Betekintés külföldre

2010-06-13 10:18:49

A kortárs dráma helyzetének javítását misszióként felfogó PanoDráma Egyesület idén öt felolvasással készült a külföldi palettáról, végül csak háromra került sor, a másik kettő majd Budapesten hangzik el valamikor máskor.

Láthattuk Simon Stephens Motorvárosát, ami egy Irakból idő előtt hazatérő, erőszakra szocializált brit katona történetébe vezet be; Roland Schimmelpfennigtől Az Arany Sárkányt, melyben tanúi leszünk egy európai thai-kínai-vietnámi étteremben megtörtént tragikus foghúzásnak; valamint Michał Walczak Erotikusfilmjét, amelyben egy bécsi (nem pécsi!) színházi ember szeretne betekintést nyerni egy átlagos lengyel házaspár életébe, hogy hiteles dialógusokat írhasson a következő darabjához (ehhez az éppen készülőhöz, amit lengyel író ír, bécsi pályázati kiírásra). Néztünk tehát balra is, jobbra is, Kelet, Nyugat, ki- és bevándorlás is terítékre került. Erőszak és egymás nem ismerése: a görcsös, eleve kudarcra ítélt megismerni akarás egyfelől, önirónia másfelől. Mindenfelől.

Igazságtalan leszek: a színészek közül Bánki Gergőt (Lee a Motorvárosban) és Elek Ferencet (OFF és Samantha az Erotikusfilmben) emelem csak ki – elsöprőek voltak.

A kortárs külföldi dráma magyarországi helyzetéről Merényi Anna, a PanoDráma alapítója, Upor László dramaturg, Göttinger Pál rendező és Lőrinczy Attila dramaturg beszélgettek. Teli vagy üres-e a pohár, nézőpont kérdése. A Bárka Színházban tavaly is, idén is láttunk kortárs bemutatókat (Conor McPherson: Tengeren, Howard Barker: Victory, Jon Fosse: Őszi Álom – ugyanitt repertoáron van Nádas és Esterházy is). Háy János, Spiró György, Garaczi László drámáit folyamatosan játsszák a magyar színházak. Társulat is szerveződik a kortárs magyar dráma köré: a KoMa idén Vinnai Andrással dolgozott együtt. Szaporodnak a drámaíró és a színház szoros együttműködésében létrehozott előadások. Pintér Béla a saját társulatának ír. A Színházban minden hónapban megjelenik egy-egy új magyar dráma vagy drámafordítás. A Nemzeti nyolc kortárs dráma sorsát gondozza három évadon át. Hazaival tehát nem állunk rosszul.

Mi a helyzet a szomszédokkal és a többiekkel? Miért van aránytalanul kevés kortárs külföldi dráma a magyar színpadokon? És ha vannak is, akkor miért inkább angolszászok, mint a vasfüggönyön inneniek? Figyelmetlenségből? Lustaságból? Nézőszám féltésből? A nyelvtudás hiányzik vagy a nyitottság? Vagy csak az előfinanszírozás? Csak akkor tudják kifizetni a fordítót, ha be is mutatják a művet, de ha nem fordítja le, a rendező nem biztos, hogy el tudja olvasni… gubbasztunk az ördögi körben vagy találunk kiutat? Azért nézik többen a Rómeó és Júliát, mert kötelező olvasmány, vagy mert annyival jobb a darab, vagy mert (néhány évvel ezelőtti) musical változatban is látható? Azért nem jön be a néző a kortársa, mert nem vevő rá, vagy mert nem elég magas az előadás színvonala? Ki tudja? Annyi bizonyos, hogy muszáj befektetni időt, energiát, pénzt – kinek mije van –, mert nem tolja magát a szekér.


Radnóti Judit

Megosztás: