóvá.

Az előadás szövegének összeállításakor az alkotók törekedtek arra, hogy művelődéstörténeti adalékokat is felelevenítsenek a nézőkben a nyolcvanas évek Pestjéről és a jelenlévők jelentős része valószínűleg még emlékezett is a megemlített régi utcanevekre, helyszínekre, nem kizárt, hogy sokan szívesen nosztalgiáztak.

Összességében az előadás megtekintése azoknak ajánlható, akik a felsorolt színészek iránt érdeklődnek, vagy különösen kötődnek a nyolcvanas évekhez, netán olvasták és szerették Dés Mihály regényét. Lehet, hogy az ilyen nézők nincsenek is kevesen...





Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks