Pénteken indul

8. Kortárs Drámafesztivál

Az idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál, 2009. november 20. és 28. között. A 2009. évi Kortárs Drámafesztivál Budapest programja a korábbi évekhez hasonlóan nemzetközi, magyar, felolvasószínházi és kísérő programblokkra tagolódik, emellett a fesztiválklub is színes, határátlépő eseményekkel várja az érdeklődőket.

Beköszöntő - Szilágyi Mária, fesztiváligazgató
Tizenkét éve fogtunk neki először, nyolcadszor rendezzük meg az idén - és hisszük, hogy a Kortárs Drámafesztivál Budapest a megalapítása óta eltelt tucatnyi esztendőben (cseppet sem tucatelőadásaival) megtalálta helyét a hazai színházi életben, és a magyar színház fontos hírvivője lett Európa-szerte. Mert ez alapvető kettős célunk: a világ drámaírásának és színházának új, idehaza ismeretlen útjait megmutatni a hazai közönségnek és szakmának; és innovatív hazai alkotóműhelyeket bemutatni magyar és külföldi vendégeinknek.
Utóbbi törekvés szolgálatában áll magyar szemleprogramunk, melynek előkészítése - az egyre színesebbé váló hazai kortárs színházi kínálat miatt - minden eddiginél több időt vett igénybe. A programban megtalálhatók elmúlt és idei évadbeli bemutatók; a legfiatalabb és a legismertebb magyar alkotók munkái; színdarabra, szövegre és improvizációra épülő előadások; független műhelyek és kőszínházak produkciói, s ezek együttműködéséből született alkotások egyaránt. Úgy érezzük, olyan programot kínálunk, melyet büszkén mutathatunk meg a Budapesten élő, dolgozó, turistáskodó külföldieknek és a fesztiválra érkező csaknem hatvan külföldi színházi szakembernek - Visitors' Programme-unk és idei tudományos konferenciánk résztvevőinek.
A konferencián azt vizsgáljuk, miként változott a színházművészet és a drámaírás a rendszerváltást követő húsz évben nálunk és Közép-Kelet-Európában. A témát elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt körbejárjuk, neves elméleti és gyakorló színházi szakemberek segítségével. A rendezvény jelentőségét növeli, hogy ebben a témában ilyen széles spektrumú eszmecserét még nem rendeztek a régióban: mindösszesen tizenegy országból várunk előadókat.
Nemzetközi programunkban négy előadást mutatunk meg a hazai közönségnek - vezérelvünk a produkciók progresszivitása mellett olyan alkotókat bemutatni, akik ha ismertek is, de még nem jártak Magyarországon. A legfiatalabb generációt Rona Žulj drámaíró és Antal Attila rendező képviselik, akik a szabadkai Kosztolányi Színház színeiben debütálnak Budapesten. Mindeddig a marosvásárhelyi Yorick Stúdiót is csak hírből ismerhette a fővárosi közönség - a fiatal csapat különleges, román-magyar koprodukcióban készült múltfeldolgozó előadással mutatkozik be. Bár az észt Teater No99 társulata is igen fiatal, a csapat máris európai hírnévnek örvend, köszönhetően az előadásaikat jellemző rendkívüli színháznyelvnek, mellyel immár a KDF nézői is megismerkedhetnek. Csakúgy, mint az idén az Új Színházi Realitások díjával kitüntetett világhírű Pippo Delbono unikális expresszív mozgásszínházával, melyet nemzetközi programunk megkoronázásának szánunk.

Bár nemzetközi programunk hagyományos részéről, a vendégország-programról az idén a szűkös anyagiak miatt le kellett mondanunk, mégsem lehetünk elégedetlenek: nemzetközi programunkban az idén a Trafó - Kortárs Művészetek Házával közösen két olyan társulatot is bemutatunk a Kortárs Drámafesztivál közönségének, akik bár Európa-szerte ismertek és elismertek, mindezidáig nem jártak Magyarországon: az olasz Compagnia Pippo Delbonót és az észt No99-et.
A Compagnia Pippo Delbono Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce) című produkcióját hozza el a Kortárs Drámafesztiválra. Az idén a wrocławi fesztiválon az Új Színházi Realitások Európai Díjjal kitüntetett rendező által kialakított sajátos színházesztétika-munkamódszer kamatozik az Ez az ordas sötétség esetében is. Az előadás erős és intenzív képekkel operáló, magával ragadó performatív látványszínház, amely a szöveget csupán kiindulópontnak tekinti. Az előadás nem kérdez, nem állít semmit. Egész egyszerűen mesél. Dadogva, meg-megállva, szavakat, hangokat, képeket keresve, mégis szabatosan adja elő Delbono megrendítő vallomását. A halálba vezető mágikus utazás a közönségben generál kérdéseket; a nézőt különös, szokatlan lelkiállapotba ringatja. Így az Ez az ordas sötétség időtlen és mégis high-tech danse macabre, amely az utolsó pillanatok csodálatos (ön)teremtő erejét idézi meg, s egyúttal a hús-vér valóság földhözragadtságát is megsemmisíti. Mert nem a beteg ember szenvedését mutatja meg, hanem az élettől búcsúzó ember vágyakozását az élet iránt - olyan helyzetben, amikor ez már teljesen irreálisnak tetszik.
