"Láb, szív, fej nem marad szárazon!" - Ír kocsmazene a hajón - beszámoló


"Vérpezsdítő zenék a javából: egyrészt a Firkin őrjítő ír kocsmadalai, másrészt az Eugenia román, orosz, lengyel, balkáni sírvavigadós punkja. Táncra fel!" - hirdette csütörtök esti programját az A38 hajó.

A közepes érdeklődés minden bizonnyal a hétköznapnak szólt, a lelkesedés viszont fesztiválhangulatot idézett.

Ki tudja, milyen megfontolásból jelölték be a szervezők kezdési időpontnak az este 7 órát, rutinos klubkoncert-látogatóként mondhatom, ebben a korai időpontban még soha nem kezdődött buli Budapesten, természetesen most sem.

Fél kilenc körüli érkezésünkkor már játszott a soknemzetiségű előzenekar, az Eugenia, amely hangzásában ötvözte a finn Värttinä és az oroszos hangzású "a világ legrondább zenekara" minősítést magáénak mondható szintén finn Leningrad Cowboys nevű formációt, némi balkáni beütéssel, ska alapokkal, több nyelven énekelve.

"Két színésznő Erdélyből összeadják erejüket, s láss csodát!" - olvasható egy zenei portálon, ám a csoda ezúttal elmaradt. Könnyedségében is igényes bulizene helyett afféle divatbemutatóval egybekötött bohóckodás folyt a színpadon, az énekesnők dalonként váltogatták parókáikat és jelmezeiket, talán ezzel próbálva kompenzálni énekesi teljesítményük közepes voltát. (Igaz, egy orosz származású anarchista ismerősöm szerint gyönyörűen beszélik a leningrádi oroszt, "igazi szovjet akcentussal".)

A végére tartogatott roma Erdelezi sem szólt igazán cigányosan, amin csak rontott a rossz hangszerelés. Maradjunk annyiban, hogy a Miczura Mónika előadásában kellemesen borzongató nóta ezúttal többeket a büfébe irányított. Na, jó, nem ostorozom tovább a produkciót, a jó szándék és a pezsgés dicséretes, talán egyszer összeérik valamivé az Eugénia.

Az est fő attrakciója, az ír muzsika magyarországi misszionáriusa, azaz Péter János által 2008-ban összerakott, kizárólag hazai muzsikusokat soraiban tudó Firkin zenekar szerencsére rövid átállást követően csapott a hegedűhúrokba. Az extrém külsejű Sárhidai Zsuzsi (Sushi) mesterien bánik a vonóval, pillanatokon belül kiderül, hogy a hajfonás mellett a gyakorlásra is jut ideje.

Aztán sorra bekapcsolódnak a többiek, Juhász Róbert (dob), Péter János (fuvola, ír furulya), az igazi ír külsővel megáldott Göttinger Pál (akusztikus gitár-ének), a jazzből átigazolt Szuna Péter (basszus), az ezúttal halálfejes pólóban feszítő Marczis Attila (elektromos gitár) és az olaszos külső ellenére hibátlan írséggel bíró énekes, Marthy Barna.

Egymást követik a Pogus-on, pontosabban a foghíjasan és permanens részegen is imádnivaló Shane MacGowan ír standardjain szocializálódott közönség fülének oly kedves számok, az Irish Rover, a Whiskey In The Jar, az Over Here és a többi. Amikor egy írmániás barátom meghallotta az első Firkin-albumot (Firkinful Of Beer), elragadtatva kiáltotta, hogy ilyen jó ír bandát még nem hallott; alig akarta elhinni, hogy hazai terméket hall.

Amit a Firkin elővezet, az a jól ismert ír hangzásvilág erősen felpörgetett, nyers, úgy is mondhatnám, punkosított változata, amelyből azért minden számban gyönyörűen előkúsznak az autentikus ír dallamok, hogy aztán néhány pillanat múlva ismét fergeteges pogózásra ösztönözzön a végletekig felgyorsult tempó. Még egy nyugdíjasforma hölgy is bekapcsolódott a táncba, talán az ír zenének és a sör-viszkinek köszönheti vitalitását.

A Whiskey mellett a sörital amúgy is gyakran előkerül a dalszövegekben (és a kezekben), ami már csak azért sem véletlen, mert az együttes neve sör-űrmértéket jelöl, amely pontosan megegyezik 40.9148269 literrel, ekkora hordókban tárolják ugyanis Ír földön rendesen a Guiness-t.

A bandában az a jó, hogy még a depresszióra hajlókat is képes pillanatokon belül felpörgetni és jó kedvre hangolni, és komolyabb mennyiségű sör sem szükségeltetik a beinduláshoz, sörrel a kézben amúgy is problémás ugrálni. Szóval borongós téli (tavaszi, nyári...) estéken tessenek elfáradni Firkin-koncertre.

Szerző: Bencsik Gyula

Megosztás: