Csapatjátékos a nyolcadik kerületben


Beszélgetés Gados Bélával
Az interjút készítette: Proics Lilla

Zsánerszerepeket játszik. Nem bánja?

GB: Nem. Most ilyen alkat vagyok, ez egy állapot – a gyerekekkel jött, hogy eléggé elhíztam. S ez beteszi az embert egy használhatósági helyzetbe. Már megint fogyókúrázom, és bár korábban már kétszer lefogytam, most nem vagyok meggyőződve arról, hogy sikerülni fog. Nyíregyházán soványabb voltam, akkor egészen más típusú szerepeket kaptam. Azt is szerettem, de nekem ez is megfelel, mert lám, így szembejönnek igen szerethető szerepek, ilyen például Ivan is. Ehhez persze nem kellett feltétlenül kövérnek lenni, de ez a figura olyan, amilyen… látni a színpadon. A színház miatt nem bánom ezt a dolgot, mert azt tartom, a színház csapatmunka. Együtt szeretek dolgozni másokkal, ezt tanultam meg Nyíregyházán tizennyolc év alatt, az egészben vagyok rész.

Ezek szerint az sem zavarja, hogy nem kap nagy szerepeket.

GB: Színészi közhely, de igaznak érzem, nincs kis szerep, csak rossz színész. Lehet, hogy hiányérzetem lenne, ha mindig csak pár mondatos feladataim lennének, de ebben a színházban is több munkám volt sokrétű és komoly figyelmet igénylő. Ekként kedvelem az öt mondatomat is a Dogville-ban, mert azt hiszem, én tudom úgy elmondani azokat, ahogy kell, én tudom megmutatni azt a gyávaságot, amit – most egyszerűsítek, persze – az én figurám hordoz. Huszonhat éve végeztem, a százkilencedik szerepre készülök, volt ebben sok „nagy szerep” is; most pedig a fiatalokra kell jobban figyelni, és ezért szeretek a Bárkán lenni, mert itt lehet így gondolkodni: csapatban.

A Tengeren című darab nézve tényleg élmény, benne dolgozni is ilyen élvezet volt?

GB: Nekem kedves munka, mert megismertünk egy tehetséges fiatal rendezőt, és a kortárs darabok kínálatát tekintve ez a darab egy telitalálat, úgy beszél istenről, ördögről, hogy nem kenetteljeskedik, hanem rólunk szól.

Szereti a közönség?

GB: Úgy érzem, végig velünk van. Aki eljön megnézni, talán még azt is mondhatom, szereti, de valami oka lehet, hogy nincs akkora híre, mint amit érzésem szerint érdemelne. Talán a címe nem elég karakteres…

Én is gondoltam arra, hogy öt férfi szerepel, sehol egy nő… unni fogom.

GB: Hoppá. Ez nem jutott eszembe.

Amikor megnéztem, persze kiderült, hogy van nő ebben a történetben is, de egyébként is rendkívül izgalmas.

GB: Visszatérünk erre a „problémára” még úgyis, mert szoktunk beszélgetni egymással a munkánkról, az előadások fogadtatásáról, mert itt lehet azt is mondani, hogy ez vagy az miért nem tetszik – ami nem jellemző minden színházban, tudom.

Mitől lett ez így? Lehet köze ennek a színház helyének, a külvárosiságnak?

GB: Ha a külváros azt jelenti, hogy rossz értelembe vett nagy tétje nincs a dolognak, akkor vállalom a külvárosiságot, de nem biztos, hogy ennek tényleg a helyhez van köze, illetve úgy lehet, hogy amikor Csányi János színházat csinált, akkor itt volt befogadó közeg, nem pedig a Rózsa-dombon. S párhuzamot tudok vonni Nyíregyháza és a nyolcadik kerület között: kívülről úgy látják, hogy ez ilyen-olyan, de belülről sokkal összetettebb, érdekesebb, mert itt is van intelligencia, finomság, kíváncsiság, és annyi minden más. Ezért kicsit olyan nekem a Bárka, mintha Nyíregyházán lennék – de mondom, én szerettem vidéki színész lenni, mert az sokféle tudást igénylő és sok mindenre meg is tanító mesterség. Én otthon vagyok ezeken a sokszínű helyeken, és ez a közeg talán teremti is az ilyenfajta színházat.

Megosztás: