Csicskul a magyar kultúra

Írta: bDani | 2009. 12. 30. |

Olvashatjuk több helyen is az interneten. Lehet, hogy nem találkozunk vele. Lehet, hogy találkozunk, de átsiklunk fölötte. Azonban az is előfordulhat, hogy akad közöttünk egy-két ember, akinek szemet szúr ez az ellentmondást nem tűrő kijelentés, és elkezd gondolkozni, hogy vajon valóban helytálló-e?

Szopóág

Elhúzódó állapot, amelyet kellemetlen, kínos gondok sokasága jellemez.

„A lakásfelújítás hazacsapott, mint a takony, két hónapja szopóágon vagyok.”

Ismerős forma? Feltételezem igen. Akik számára esetleg mégsem lenne az, azok kedvéért elmondom: ezek a sorok a szleng.blog.hu-ról, vagy csak egyszerűen a szlengblogról valók. Hogy mi az a szlengblog? Nagyon egyszerű. Gondolom az iskolázott fiatalság nagy része mind a szleng, mind pedig a blog szóról hallott már, így valamilyen kép rögtön kialakul bennük arról, hogy a kettő együtt hogy nézhet ki. Nos, a szlengblog ehhez képest nagyjából olyan. Egy internetes napló, amelyre egy rakat különböző szleng kifejezés, és azok meghatározásai vannak felpakolva. Talán csak annyi említésre méltó különbség lehet az elképzelt szlengblogok és a valódi között, hogy ez utóbbi meglepően választékos, mégis mosolyfakasztóan suttyó példamondataival garantáltan megnevettet minket az első néhány alkalommal. Ha pedig már megemlítjük, hogy e téma tárgya mennyire szórakoztató, akkor érdemes szót ejtetnünk nyilvánvaló hasznosságáról is. A szleng ugyanis minden nyelvnek egy olyan változata, amely hihetetlenül gyorsan fejlődik. Lehet, hogy tegnap még menő voltál egy adott szófordulattal, holnap meg már meg sem érted az arra vonatkozó szinonimát. Ezért szerintem, ha valaki véletlenül épp a magyar nyelvismeret terén kívánna fejlődni, és tegyük fel szeretne kompetens szleng-magyarra szert tenni, akkor már sokkal praktikusabb, ha az őt ehhez hozzásegítő információk olyan formában vannak rendelkezésére bocsájtva, amelyet folyamatosan korrigálni, bővíteni lehet, és nem kell mondjuk mindig új szótárat vagy ilyesmit vennie. Hogy mindez miért érdekes? Nem sokára kiderül!

Repüljünk vissza most egy kicsit az időben, egészen a virágzó, legendákkal teli, diadalmas római korig! Na jó, annyira azért ne, csak mondjuk az első (általam ismert) klasszikus magyar opera születéséig! Ez természetesen nem lehet más, csak Erkel Ferenc és Katona József remekbe szabott műve, a Bánk Bán. Ez a fantasztikus, csodálatosan megkomponált mű világszerte kivívta a hozzáértők elismerését, méltán lehetünk tehát büszkék rá. Természetesen nem ez az egyetlen ilyen, a sort még hosszan folytatni lehetne, de a téma fókuszáltságának növelése és kulturális műveletlenségem leplezése érdekében ettől most eltekintek. Inkább ugorjunk egy nagyot az időben, és vegyünk górcső alá egy stílusban totálisan különböző, művészi zsenialitásában azonban hasonló magasságokba törő művet, az István a király!-t! Basszusgitár, szólógitár, dobszerkó, és reszelős, rock’n’roll-os énekhangok. Bánk Bánhoz képest: ég és föld. Más korszak, más téma, más stílus, mégis mindkettő felejthetetlen. Úgyhogy jegyezzük is meg: Bánk Bán és István a király! Most viszont haladjunk tovább, mert most jön a lényeg! Lassan elhagyjuk az ezredfordulót, és megszületik a szlengblog. Aztán már csak rójuk az éveket, és lankadatlan figyelemmel figyeljük, ahogy a már annyiszor emlegetett internetes napló egyre népszerűbb és népszerűbb lesz, egészen addig, amíg el nem érkezünk napjainkig; pontosabban néhány héttel ezelőttig, ekkor jött ugyanis az ötlet, hogy operát készítsenek a szlengblog szövegeire alapozva.

Tudom, ez most sok volt, úgyhogy felüdülésképpen elmondok egy rövidke mesét.

Egyszer volt, hol nem volt, egy hatalmas erdő szélén, egy vígan csordogáló patak partján élt kilenc vidám kiscica. Minden reggel, amikor a nap kibújt az erdő mellett magasodó, roppant magas sziklafal mögül, a kilenc kiscica elindult együtt elemózsiát keresni. Szerencsére nem volt nehéz dolguk, mert a vidék minden földi jóban bővelkedett, olyan volt, akár a Paradicsom. Azután pedig, hogy jól laktak, az egész napot vidám játszadozással töltötték, amiben estére igen kifáradtak. Korán nyugovóra tértek tehát, és összebújva, békésen aludtak a következő nap hajnaláig.

Na. Most vegyünk egy mély levegőt, és próbáljunk szembenézni az elkerülhetetlennel. Igen, valóban opera készült a szlengblog szövegeiből, de azért a dolog koránt sem olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnik. Az operát, mint műfaji megnevezést ugyanis meglehetősen széles körben alkalmazzák; tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy zenésen előadott színpadi mű. Nem kell tehát azt gondolni, hogy majd az Operaházban, egy klasszikus stílusban előadott műre fognak ott b**megolni a szereplők, sőt ha pontosak akarunk lenni, egyáltalán nem fognak ilyet tenni. Mert bár a szövegkönyv igen szokatlanul összeválogatott, kacifántos szleng-kifejezések szirupsűrűségű egyvelegéből áll, készítői próbálták azt minél családbarátabbá varázsolni, így szinte egyetlen trágár kifejezés sem található benne. A stílusra vonatkozó feltételezésem szintén nem helyes, hiszen a mű a kórus improvizáció jegyében született, melynek lényege, hogy az előre betanult szöveget a kórus tagjai bizonyos keretek között szabad dallammenetre éneklik föl, így egy nagymértékben a művészi kreativitásra épülő, könnyed, játékos stílus keletkezik (hangszerelés természetesen nincs). Végül pedig az Operaházas ötlet bukik el, mert ezt a rendkívül szokatlan művészeti alkotást egy még ennél is szokatlanabb helyszínen játszották, mégpedig a Szemlőhegyi-barlangban, ráadásul mindössze egyetlen hétig.

Mindezek tudatában úgy gondolom, hogy ennek a műnek a születése nem feltétlenül a kultúra csicskulását jelzi, sokkal inkább a napjainkra nagyon jellemző gondolati, és művészeti szabadság (már-már túlzásba vitt) kibontakozását. És bár nem hiszem, hogy a Mindenütt jót (a szlengblog-opera címe) egy lapon lehetne emlegetni bármelyikkel a fent megjegyzett kettő közül, és személy szerint én sem estem hanyatt tőle, de ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessük, hogy „csicskul a magyar kultúra”, azt hiszem három mű ismereténél sokkal szélesebb, és mélyebb műveltségre lenne szükség.

forrás: http://ultimateseed.com/