Adósságokról és egyéb izgalmakról

Adósságokról és egyéb izgalmakról

A rendező, Göttinger Pál, jól érzi itt magát - Fotó: Balázs Attila Göttinger Pállal néhány hete beszélgettünk. Persze, önök nem ismerhetik, de az alábbi sorokból némileg képet kaphatnak arról a budapesti rendezőről, aki most az udvarhelyi Nézőpont Színház új előadását igazgatja, és mely produkciót a pénteken mutatnak be. Az előadás – Dennis Kelly: Love and Money – egyben a mű magyar nyelvű ősbemutatója is.

Próba alatt suttogva beszélgetünk Göttinger Pállal a Digital 3 Televízió stúdiótermében. Ez a férfi rendkívül fiatal, idén vég­zett a budapesti Színház- és Film­­művészeti Egyetem szín­ház­­rendező szakán.
– Gondolom, rendeztél az egyetemi évek alatt, azaz kellett ilyesmit csináljatok. Meny­nyi­re nehéz most a feladat, egyáltalán milyen?
– Hát természetesen van benne rémisztő rész, nem fogja már tanár a kezem. Igazából nem is ez, mert nem a tanáraim köpenye alól rendeztem korábban sem, csak most már nem lehet azt mondani, bocsánat, ne haragudjatok, főiskolás vagyok, van jogom tévedni stb... A dolog közben mégsem olyan veszélyes, mert ezek az emberek kortársaim, többjüket ismerem, és nagyon ügyesen kerültük eddig az olyan helyzeteket, amelyekben én, mint valami nagy rendező, le kellett volna nyomjak holmi színészi önkifejezési vágyat. Aránylag fej fej mellett dolgozunk, és ezt na­gyon élvezem.
– Tehát ismerted korábban a szí­né­sze­ket?
– Bartsch Kata (a főszereplő) fö­löttem végzett a fő­is­kolán, Kroó Ádámot a meg­beszé­lések soro­zata során is­mertem meg, Viola Gábort pedig a Kré­ta­kör­ből ismerem, Elek Ányost pedig személyesen nem ismer­tem, de tudtam, hogy kicsoda.
– Hogy dolgoznak?
– Nagyon jól dolgoznak, és vicces volt, mivel az elején elmondtam, hogy én egy nagy szabadságra vagyok idehíva, aránylag szabadon dolgozunk, és ezért aztán felkészítettem őket, hogy egy csomó olyan do­log is lesz, ami nem az előadás közvetlen előkészítése. Itt nyilván az első két hét elment az ismerkedésre, ami utálatos do­log lehetett esetleg nekik, mert ők ismerik egymást, de mégis na­gyon együttműködőek vol­tak. Komoly erőfeszítéseket vé­gez­tek.
– Miről szól a darab, anélkül, hogy sokat elárulnánk?
– Adósságokról szól, a szó minden értelmében. Akár egy pénzügyi eladósodásról, túlvállalásról, vagy akár arról, hogy akit szeretek, annak mivel tartozom. Arról, hogyan kell azzal együttélni, hogy még mindig tartozom, hogyan csalok a másikkal szemben. Love and money a címe, elég didaktikus cím, de érződik rajta, hogy a pénzzel magyarázza azt, amit év­szá­za­dok óta magyarázni akarunk, vagyis hogy miként viszonyulunk a másikhoz. Erre ez a darab pénzügyi szakkifejezéseket, vagy pénzügyi szituációkat használ. Az egész fö­lött van egy olyan ismerős mo­tívum, hogy nyakunkon a változó világ, és senkinek fogalma sincs arról, hogy mi lesz velünk. Jönnek az elké­pesz­tően kedvező hitelkonstrukciók, jönnek a be­ruházások, az uniós pénzek, és egyszer csak azon kapja magát az ország, hogy nem tudja tartani a lépést.
– Nagyon izgalmas.
– Valamilyen nehézségbe üt­köz­tetek-e, esetleg a hellyel kap­csolatosan, a körülmények mi­att? Milyen ez a terem egyéb­ként?
– Igazából nincsenek ne­héz­sé­ge­ink, szerintem ez egy elég jó tér. Semleges, bármire jó, mégis van benne valami specialitás. Én jól érzem itt magam. Ter­mé­sz­e­te­sen ez nem egy színpad, nem egy színház. A díszlettervezővel, a Bukarestben vég­zett Bagoly Zsu­zsival ös­sze­szo­­rított foggal ügy­ködünk azon, hogy akármit is húzunk fel ide, erre a betona­lapú helyre, ahová nem lehet le­fúrni, mégis legyen benne meg­le­petés. Na­gyon szeretnénk, ha valaki, aki ide beül, egy udvarhelyi, aki ismeri ezt a termet, mégse szá­mít­hasson ugyanarra a térre. Dol­gozunk azon, hogy legyen meg­lepetés, becsapás.
– Miért jó neked itt dolgoz­ni? Ha idejöttél dolgozni, gondolom, valamiért jó kell le­gyen...
– Van egy személyes dolog, sokat jártam Erdélybe, és örültem, hogy az Erdély iránt érzett kíváncsiságom mondjuk egy ilyen dologgal ki van szolgálva. Határtalanul leköt, mert mire másra menne el az idő, mint arra, ami érdekel. Ez a hely pél­dául nagyon érdekel. Meg na­gyon boldoggá tesznek az em­be­rek­kel való beszélgetések a kocs­mák­ban. Másfelől, szakmai ér­te­lemben nagyon bátor vállalás Kroó Ádám részéről a struktúrán kí­vüliség. Borzal­ma­san nehéz dolog, amit ő csinál, most ez lesz a harmadik bemutatójuk, és már tervezik a következőt, tehát valami olyan ambíciót látok itt, amit ritkán.

RÖVIDEN
A rendező, Göttinger Pál:
1983-ban született Budapesten. 2007-ben diplomázott a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában. Szakmai gyakorlatát a budapesti Radnóti Színházban, a poznani Teatr Polskiban és a londoni Young Vic színházban töltötte. Diplomarendezését a budapesti Merlin Színházban mutatták be.
Fontosabb munkái: Thomas Mann: Mario és a varázsló (Ódry Színpad, Budapest) Hírszerzők - improvizációk aznapi hírekre (Szabadtéri Színpad, Balatonföldvár); Duncan Macmillan: Anyám éhesnek tűnik (Pinceszínház, Budapest); Hamvai Kornél: Pokol (Merlin Színház, Budapest).
Ebben az évadban a székelyudvarhelyi Nézőpont Színházban, a budapesti Spinozában, a budapesti Merlin Színházban és a debreceni Csokonai Színházban dolgozik.

Love & Money
Szereplők: Bartsch Kata, Elek Ányos, Kroó Ádám, Magyari Tekla, Tamás Kinga, Viola Gábor; látvány: Bagoly Zsuzsa; dramaturg: Várady Zsuzsa; rendező: Göttinger Pál.
A díszbemutatóra november 23-án, pénteken 19 órától a Digital 3 Televízió Stúdiótermében kerül sor, erre az előadásra viszont már elkeltek a jegyek. További előadások: november 26-án, hétfőn, november 27-én, kedden, november 29-én, csü­törtökön. Minden előadás 19 órától kezdődik a D 3 Televízió stú­dió­termében. Jegyek a helyszínen.

Barabás Blanka


v