Firkin: kocsmakoncert ír pattogással

Palkó Dorottya Beáta | KULT&SZÓRAKOZÁS | 2009-05-18 18:15:00

Belváros, kocsmakoncert, Firkin. Már nem először hívta tombolásra a rajongókat a Firkin nevű, mellesleg modern ír és kelta zenét játszó zenekar. A hétvégére hangolva megtelítették a Blues Alley-t. És nem is csalódott a közönség.

A közönség egyre tombol, a színpadon sorra jelennek meg a zenészek: dobos, hegedűs, gitáros, fuvolás, énekes. A tánctér is sűrűsödik. Igen, a Firkin csapott a húrok közé május 15-én. Tette mindezt Budapest belvárosában, a Vígszínházzal szembeni Blues Alley-ben. Nem hivatalosan ugyan, de nevezhetjük ezt a fellépést a A Firkinful of Beer lemezbemutató koncertjének is. Aki ismeri az együttest, már kitalálta, hogy a tánctér szinte azonnal megtelt, ahogy felcsendült az első szám. „Hogy honnan jött ennyi ember, nem tudom. Csak arra tudok gondolni, hogy fönt ültek a kerthelyiségben, és ahogy meghallották a zenénket, lejöttek. De nagyon meglepődtem, hogy hirtelen ilyen sokan lettek – mondta a zenekar dobosa, ESE, alias Juhász Róbert. Jó másfél órán keresztül élvezhettük a punkos elemekkel gazdagított ír zenét, melynek tényleg nem lehetett ellenállni. Inkább saját számokban gondolkozik a csapat, persze ír népzenére alapozva. Ennek ellenére van egy-két ismertebb dal is a listán (pl. Drunken Sailor, avagy a Részeg Tengerész dala), de ezek is firkines feldolgozásban csendültek fel.

Kocsmából táncparkett

Az energia a zenekar tagjairól pillanatok alatt átragadt a közönségre. Többen már az első refrénnél táncra perdültek: voltak, akik a magyar néptáncos vonalat erősítették, de akadt olyan is, aki lassúzni próbált a Firkin dallamaira - ez utóbbi a nehéz és bátor próbálkozás, hisz az őrülten ugrándozós és pogózós tombolás illett a legjobban a koncert hangulatához. A zenészek is élvezték, látszott, hogy szívből énekelnek, szívből hegedülnek, dobolnak, gitároznak vagy épp furán ugrálva fuvoláznak. Csak szórakozni és szórakoztatni akarnak - ami valljuk meg, sikerült is nekik. PJ, civil nevén Péter János, hihetetlen mit művelt a fuvolájával. Érdemes volt figyelni a Firkin tagok arcait, szinte extázisba kerültek. SUSHI, azaz Sárhidai Zsuzsi, a zenekar egyetlen nő tagja is teljes erőbedobással játszott hegedűjén. Mikor épp nem kellett zenélnie, és pihenhetett volna, lement a tánctérre, s a nézőkkel együtt ropta picit. „Nagyon élveztem a koncertet, az egyik számnál le is ugrottam a színpadról, és a közönséggel táncoltam. Ismertem őket, már több koncertünkön voltak. Ezért is mentem oda hozzájuk ugrálni. Mondjuk, ha nem ismertem volna őket, valószínűleg akkor is oda megyek” – nevetett a hegedűslány. A zenekart többször tapsolta vissza a közönség, és ők eleget is tettek a kérésnek, visszajöttek, és játszottak még.

Képek itt!

forrás: http://nhir.hu/szorakozas/9607
FACEBOOK TWITTER TUMBLR PINTEREST

Browse Categories