"Eleve az embereknek fogalma sincs, hogy a PRIDE miért van" - interjú Orlai Tiborral
1997-ben hozta létre magánproduceri irodáját, amely 2006-ban mutatta be első önálló előadását, a "Hat hét, hat táncot", Vári Éva és Kulka János több…
1997-ben hozta létre magánproduceri irodáját, amely 2006-ban mutatta be első önálló előadását, a "Hat hét, hat táncot", Vári Éva és Kulka János több…
<b> Karafiáth Orsolya nevével sűrűn találkozhatunk a sajtóban, hol egy megosztó tárca, egy elgondolkodtató publikáció, egy izgalmas lakásszínházi projekt, vagy egy…
<b> Nagy Dániel Viktor a fiatal színészgeneráció egyik legsokoldalúbb alakja. Szabadúszóként nagyon változatos produkciókban és szerepekben láthatja őt a közönség.…
Jez Butterworth: Mojo – Orlai Produkció <b><b> Nem úgy értem ezt, lehet-e újat mondani vele, hiszen nyilvánvalóan nem a „mondanivaló” kedvéért vesznek elő egy ilyen s…
<b> A Magyar Rádió gyerekstúdiójától Kőszegig</b> A Kőszegi Várszínház idei saját produkciója Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátéka, melynek Göttinger …
Völgy: a szó jelentése is egy természet által határolt és némileg elzárt régióra utal, amely menedékként szolgálhat. Száműzetés valami jó helyre, ahol a számű…
A rendező az Ördögkatlanról, oldottságról, személyességről és egy vakmerő beugrásáról is mesélt a Deszkavíziónak. Göttinger Pál idén tavasszal színpadra állít…
Különutasság – így nevezi Kolonits Klára opera-énekesnő azt, amit férjével, Dinyés Dániel zeneszerzővel képviselnek. A művész házaspár szinte a kezdetektől sz…