Díjátadó gálaesttel zárják az évadot Szegeden

A Dömötör-díjátadó gálaest zárja az évadot a Szegedi Nemzeti Színházban június 4-én, előtt két premierrel várják a közönséget a Tisza-parti városban, illetve Budapesten.

Három koreográfus három féle gondolatiságából áll össze az évad utolsó bemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban. A munka gyümölcse című, három részből álló darabot Hegedűs Tamás, Várnagy Kristóf és Czár Gergely állítja színpadra május 11-én - hangzott el pénteken a teátrum idei évadának utolsó sajtótájékoztatóján Szegeden.

Az operatársulat Ermanno Wolf-Ferrari Sly című operáját a Magyar Állami Operaházzal közösen viszi színre, a premier Budapesten lesz május 27-én, majd a következő évadban Szegeden is színpadra kerül. A főszerepet László Boldizsár énekli, aki ezzel az egyik legnehezebb feladatot vállalta magára - mondta Göttinger Pál, a darab rendezője. Május 23. és 25. között, ötödik alkalommal rendezik meg a Finálé Fesztivált, amelyre három produkció érkezik: a Békéscsabai Jókai Színház Moliére-től A fösvényt, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Olt Tamástól Taurin traumát, a Szabadkai Népszínház pedig Tennessee Williams Camino Real című darabját hozza el. Májusban folytatódnak a Barnák László színművész által éltre hívott osztálytermi előadások is Szegeden. A színészek ezúttal nem a kőszínházba szeretnék becsábítani a diákokat, hanem az iskolák osztálytermeiben adják elő az Antigonét, a NyugatpontHu, illetve a romeo.es.julia című előadást. A színházi évadot idén is a Dömötör-díjátadó gálaest zárja a Tisza-parti városban. Tizenkét kategóriában osztják majd ki idén az elismeréseket, melyekről ezúttal is a közönség dönthet - hangsúlyozta a díj alapítója, Sztáry Erika. A hagyományosan május utolsó szombatján megrendezett gála ezúttal június 4-én lesz.

Június 7-én Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kar operavizsgáját Toronykőy Attila rendezi.

Forrás: mti.hu / http://promenad.hu/