Az Observer a Telefondoktorról

Göttinger Pál rendező ezúttal színészként mutatkozik be Szabó Borbála: Telefondoktor című egyszemélyes bohózatában, melyet Orosz Dénes rendezett, a Bárka Színház pedig 2011. május 7-én mutat be. Az alapsztori teljesen hétköznapi: adott egy nős, kétgyermekes, harmincas szülészorvos, Békés Dénes, aki egy napon belülről beletöri a kulcsot rendelője zárjába, így képtelen elhagyni azt, ám közben négyéves ikreiért menni kellene az óvodába.

Úgy dönt, hogy feleségének nem számol be ügyetlenségéről, inkább felhívja egy barátját, hozza el a lányokat. És ezzel kezdetét veszi egy hazugságlavina, mely egy ártatlannak tűnő aprósággal indul. A kicsivel több mint egyórás darab végére azonban minden összekuszálódik.

Főszereplőnk jobb híján telefonon igyekszik megoldani mindent, ám a véletlenek is ellene fognak össze, és egy kis sötét titokra is fény derül. Az egyszemélyes darab rendkívül feszes tempót diktál, a három telefon folyamatosan csörög, a többi szereplő hangját nem hallani, ám főhősünk, Dénes reakcióiból megismerhetjük Barnit, a csélcsap barátot, Tündit, az egyszerű, de jószándékú barátnőt, Lenkét és Blankát, az ikreket, Jucit, a vegetariánus, waldorfos, ál-liberális feleséget, Dénes szélsőjobbos anyját, valamint Editet, a pácienst, és annak férjét, akiknek még telefonos szülést is levezet Békés doktor.

Üresjáratok nincsenek, mindennek megvan a dramaturgiai jelentősége, az író, a rendező és a színész remek együttműködése süt át a darab minden percén. Rendkívül élvezetes produkció, mely után mindenki várni fogja Göttinger újabb színészi alakítását, és Orosz újabb rendezését.

Vajon érdemes-e hazudnunk akár a legapróbb dolgokban is? Vajon nem okozunk-e saját magunknak is még több nehézséget, ha azt választjuk, hogy nem vagyunk őszinték? Vajon mindenki hazudik, senki sem őszinte a másikhoz? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések fogalmazódhatnak meg a nézőben, miután kicsit gondolkodott a darabon. Persze csak az előadás másnapján, hiszen aznap még a nevetés fojtogat minket...

Rosztov

Szabó Borbála: Telefondoktor

Bárka Színház - a Manna Egyesület produkciója
Rendezte: Orosz Dénes
Szereplő: Göttinger Pál
Zene: Dinyés Dániel
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Bemutató: 2011. május 7.
Nyilvános főpróba: 2011. május 5.

forrás és képek: http://www.observer.hu/