A virágoktól a szerepekig

Udvarhelyi Híradó - www.nezopontszinhaz.com

Amennyiben látták a Nézőpont Színház Love&Money című előadását, úgy gondoljanak Jessre, azaz Bartsch Katára. Ő az a lány – darabon innen és túl –, akitől biztosan bármikor kérhetnél segítséget, akivel szívesen beszélgetnél még a legelszálltabb, legelvontabb, esetleg legőrültebb dolgokról, vagy saját magadról, legbensőbb titkaidról. Mert valahogy olyan a tekintete. És a megnyilvánulásai. Bartsch Kata vendégszereplő a Nézőpont Színház új előadásában, ellenben nem feltétlen a főszerep, hanem az alakítás miatt kértük, üljön le velünk egy asztalhoz, költsünk el együtt egy teát, forrócsokit.Már az első pillanatokban el dől, kivel hogyan tudunk, mi ként fogunk beszélgetni. Fe­szen günk, tapogatózunk, vagy tán belevágunk mindennek a kellős közepébe... Igen ám, csak hogy a szabályok ebben a mű fajban sem forgathatók fel fe nekestül. Kicsoda tehát Bartsch Kata? Bartsch Kata

Mesélj magadról, Buda pesten végezted az egyetemet, Kaposvárra szerződtél, most mégis Londonból jöttél ide...
– Kaposvári vagyok. Azért lettem színész, mert ott volt az a hí res-neves kaposvári társulat – én akkor voltam kamasz, a mi kor fénykorát élte –, és éjjel-nap pal ott voltam a színház ban, minden nap előadást néz tem, bekérezkedtem próbákra, nem iskolába, hanem a színházba mentem...megszállott lettem. Idővel felvettek a színművészetire, nyilván nem elsőre, előtte voltam virágkötő, könyvtárszakra jártam, meg utaz tam – tudod, ez a ci gány élet. Miután végeztem, két le he tő ségem adódott, a Radnóti Színház, vagy a kaposvári Csiky Ger gely Színház, én pedig visz szamentem Kaposvárra, a gya kor latot pedig a két színházban csi náltam. Volt egy nagyon jó évem Kaposváron, a másodikban viszont éreztem, hogy baj van, nem vagyok boldog, depressziós lettem, nem volt ked vem felkelni, játszani. Négy év intenzív főiskola után beke rülsz egy olyan közegbe, ahol minden csak a színház körül fo rog, és akkor azt mondtam, hogy elmegyek. Akkor mondtam az igazgatómnak, hogy adjon egy szabad évadot, és na gyon hálás lehetek neki, mert el engedett fizetés nélküli sza bad­ságra.
– Elmentél dolgozni?
– Fogtam a kis cuccomat, és elmentem Londonba, ötvenezer forinttal. Egy szál hátizsákkal. Bici klisfutárkodtam egy évig, meg dolgoztam egy arisztokrata klubban. Egészen más élet. Máz lim volt a fizetés nélküli sza badsággal, mert nem egy halál ug rás volt London, tudja az ember, hogy visszamehet. U gyan akkor a filmszemlén több filmb en is játszottam, és nem volt az, hogy pfú, akkor elfelej te nek, ezért gondoltam, hogy most London éppen jó, de ho gyan is tovább? Ekkor jött Kroó Á dám e-mailje, hogy jöjjek ide. És nagyon örülök, hogy eljöttem. Egészen eddig úgy volt, hogy az előadások után megyek vissza Londonba, mert idő közben kértem még egy évadot az itteni előadás miatt, de hirtelen egy másik előadásba be kell ug ranom, januárban pedig pró bálom Luis Bunuel Öldöklő an gyalát a tavaszi fesztiválra – ez egyéb ként nagyon jó –, Gálfi Lász­lóval, Kerekes Évá val, Ta kács Katival kell játszanom. E zek most történtek velem két napja!
– Hogy kerülsz filmközelbe? (Töb bek között két Jancsó-filmben, illetve Herendi Gábor Lo ra című filmjében játszott.)
Sajnos nem kerülök annyit, mint szeretném, igazság szerint jobban is szeretem, mint a színházat. Biztos a Jess is azért talál jobban hozzám, mert egy mini máldarabban szerepel, nem ez a grandiózus, és jó volt, hogy Göttinger Pali is ezt kérte.
– Mitől más?
– Teljesen más, sokkal in ti mebb, nem lehet hazudni, a míg a színház – de szörnyű ezt mon dani! – ilyen mesterségesen generált állapotot hoz. Egy­szer megszülöd, s akkor jó esetben megvan. Most forgattuk a Herendivel a Lorát, ebben vak lányt játszom, vak tanárhoz kellett járni, iszonyú élmény volt... meg főiskolásként talá lkoz ni Jan csóval, az is nagyon jó volt, i lyen picike ember, s mégis...
– Milyen vagy te Jesshez képest?
– Aggasztóan hasonló, ez a baj. Én nem vagyok egy nagyon kiegyensúlyozott ember, szerintem nem véletlen, hogy erre a szerepre pont én jutottam eszükbe. Hát igen, nekem voltak ilyen problémáim, vol tam depresszióval kezelve, és e léggé átérzem ennek a lánynak a bajait, azt hiszem.
– Mennyire visel meg, hogy ezt kell eljátszanod?
– Először nagyon féltem, hogy nehéz lesz, most meg úgy várom, annyira átmos, jót tesz nekem. Színészeknek sokszor kapaszkodó egy jó szerep, pszichológus helyett. Feltölt, meg utána tényleg olyan vagyok, mint aki maratont futott, de et től még szeretem játszani. O lyan kevés ilyen adatik meg. Nagy ajándék volt ez a két hó nap nekem.
Itt lenyugodtam, és nagyon megszerettem ezt a helyet, ha talmas élmény volt. Szeretem ezt a kisvárosi életformát, és a múgy is kisvárosi lány vagyok, az emberek köszönnek egymásnak, ismernek, nem is tudnék Lon donban élni örökre.
Megosztás: