Minden este más gyilkost lepleznek le
<b> Kritika a Kőszegi Várszínház Hajmeresztő című előadásáról</b> A HAJMERESZTŐBEN AZ AZ IGAZÁN HAJMERESZTŐ, HOGY MINDENT FELFORGAT, AMIT A SZÍNHÁZBAN JÁTSZOTT KRIMIKR…
<b> Kritika a Kőszegi Várszínház Hajmeresztő című előadásáról</b> A HAJMERESZTŐBEN AZ AZ IGAZÁN HAJMERESZTŐ, HOGY MINDENT FELFORGAT, AMIT A SZÍNHÁZBAN JÁTSZOTT KRIMIKR…
Az elismert színész-zeneszerző az idei POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplő díját érdemelte ki, és beválogatták A kultúra 50 arca című kiadványba is. Szeme…
Paul Portner: Hajmeresztő / Kőszegi Várszínház <b><b> Minden olyan ígéretesnek tűnik, mégis olyan nehezen indul. Nem segít sem a játék-, sem a nézőtér, a hangosítás i…
Ölbei Lívia Kőszeg szép. Kőszegen jó. Ez az első alapvetés, akkor is, ha várszínházi premierre készül az ember. Nem lehet betelni a belváros kulisszáival, a m…
Ölbei Lívia A kicsi, de erős társulat jóféle zenével igyekszik majd elringatni minket a kőszegi ég alatt – pedig egy pillanatra sem nem veszíthetjük el az ébe…
5 NYÁRI SZÍNHÁZI CSEMEGE VIDÉKEN HEKLER MELINDA A Szegedi Szabadtéri Játékok alapítását Juhász Gyula vetette fel 1928-ban, ezért talán neki köszönhetjük, hogy…
2018 októberétől a Hatszín Teátrumban indul újra a népszerű beszélgetős koncertsorozat. A tervezett tíz előadás egyetlen Mozart operáról, a Figaro házasságáró…
Igazi kuriózummal rukkolt elő az idei évben a Kőszegi Várszínház, Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi vígjátékával Göttinger Pál rendezésében. A darab egyál…
Varga Róbert Jez Butterworth Mojo című gengszter-komédiája látható július 13-án (pénteken) este fél kilenckor a Tihanyi Szabadtéri Játékokon. Másnap ugyanebbe…
Ölbei Lívia A Hajmeresztő az az előadás, amelyet igaziból próbálni is csak közönség jelenlétében lehet. Különben hogyan dőlhetne el, hogy ki a gyilkos? A Kősz…
<b> Augusztus 24. és szeptember 1. között VIDOR Fesztivál tizenhetedszer. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018. július 6-i számában.)</b> Ismét a nevetésé lesz a fõszer…
<b> Megkezdődtek a Kőszegi Várszínház saját nagyszínpadi bemutatójának próbái. Az egyelőre jelmez nélküli csütörtöki próbából villantunk fel néhány fotót a várszín…
<b> Kőszegen sokkal jobb, köszön be Némedi Árpád, aki örökös kőszegi zenésztársával, Sebesi Tamással együtt egyenesen Amerikából, a New York-ban megrendezett magya…
Jez Butterworth: Mojo A Mojo a jól ismert „béna gengszter” zsánerdarabja, annak minden bejáratott kellékével. Jez Butterworth gengszterkomédiáját 1995-ben mut…
<b> Megkezdődtek a Kőszegi Várszínház saját nagyszínpadi bemutatójának próbái.</b> Ajánló a darab elé: Azt a részt mindannyian ismerjük, amikor egyszer csak egy felügy…
A Kőszegi Várszínház idén ünnepli megalakulásának 36. évfordulóját. Az 1982. július 17-i első előadás, mely az 1532. évi ostrom 450. évfordulójára készült, si…
<b> Ha így megy tovább, a nyári színházazást is át kell gondolni, de egyelőre inkább próbáljuk meg szárazon tartani a puskaport és a széksorokat a Kőszegi Várszính…
Mojo – Belvárosi Színház Gengszter-komédia, a jobb fajtából. Az ötvenes években járunk a londoni Soho-ban, ahol az Atlantic klub személyzeti részén találjuk m…