A Firkin a kezedbe nyomja a sörét – egy teljes turnén keresztül

A tizenegy éves Firkin január 31-én az A38 hajón indítja be az éves európai turnéját, ami a „Hold My Beer” („Fogd meg a söröm”) beszédes elnevezést kapta.

A Fonogram-díjas Firkin tavaly is végigkoncertezte Európát, több nagy fesztiválon főzenekarként léptek fel, sőt: idén főműsoridőben játszhattak a világ egyik legpatinásabb helyén: a Montreux Jazz Festival színpadán. Persze, az immáron nemzetközi hírnévre szert tett zenekarnak a magyar közeg a legfontosabb. Hatalmas energiáikat örömmel megosztják itthon is, így lesz ez a turnéindító hajókoncerten is.

Három vendégzenészt hívott meg erre az estére a Firkin, egyikük Göttinger Pál, a Junior Prima-díjas magyar színházi rendező, aki elég komoly jogosultsággal rendezik: ő volt a Firkin egykori énekese. További különleges élmény lesz az ír energiabombák és a balkáni fenegyerekek összcsapását látni-hallani: a külföldön élő Barcza Gergő és Pettik Ádám (Besh o droM) kifejezetten erre a koncertre jönnek haza, és nagyon készülnek a hajó belengetésére! (És az be tud lengeni rendesen...)

Vendégzenekart is hívott a Firkin, hogy bemelegítse a hajó és a színpad motorjait: ők a négytagú The Strays Angliából, akik az idei évben taroltak a szigetországi fesztiválokon.

A Firkin tízéves évfordulójára anno meghívták vendégnek Karácsony Jánost (LGT) és Németh Lojzit (Bikini), így természetes volt, hogy amellett, hogy Firkin-dalban is felléptek, ők – egyfajta gesztusként– feldolgozták egy-egy dalukat.

"Ez annyira jól sikerült, hogy a repertoárba kerültek a 2019-es turné során, aztán arra az elhatározásra jutottunk, hogy megörökítjük kislemezen a firkinizált hangulatú dalokat. Az eredeti slágereken nőttünk fel, ezért az elején zsigerből és szívesen játszottuk, aztán jött a feldolgozás-ötlet, amikor már át kellett szűrni a "firkinségünkön": így született egy tradicionális ír-folk megközelítésű "Nem adom fel", illetve egy punkos, karcosan érzelmes "Mielőtt elmegyek" című dal – mesélte Kovács-Nemes Andor énekes, s feltesszük, azért találta mindezt fontosnak megemlíteni, mert a koncerten is felcsendül majd a két átdolgozás.