Telefondoktor a temesvári színházban
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdió Termében látható november 5-én 19 órától a budapesti Manna Produkció fergeteges komédiája, a Telefondokt…
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdió Termében látható november 5-én 19 órától a budapesti Manna Produkció fergeteges komédiája, a Telefondokt…
A szakmai beszélgetések listáján a temesvári Furnitur című előadás következik. Bár az előadás zseniális, a beszélgetésen mégis felmerül benne néhány apró hiba.…
„This is Sparta” – áll a görög oszlopokra erősített plazmatévén a nyitóképben, már amikor felkapcsolják a villanyt. Persze az ókorban se plazmatévé, se villany…
Elsőként néhány érdekes nevet sorolnék fel ismerkedés gyanánt: Vinnai András szerző, Göttinger Pál rendező, Albert Alpár díszlettervező, Cári Tibor zeneszerző,…
<i> Fullajtár Andrea a Gyógyír északi szélre c. előadásban nyújtott alakításáért kapta meg a 2012-es VIDOR Fesztivál legjobb női főszereplőjének járó díjat.</i><i></i><i></i><i></i>
<b> A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a korábbi évek hagyományaihoz híven az idei évben is erdélyi turnéra indul, amelyen ezúttal a Furnitur és a Dev…
<i> Bálint Andrással Ménesi Gábor beszélget (2012. szeptember)</i> <b><b> Körülöttem sok minden megváltozott - például maga a rendszer -, nyilván én is változtam, de a Radnóti…
A napokban mutatták be David Harrower Blackbird című darabját a Széné Színházban, Mucsi Zoltánnal az egyik főszerepben, Kováts Adél rendezésében. Mucsi, akiről…
<i> Vas András</i> <b> Sportnyelven szólva két ellentétes félidőt láthatott a nagyérdemű a kaposvári Csiky Gergely Színházban. A Szép Heléna első felvonása közelített a tök…
A dráMA 5 kortárs színházi találkozó programja Székelyudvarhely, 2012. október 23–28. <b></b><b><b> Október 23., kedd</b></b> <b></b> 16.30 óra – Megnyitó – 115 éve született Tomcsa Sándor – k…
A videót ide kattintva lehet megnézni.
A Thália Színház befogadó színházként tovább szélesíti együttműködését a független színházi társulatokkal. A FÜGE Produkcióval együttműködve alakította ki a 20…
Offenbach Szép Helénája dallamos előszó. A görögség legnagyobb drámáját felvezető preambulum, a heroikus vérontás eposzi szubzsánerének megágyazó karneváli kam…
KAPOSVÁR | Hétfőn harmadszor nyitotta ki kapuit a színházkedvelők előtt a kaposvári Csiky Gergely Színház: a nyílt napon ismét rengetegen keresték fel a teátru…