Sűrű novemberi program a magyar színházban

Izgalmas program várja novemberben a temesvári közönséget a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. A hónap folyamán gyerekelőadások, meghívott produkció és egy bemutató is színesíti a színház műsorát.

Sławomir Mrożek Rendőrsége Hernyák György rendezésében november 3-án, szombaton 19 órától látható a színház Nagytermében. A totalitárius rendszerek abszurditásán nevető rendőrmusicalt októberben mutatta be a színház. A rendőrség megteremtette az ideális államot. Mindenki megjavult. Az utolsó ellenszegülő is kész feladni a harcot a rendszer ellen. De ha az országban rend uralkodik, mi szükség van rendőrségre?

November 5-én, hétfőn 19 órától meghívott előadás lesz műsoron, a Telefondoktor, a budapesti Manna Produkció előadása. Szabó Borbála kortárs szerző fergeteges vígjátékát Orosz Dénes vitte színre. Az előadás szereplője Göttinger Pál, a temesvári közönség által jól ismert Furnitur előadás rendezője.

November 6-án Horváth Csaba rendezésében kerül színpadra a Peer Gynt. Henrik Ibsen darabját 18 órától láthatja a közönség a temesvári színház Nagytermében. A zene, tánc és szöveg egységére épülő előadás igazi látvány-kalandot ígér.

A hétköznapok poéziséből táplálkozó Deviancia november 9-én, 18 órától a Stúdió Teremben szembesít bennünket a gyakran drámai valósággal. Széteső családok, sérült kapcsolatok és a világ fájdalmas forgatagában már-már normálisnak tűnő autista lány szívszorongató története tárul elénk. 

November 18-án a színház Nagytermében a Furnitur várja a szórakozni vágyókat, 18 órától. A zenés vígjáték, melyet Göttinger Pál rendezett Vinnai András szövege alapján, jelenleg a színház egyik legsikeresebb előadása.

A Timişoara Hotel parkolójából indul a kisbusz, amelyben november 19-én 14:30-tól játszódik a mady-baby, Borbély B. Emília előadásában. Gianina Cărbunariu szövegét B. Fülöp Erzsébet rendezte és adaptálta.

Mi történik, ha két végtelenül egyszerű, szegénységben vergődő ember megüti a lottó főnyereményét? November 21-én, 19 órától látható a Prah c. előadás, mely alatt erre a kérdésre keserű könnyekkel nevetve keressük a választ.

A fiatalabb közönség számára a színház műsorra tűzte a Zián & Kopik, valamint a Vagabondó című előadásokat is. Az első november 11-én, 16 órától, a temesvári Merlin Bábszínház termében, az utóbbi november 16-án, 11, valamint 15 órától látható a színház Stúdió Termében.

November 30-án kerül bemutatásra az Özönvíz előttcímű nagyszínpadi produkció. A Presznyakov testvérek darabja Szabó Máté rendezésében Romániában ősbemutatónak számít. Oleg és Vladimir Presznyakov a kortárs orosz drámairodalom legnagyobbjai közé tartoznak. Drámáikat Helsinkiben, Melbourne-ben, New Yorkban, Aachenben, Madridban, Rejkjavikban, Lisszabonban és Budapesten egyaránt játsszák. A bemutató 19 órától lesz látható a színház Nagytermében.

A jegyiroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 16–19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450-606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro.