Néha baltát vágnak az ember feje mellé

Apró Annamária
2010. június 13., vasárnap 12:50

Jegyesek? Jegyeseeek? – kiabál a jegyszedő hölgy a verekedő-tolakodó kártyások (újságírók) és kitűzősök (a szakma) közé, a sűrűjéből pedig egy hang válaszol: itt, kérem, csak házasok vannak! Ez a X. Jubileumi Pécsi Országos Színházi Találkozó legtöbbször elsütött poénja. Idén Fáy Miklós válogatott 14 versenydarabot.


A POSZT története számokban
Eddig összesen 46 színház 154 versenydarabját játszották, 14 színház legalább minden második fesztiválon részt vett. A magyar nyelvű színházak 30 százaléka adja a fesztiválprogram kétharmadát. A legtöbb darabot, 11-et a Katona József Színház hozhatta a találkozóra. A magyar rendezők közül 19 rendezte a bemutatók 50 százalékát. A legtöbb versenydarabot Zsótér Sándor rendezte (11).

Pécs Magyarország Avignonja már 10 éve. Legalábbis kicsiben ugyanazt jelenti a POSZT a magyar színházi életnek, mint a délfrancia kisváros Európa színjátszásának. 2001 előtt is volt Magyarországon Országos Színházi Találkozó, de a vándorfesztivál nem működött, és érdektelenségbe fulladt mind a szakma, mind a közönség részéről. Ekkor született az ötlet, hogy állandó díszletet kell találni az eseménynek. Az elmúlt 10 évben Pécs a színházi szakma és a közönség romantikus randevúhelyévé vált, erről idén szentimentális kisfilm is készült Jordán Tamás és Simon István fesztiváligazgatók brezsnyevi csókjával.

Pécs részben a POSZT-nak köszönheti az EKF-címet is, hiszen a pályázatban a fesztivál kiemelt helyen szerepelt, a város kulturális életének egyik alappilléreként, versenydarabjaival és a POSZT meg az OFF (Országos Fesztiválmelletti Fesztivál) programjaival, amelyek néha izgalmasabbak, mint maga a verseny. Bár sokan irigylik Pécstől az ország legrangosabb színházi eseményét, és évek óta kering a pletyka, hogy a fesztivál más városba költözik, vagy megszűnik, a közönség és a város nem engedi az egyszer megkaparintott kincset. Ahogy a leköszönő fesztiváligazgató, Jordán Tamás fogalmazott: „Nem lesz sem DOSZT, sem KOSZT, lehetetlen elképzelni, hogy megnyitom a debreceni Pécsi Országos Színházi Találkozót.”

A politika nem szokott beleszólni a művészetbe

Simon István és Jordán Tamás viszont az Európa Kulturális Fővárosa évad után lemond posztjáról a POSZT-on, úgy tűnik, belefáradtak a harcba. Mert a rendezvény bár nagyon sikeres, emellett élvezi az önkormányzat és Pécs városa, valamint pécsi cégek támogatását, és Vajda Márta, a Magyar Színházművészeti Társaság ügyvezetője szerint a helyi segítség mindig korrektül megérkezik, a pénzügyi helyzet kétségbeejtő.

„A mai napon nemhogy pénzünk, aláírt szerződésünk sincs egyik főtámogatónkkal, az Oktatási és Kulturális Minisztériummal. Ilyen még soha sem fordult elő. Június 1-jén írták ki a meghívásos pályázatot a 65 millió forintos központi forrásra, legkorábban július végén kaphatjuk meg a pénzt, addig senkinek sem tudunk fizetni. Ez nem a mi titkunk, ettől én éjszakákon át nem alszom” – vázolta Simon István. A távozó szervezők utódlása még kérdéses, egy pécsi szakembert és egy országosan ismert szakmai tekintélyt keresnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Balikó Tamás mandátuma is lejár a Pécsi Nemzeti Színház élén, így a pécsi igazgatói szék sikeres pályázata után dönthetnek az új fesztiváligazgatók személyéről. A választás nem politikai alapokon nyugszik majd, hiszen a politika nemigen szokott beleszólni a művészetbe – jegyezte meg Jordán Tamás a fesztiválértékelő beszélgetésen, a közönség nevetett.

Nemzeti-ügy
2009 elején készült egy felmérés: a Pécsi Nemzeti Színház teljes felújítása mintegy 1,5 milliárd forintba kerülne. Ezt EKF-es forrásokból nem sikerült megoldani. A PNSZ gépészeti berendezései korszerűtlenek, az erkélyt pedig ideiglenesen megerősítették, hogy ne szakadjon le. Februárban egy előadást műszaki okokból meg kellett szakítani, mivel az egyik lámpáról egy 3 kilós lencse zuhant a színpadra. Jordán Tamás szerint ha programonként csak öt hibaforrás lenne, az fesztiválonként ezer hibázási lehetőség, de a tíz év alatt nagyobb gond sosem adódott.

Válogatós

A POSZT születésekor az volt a koncepció, hogy a magyar kulturális élet egy szereplőjére bízzák a mustrát, az évad új, magyar nyelvű darabjai közül tizenkettőt kell választania (a keretet eddig mind a tíz válogató túllépte), ezek lesznek a versenydarabok. Ezzel sikerült felkavarni a színházi élet állóvizét, és komoly szakmai vitákat kiváltani, hiszen egy ember színházi látcsövén keresztül láthatták a színházkedvelők az egész évad legjobbjait.


Az idei szezonban Fáy Miklós újságíró volt a kiválasztott kiválasztó, aki 130 darabból válogathatott. A választási szempontja egyszerű volt: ”Olyan darabokat válasszak, amiket szívesen néznék újra, hogy ne legyen olyan, amiben csak az eszmeisége fog meg, vagy amire azt mondom: ez egy magasabb szempontból értékesebb?” – mondta a szinhaz.hu-nak Fáy. Több helyen pedig kijelentette, hogy az idei nem volt erős évad. A Katona József Színházzal összetűzésbe is került, mert A hős és a csokoládékatona című, beválogatott versenydarab helyett a színház a Kétfejű fenevadat akarta a POSZT-ra hozni. A Pécsett játszódó Weöres-darab így az OFF-programba került be, a Katona pedig kikerült a versenyből. Többek szerint idén kevés pesti és sok vidéki darab volt a szórásban, Zsótér és Mohácsi pedig két előadást is hozhatott.

Adatok a POSZT-ról
Játszó személyek:
190 színész + egyéb közreműködők (statiszták, zenészek)

Fellépő társulatok: 12
3 határon túli (Marosvásárhely, Szabadka, Szatmárnémeti), 5 vidéki (Debrecen, Eger, Pécs, Szeged, Zalaegerszeg), 4 budapesti (KoMa, Maladype Színház, Örkény István Színház, Szputnyik Hajózási Társaság)

Kortárs szerző műve:
7 darab, ebből négy magyar szerző műve, Vinnai András 2 mű szerzője is

Előadások száma:
22 (a versenyprogram 14 produkciójából) + gálaest

Legkisebb társulat:
4 színész + műszaki, technikai személyzet (Maladype Színház, Budapest – Übü király, Csokonai Színház, Debrecen – Fodrásznő, Kosztolányi Dezső Színház – Urbán András Társulata, Szabadka – The beach)
Legnagyobb társulat: 12 színész + 12 közreműködő + 5 zenész + műszaki, technikai személyzet (Pécsi Nemzeti Színház – Az elveszett levél)

Játékkal töltött órák:
45 óra 10 perc

Kamionok: 19
Szállodai szobák/nap: 318 (=680 ágy/nap)

Fáy törekedett a sokszínűségre is, így a repertoárban operett és mobilrevü, pécsi vígjáték, diákszínjátszást idéző komás előadás és a magyar–román viszonyt boncolgató bukaresti darab is található, a versenyelőadások jelentős része pedig kifejezetten közönségdarab volt, néha hasraesős poénokkal. Fáy boldog és önfeledt kisgyermekként biciklizett Pécs belvárosában tíz napon át, én pedig egyre szívesebben engedtem volna a mondott kétfejű fenevadakat a biciklije után, mert láttam jó előadásokat és kevésbé jókat is, de egyik sem ragadott meg. Jövőre hárman osztoznak a válogatás terhén. „Úgy látszik, erős volt a kritikusi lobbi, vagy túl nagy nyomás nehezedett a POSZT-ra, hiszen minden évben elhangzott, hogy ezer sebből vérzik az egyszemélyi válogatás” – nyilatkozta Fáy a Jelenkorban. Március 1-jétől tehát Vekerdy Tamás pszichológus, Szilágyi Lenke fotóművész és Urbán Balázs kritikus kezdte meg a válogatást a 2011-es fesztiválra.

Minden elismerés

A legjobb darabnak járó díjat a debreceni Csokonai Színház Fodrásznője kapta, a férfi főszereplőt, Trill Zsoltot, aki a tavalyi POSZT legjobb férfi alakításáért járó díjat is elhozta, az utcán is megtalálta a lelkes pécsi közönség gratulációival. „Minden elismerésnek örülünk, ez nemcsak a debreceni, hanem a beregszászi színház hírnevét is öregbíti. Ebben a darabban bolondozhatunk, lehetünk finomak, harsányak, az előadásnak mélysége és iróniája van, szerepeket váltogatunk és egy nőnek segítünk, hogy még jobban érezze magát az életben. Én nagyon élvezem!” – meséli a főhős. „Pont az az izgalmas ezekben a szerepekben, hogy ilyen férfi és nő rengeteg van. Nagyon sokan ábrándoznak arról, hogy megtalálják az igaz szerelmet. A darabban a veszélyes helyzetek inkább veszélyesnek tűnnek csak, ilyenek a hétköznapokban is vannak.” Néha baltát vágnak az ember feje mellé, vagy felgyújtják, ilyen hétköznapi helyzetekbe nem szívesen kerülnék.

A szinte minden díjat vivő darab a X. POSZT-on az Örkény István Színház Kasimir és Karolinéja lett, a legjobb női epizódszereplőnek választott Hámori Gabriella, aki tőlünk megkapja a gála legbájosabb teremtésének járó különdíjat is, nagyon boldog a díjesőtől: „Az előadásunk kritikai visszhangja egyáltalán nem volt rossz, de kicsit megosztotta az embereket. Jó érzés, hogy itt ennyire ráéreztek, minek is szánta Bagossy László ezt a darabot. Számított a közönségre is, mert ez egy olyan interpretáció, ahol eljátszunk valamit, ami aztán a nézőben folytatódik tovább. Kapcsolatteremtésről szól, itt pedig mintha vegytisztán érezték volna ezt az emberek. Nagyon-nagyon örülünk neki, aztán hazamegyünk, elfelejtjük, dolgozunk tovább.”

Díjak
A szakmai zsűri díjai:

Legjobb előadás:
Szergej Medvegyev: Fodrásznő, Rendező: Viktor Rizsakov, Csokonai Színház, Debrecen

Legjobb rendezés:
Bagossy László, Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline, Örkény István Színház, Budapest

Legjobb női főszereplő:
Kerekes Éva, Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, Örkény István Színház, Budapest

Legjobb férfi főszereplő:
Kovács Zsolt, Ion Luca Caragiale után Rusznyák Aladár nyersfordítása alapján Mohácsi István és Mohácsi János: Az elveszett levél, Pécsi Nemzeti Színház

Legjobb női epizódszereplő:
Hámori Gabriella, Kasimir és Karoline, Örkény István Színház, Budapest

Legjobb férfi epizódszereplő:
Urbán Tibor, Az elveszett levél, Pécsi Nemzeti Színház

Legjobb díszlet:
Ambrus Mária, Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, Örkény István Színház, Budapest

Legjobb jelmez:
Ignjatovic Kristina, Kasimir és Karoline, Örkény István Színház, Budapest

Legjobb színpadi szöveg:
Parti Nagy Lajos, Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline-fordításáért, Örkény István Színház, Budapest

Különdíj:
Yorick Stúdió, Marosvásárhely & dramAcum, Bukarest
Gianina Cărbunariu: 20/20

A nemzetközi zsűri díja:

Bodó Viktor, Vinnai, Turai, Róbert, Bodó: Kockavető, Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor, Budapest

A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díjai:

Legjobb férfi alakítás:
Nagy Péter, Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor, Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

Legjobb női alakítás:
Szűcs Nelli, Szergej Medvegyev: Fodrásznő, Csokonai Színház, Debrecen

A közönség zsűri díja:

Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline, Rendező: Bagossy László, Örkény István Színház, Budapest