Nem véletlen, hogy az észt Teater No99-et Európa-szerte gyakran rokonítják a Krétakör Színházzal. A csapat ugyanis állandó társulattal dolgozik; relatíve hosszú és intenzív workshopmunkával hozza létre produkcióit; jelentős mértékben épít kiváló színészeinek improvizációira; előadásainak tere nem csupán díszlet, de szerves, nem egyszer aktív része a produkciónak; emellett pedig gyakran állít klasszikus műveket új, kortárs fénytörésbe. Ojasoo és csapata egy ilyen meghökkentő adaptációval-átirattal mutatkozik be hazánkban: a Tamás bátya kunyhója a néger sztereotípiák játékos, drámai erejű felelevenítése, mely a szinte teljes Nyugat-Európát bejáró Teater NO99 legújabb előadásának első külföldi vendégjátéka.
Ám nemcsak a jelen, hanem a jövő lehetséges „sztárjait" is bemutatjuk nemzetközi programunkban. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Nevet a nap című előadásával egy fiatal drámaíró - a horvát Rona Zulj - és egy fiatal rendező - Antal Attila - debütál Magyarországon; a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum 20/20 című előadása pedig a vásárhelyi társulat első budapesti megmutatkozása. Az előadást, mely az 1989-es „fekete március" eseményeit dolgozza fel - 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen összecsapott a román és a magyar tömeg, a harcokban mindkét oldalon többen életüket vesztették vagy megsebesültek -, az a Gianina Carbunariu rendezte, aki 2007-ben mady-baby.edu című produkciójával zajos sikerrel szerepelt a Kortárs Drámafesztiválon.
Magyar programunk számszerűen és esztétikailag is gazdagabb a tavalyinál: a magyar showcase-programban - azaz a külföldi vendégeink szánt magyar színházi szemleprogramban - öt nap alatt hét előadást mutatunk be. Olyan innovatív produkciókat válogattunk az elmúlt és az idei évad terméséből, amelyek igazi hungarikumok: felmutatják a kortárs magyar színház erényeit és eredményeit; ugyanakkor kompatibilisek a világszínház eseményeivel és törekvéseivel is: nem másolják azokat, hanem párbeszédbe lépnek velük. A Fédra Fitness és a Szörprájzparti című előadások rendezője maga a szerző, Tasnádi István és Kárpáti Péter. Generációjuk harmadik fontos drámaíróját, Háy János mutatja be a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című produkciója. De vannak olyan alkotói, rendezői előadások is, amelyek kifejezésmódjában nem(csak) a szövegé a központi szerep; a színészi játék, a koreográfia, a mozgás, a jelmez, a tér egyenrangú vagy hangsúlyosabb szerepet kap. Ilyen a Maladype Színház két produkciója, a Balázs Zoltán rendezte Tojáséj és a Zsótér Sándor rendezte Lorenzaccio; a Gergye Krisztián által jegyzett Találkozás; Pintér Béla és Társulata Párhuzamos óra című előadása.
A magyar showcase előadásai egyrészt a fesztivál Visitors' Programme-jának részeként funkcionálnak: a 2005 óta futó látogatói program keretében nemzetközi színházi szakembereket, neves fesztiváligazgatókat, színikritikusokat hívunk Budapestre Európából és a tengerentúlról, s számukra komplex, egész napos szakmai programokat szervezünk, valamit biztosítjuk annak lehetőségét, hogy a kortárs magyar színház legizgalmasabb alkotóival, műhelyeivel és előadásaival megismerkedjenek. Vendégeket várunk Írországból (Ulster Bank Dublin Theatre Festival), Skóciából (Traverse Theatre), Németországból (New Plays from Europe 2010-Theatre Biennial of Staatstheater Wiesbaden, Festival Theaterformen, Salzburger Festspiele), Lengyelországból (Krakowskie Reminiscencje Teatralne), Örményországból (HIGH FEST International Performing Arts Festival), Iránból (Fadjr International Theatre Festival), Dél-Koreából (SeoulPerforming Arts Festival) és Észak-Amerikából (HERE Arts Center, Performance Space 122, American Theatre Magazine, New York University Tisch School of the Arts). Külön örömünkre szolgál, hogy Kanada frankofon és angol nyelvterületéről nyolcfős delegációt fogadhatunk, melynek tagjai a legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválok képviselői.
