A Bárka Színház decemberi ajánlója a napvilag.net oldal átiratában

A Bárka Színház 3 teremben, 14 változatos darabbal, közöttük a Tengeren című új bemutatóval várja 2008 decemberében az érdeklődő közönséget. A március óta Seress Zoltán vezetése alatt álló létesítményben tapasztalható néhány változás, ezt jelképezi a megújult logó is, ami a gondolkozásbeli sokszínűséget, és a haladás vitorláját ábrázolja. (*** program ***)

Nem történt azonban változás abban, hogy az immár 11 éve működő Bárka továbbra is helyet biztosít a magyar ősbemutatók és legújabb külföldi darabok mellett a klasszikusok számára is, erre példa a Szász János rendezésében bemutatásra kerülő Sirály című Csehov dráma, amelyben Varjú Olga, Varga Anikó és Gados Béla mellett az igazgató Seress Zoltán, valamint a színház korábbi vezetője, Alföldi Róbert is szerepet vállal. A mű előadására december 22-én kerül majd sor.

Szintén a klasszikus darabok közül tűzi műsorára a színház december 3-án a mostohaanyja után epekedő Don Carlos történetét, december 28-án a Mágnás Miskát (Spolarics Andrea rendezésében, Pásztor Tibor és Császár Réka főszereplésével), valamint december 30-án Betrolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperáját, amelyben az egyik kikiáltó hangját Garas Dezső biztosítja majd, Bicska Maxi szerepében pedig ismét Alföldi Róbertet láthatjuk, aki egyben a rendező is.

Mikulás napján a Szentivánéji álom Bárka-verzióját tekinthetjük meg, többek között Illyés Róbert, Horváth Zsuzsa, Telekes Péter, Dévai Balázs és Kálid Artúr előadásában.

A modern darabok közül könnyedebb, zenés szórakozást ígér a franciák énekes madárkájának története, a Piaf Piaf, melyet finn írója kifejezetten a Bárka Színház részére újított fel, és amely több alkalommal is, december 9-én, 11-én, 21-én, 26-án és 28-án is műsorra kerül, Varjú Olga, Illyés Róbert és Spolarics Andrea főszereplésével.

Pikáns témát feszeget az Édes szívem, ribanc vagy című színmű, amely Ágens operaénekes és rendező verseskötete alapján született (december 1-én játszák). Sokkal komorabb vizekre evez a hitleri Németországban játszódó, egy nézetei miatt őrlődő, ellentmondásos viselkedésű tanár (Kardos Róbert alakítja) kálváriáját bemutató Istentelen ifjúság, mely Ödön von Horváth regényéből készült, és a színház háromszor, december 13-án és 14-én tűzi műsorra.

Bohumil Hrabal népszerű cseh író művei nyomán Mezei Kinga rendezésében a Vasárnap nem temetünk című darab kerül terítékre december első péntekén, valamint 29-én.

Picasso A világ teremtése címet viselő festménye ihlette azt az alkotást, melyet a Baltazár Színház varázsol a Bárka Vívótermének színpadára december 8-án. A 10 éve működő Baltazár társulat egyedülálló hazánkban, hiszen tagjai értelmi sérült hivatásos színészek. A Bárka decemberi modern alkotásokat felvonultató programját még Mundruczó Kornél Frankeinstein-terv című darabja egészíti ki, melynek megírásában a rendező segítségére volt Bíró Yvette (együtt dolgoztak az idén ősszel bemutatásra került Delta elkészítésén is), és amely három alkalommal (december 15., 17., 18.) lesz látható a Konténer elnevezésű helyiségben.

A színház két darabbal várja ebben a hónapban kifejezetten a fiatalabb korosztályt. Az egyik Ottlik Géza jól ismert regényének színpadi adaptációja, az Iskola a határon Vidovszky György rendezésében december 7-én. A másik még kisebbeknek szól, hiszen a Hepp Trupp társulat szintén december 7-én, valamint 21-én a korai, nappali órákban bábjáték formájában mutatja be a gyerekeknek Mátyás király udvarát, és megeleveníti a róla szóló meséket, a Mátyás király asztalánál című darab keretein belül.

A Bárka legújabb darabja, mely a Tengeren címet viseli, december 19-én kerül majd bemutatásra, de előző nap lehetőség lesz a nyilvános főpróba megtekintésére is (ezután ebben a hónapban még kétszer, 20-án és 27-én játsszák majd). Göttinger Pál Conor McPherson ír származású író és színházi rendező alkotását viszi a Bárka Stúdiójának színpadára, Illyés Zoltán, Mucsi Zoltán, Gados Béla, Kálid Artúr és Dévai Balázs szereplésével. A történet központjában áll egy fontos kártyacsata egy távolról érkezett patás idegennel, valamint a Hellfire nevű klub, ahonnan az események kiindulnak. A mű címe egy időszámításunk szerint 1000 után nem sokkal lejegyzett óangol vers címéből származik, amely a művészek élete és az átlagemberek hétköznapjai között feszülő ellentétet festi le. A darab részletesebb bemutatása itt olvasható.

A Bárka színház programjáról további információ található a színház honlapján.

forrás: napvilag.net