Horváth Illés lett a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője
<b> Először a Don Carlos című dráma címszereplőjeként debütált a Móricz Zsigmond Színházban, majd a Macbeth rendezőjeként érdemelte ki a nézők figyelmét Horváth Il…
Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk
Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket av…
Susotázs az HBO GO-n is
Tóth Barnabás Susotázs c. filmje az HBO GO-n már nézhető, illetve adja a Cinemax július 7-én, 11-én és 22-én is. 17 percnyi csoda Göttinger Pál főszereplésével…
Több mint 500 programmal készül a magyar fesztivál
<b> Július végén kezdődik az Ördögkatlan fesztivál. Az ötnapos összművészeti eseményen 500-nál is több program várja az érdeklődőket Baranya megye négy településén…
Még egy díj a Susotázsnak
10 program az Ördögkatlan Fesztiválon, amit semmiképp nem fogunk kihagyni 2019-ben
2019-ben július 30. és augusztus 3. között, öt napon keresztül együtt lehetünk szabadok az Ördögkatlan Fesztiválon Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden é…
Az ördögkatlanos sorszámokról
Ördögkatlan Fesztivál 2019: Július végén kezdődik az Ördögkatlan fesztivál, filmes programmal is
<b> Július végén kezdődik az Ördögkatlan fesztivál, az ötnapos összművészeti eseményen filmprogram is várja az érdeklődőket .</b> A július 30. és augusztus 3. között 12…
NÁNAY ISTVÁN: VAN-E GENERÁCIÓS KÉRDÉS?
Rendezői pályák – körkép Amikor megkaptam a felkérést, hogy tekintsem át a magyar színházi alkotók úgynevezett középgenerációjának helyzetét, először elolvast…
Friss szemlélettel, a környezetükre reagáló előadásokkal
BARNÁK LÁSZLÓ MÁSODIK ÉVADJÁRA KÉSZÜL A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN A most záruló évad elején vette át a Szegedi Nemzeti Színház vezetését Barnák László. Jól i…
Több mint félezer program közül választhatunk az Ördögkatlanon
<b> Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon júliu…
A 2019/20-as évad Nyíregyházán
NAGYSZÍNPAD MOLNÁR FERENC: DELILA Rendező: MOHÁCSI JÁNOS Bemutató: 2019. szeptember 7., szombat 19 óra ÖDÖN VON HORVÁTH: MESÉL A BÉCSI ERDŐ Rendező: FEHÉR BALÁZS BE…
Csoportterápia - próbafotók
Kulka János, Péterfy Bori és Reisz Gábor az idei Ördögkatlanon
Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes, irodalmi és egyéb programmal várja a látogatókat július 30. és auguszt…
Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk
Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket a…
FÉLEZER PROGRAM VÁR AZ IDEI ÖRDÖGKATLANON
Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon júli…
A 10 éve elhunyt Cseh Tamásra emlékezik az idei Ördögkatlan
„Minőség, emberség, szabadság, közösség!” szlogennel július 30 és augusztus 3. között újra megnyitja kapuit a Katlan. Pécstől délre, a legjobb magyar borok vi…