Fehér Elephánt a Haydn-ről
Esterházy Péter-es mütyürkézéssel kezdődik, nemigen történik semmi, legfeljebb egy-két szereplőt ismerünk meg. Ilyés Róbert angyali türelemmel viseli a Narrátor kényszerzubbonyát, elegáns szakmai perfekcióval hidalja át a tátongó semmi szakadékát. Lázár Kati, a kőszínházak Jolly Jokere természetesen a Cégjegyzékkel is képes izgalmakat kelteni, de még az első párjelenet, Dévai Balázs és a színészhercegi rangú Kálid Artúr is megszenvedi a mondhatatlan űrt. Ha nem a nagyszerű Göttinger Pál a rendező, bizony elhúztuk volna a csíkot a szünetben, szerencsére bíztunk benne: - csak van még valami a tarsolyában, reménytkeltő volt a korrekt színpadkép és a kiváló zenekar is... Nem bántuk meg! Szünet után beköszönt a cselekmény, a konfliktus, a humor! Nem a koponyarablás idétlenségét kell szenvednünk, Maestro Joseph végre felnő, megjelenik a delnő, beindul a problémázás, egyből pezsegni kezd a szellem is. Benedek Miklós eszköztelen és egysíkú, de ez a tág horizont a mínusz végtelentől a plusz-ig terjed... Nem Haydn Ő, de abszolút hitelességgel saját maga és ez bizony itt most többet nyom a latban: alakítása szerethető, veretes dikciója unikum. Dinyés Dániel invenciózus hangszerelése, a csembalót helyettesítő xilofonnal, egyik legnagyobb értéke a produkciónak. "Haydn, Haydn" rappelik a lányok az ölelkező kórus-szólamok közben, ingázó karmozgásuk, valamint Katona Gábor szellemes koreográfiája látványosságukat is megnöveli. A kockadobálós komponálás mozarti poénja csak nem akar elsülni, a reinkarnáció sem hiteles, bár később, a sziporkázó Haydn-Mozart csúcstalálkozóban, Telekes Péter pontosan intonált hangot üt meg. Felesleges operai intermezzo után Gados Béla remekel a tehetségtelenség kórképében, Lázár Kati pedig mindent visz parodisztikus monológjaival. A legjobb Ilyés Róbert, aki lehetetlen szerepét sokszínű játékkal képes elfogadtatni. A zenei betétek gyönyörűségesen illeszkednek, (az egy hamiskás férfikórust megbocsátjuk), kedvünket a hullagyalázás szerencsétlenkedései sem szegik. Göttinger Pál rendezőművészete a befejező képben csúcsosodik: a Nagy Fehér Koponya-Léggömb sejtelmes puhasággal rugózik, mint a Nagy Klasszikus Mester lágyan ívelő zenéje, így a harmincharmadik változat nem a morbid bűntényről szól, hanem a Muzsika, a Művészet megváltó békéjéről.
forrás: http://toptipp.hu/