Orlai Tibor: Csak abban bízhatunk, hogy ezt a háborút megnyerjük
<b> Együtt kell élnünk azzal a veszéllyel, hogy bármikor ismét megtörténhet a jelenlegi járványhoz hasonló krízis. Ennek fényében kell újrapozicionálni a magánszín…
<b> Együtt kell élnünk azzal a veszéllyel, hogy bármikor ismét megtörténhet a jelenlegi járványhoz hasonló krízis. Ennek fényében kell újrapozicionálni a magánszín…
A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása október 16-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Dinyés Dániellel, Fischl Mónikával, …
Az elmúlt időszakban sem a színházak, sem a színházba járók nem voltak könnyű helyzetben. Ennek hatására és ellensúlyozására a Füge Produkció és a Jurányi Ház …
Ötös c. műsor Gálvölgyi Jánossal, október 1., Klubrádió
Október 22-én, pénteken mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban 2021/22-es évad első operáját: Giacomo Puccini Bohémélete a Nagyszínházban debütál. A premiert…
A Csokonai Színház sorrendben a IV., 2021. október 1-je és 5-e között zajló, női sorsokat felvonultató MagdaFesztjének egyik meghívott előadása a Kőszegi Vársz…
„A szoprán és a tenor szereti egymást, a bariton keresztbe tesz” – néha ennyire leegyszerűsített örök igazságokkal magyarázza el az opera lényegét Dinyés Dánie…
A negyvenedik évadot zárta a Kőszegi Várszínház. A jubileumi szezonban 31 színházi előadást játszottak három hónap alatt. Főként teltházakkal. Voltak délelőtti…
<b> Filmes sikerei után kezdett színházban rendezni, azóta általában kamara- és monodrámákat visz színre. Színházi lehetőségeiről és függőben lévő filmterveiről be…
Végső búcsút venni nehéz, hiszen ott van benne a veszteség olthatatlan fájdalma. A magyar dráma napján az ország Törőcsik Marijától, a felejthetetlen kisugárzá…
Negyvenedik évadát zárta szeptemberben a Kőszegi Várszínház, amely nyáron 31 színházi előadással kedveskedett nézőinek. A nagyrészt teltházas estéken a legkülö…
40. évadát zárta a Kőszegi Várszínház: a jubileumi szezonban három hónap alatt 31 színházi előadást játszottak, repertoárjukon egyarán megtalálhatóak voltak me…
A negyvenedik évadát zárta a Kőszegi Várszínház. A jubileumi szezonban 31 színházi előadást játszottak három hónap alatt. Főként teltházakkal. Voltak délelőtti…
Debrecen - Mindenki megtalálhatja a fesztivál sokszínű kínálatában a kedvére való programot. Szombaton 16 órától Átváltozás címmel a Színházak Éjszakája közkedv…
Október 1-től ismét a nők irodalmi, művészeti jelenlétére, a női identitás mibenlétére, a női tapasztalatra és kifejezésmódra fókuszál a Csokonai Színház negye…
Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Szí…