Másrészt úgy érezzük, kár kihagyni azt a lehetőséget, amit a Budapesten élő, dolgozó, tanuló, turistáskodó külföldiek jelenthetnek a magyar színház számára - közönségként és a magyar színház hírnökeiként. Ezért ebben az évben arra vállalkozunk, hogy megnyerjük őket a kortárs magyar színháznak. Az eddigieknél nagyobb és szélesebb körű promóciós munkával igyekszünk felhívni a figyelmüket a színházi életünk értékeire. Éppen ezért a magyar showcase-programban szereplő előadásokat nyelvileg elérhetővé tesszük a külföldi közönség számára: angol nyelvű feliratozást vagy szinkrontolmácsolást biztosítunk.
Felolvasószínházi sorozatunk azt a célt szolgálja, hogy a hazai közönség és szakma Magyarországon mindeddig ismeretlen, de nagy érdeklődésre számot tartó drámai alkotásokkal és alkotókkal ismerkedhessen meg. A sorozat részeként skót, német, szlovén és kanadai színdarabokat mutatunk be, abban a reményben, hogy az előadások alapjaként szolgáló szövegek a közeljövőben teljesen szcenírozott előadás formájában is láthatók lesznek a magyar színpadokon. A programunkban a skót David Greig, a kanadai Greg MacArthur, a német Dea Loher és a szlovén Simona Semenic egy-egy drámája szerepel. David Greig Europe című darabja azért lehet különösen érdekes a magyar színházi szakma és a közönség számára, mivel azt tematizálja, miként tekintenek Nyugat-Európa „hatalmi pozícióban" levő állampolgárai Közép-Kelet-Európára, így hazánkra. Greg MacArthur snowman című munkája a korunkban olyannyira jellemző elszigetelődés, a „társas magány" jelenségéről rajzol hiteles képet. Dea Loher legújabb, Das letzte Feuer című, a Stücke '08 - 33. Mülheimer Theatertage, a kortárs német drámák fesztiváljának díjnyertes darabja a jóléti társadalom árnyékos oldalán élők hiábavaló boldogság-keresését mutatja be. A tavalyi kortárs drámafesztiválon nagy sikerrel debütáló Simona Semenic 5kisfiu.si című drámája pedig arról mesél, hogy korunk egyre digitalizálódó világában hogyan épülhetnek emberi kapcsolatok, és valóban érvényes-e még a „gyermeki naivitás" fogalma.
Kísérőprogramunkban tudományos rendezvények, színházi nevelési program és közönségtalálkozók szerepelnek.
A rendszerváltás 20. évfordulójának apropóján háromnapos nemzetközi konferenciát szervezünk, amely előadások, viták és kerekasztal-beszélgetések formájában azt vizsgálja, hogyan alakult, változott a drámaírás és a színház a rendszerváltást követő húsz évben a visegrádi országokban és Közép-Kelet-Európában. A rendezvény jelentőségét növeli, hogy ez az első regionális hatókörű vizsgálat-eszmecsere a témában. Külön érdekesség a konferencia OFF-szekciója, amelyben nem a régió országaiból származó, de Közép-Kelet-Európa színházát kutató tudósok elemzik az elmúlt húsz év színházát és drámaírását. A rendezvényre három földrész tizenegy országából csaknem kéttucat előadó érkezik, elméleti szakemberek és gyakorló színházi emberek egyaránt.
Az iskola írója - Az író iskolája színházi nevelési program rendszeresen a Drámafesztivál egyik legnagyobb sikert arató rendezvénye. A program célja, hogy kortárs drámák olvasására és azokról való gondolkodásra vegye rá a középiskolás diákokat. A rendezvény keretében a fesztivál idejére egy-egy középiskolai osztály vendégül lát egy-egy drámaírót, akinek művet kiválasztotta és előre elolvasta, s fiatal rendezők és a drámaíró segítségével a gimnazisták a gyakorlatban tapasztalják meg, hogyan lesz az ötletből dráma, a drámából pedig színházi előadás. Az iskola írója - Az író iskolája színházi nevelési programot a Kortárs Drámafesztivál 2009-től a határon túli alkotókra is kiterjeszti: Hatházi András színész-drámaíró és Sebestyén Aba rendező, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vezetője látogat el egy budapesti középiskolába.
A fesztivál nemzetközi előadásai után a Színházi Kritikusok Céhének tagjai moderálnak beszélgetéseket az alkotókkal és a közönséggel Kritikus óra - K.O. címmel.
Szeretettel, ízletes ételekkel-italokkal és számos izgalmas előadással-performansszal várja az érdeklődőket a fesztivál klubja, a Merlin. A programban szerepel egyetemi színházi projekt (Kiss Márton: Cucc), formabontó színházi koncert (Ágens és a Kodály-módszer) és kreatív fashion performance (Recikli-bicikli) egyaránt. Utóbbi két rendezvény ősbemutató lesz.
Kortárs Drámafesztivál
Megosztás: