Kezdődik a kamaratermi sorozat Gyulán
Hamarosan újra: Hárman a padon
INDUL A GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ÚJ ÉVADA
Október 12-én indul a Gyulai Várszínház őszi-téli kamaratermi sorozata Az előadássorozat az Ágnes, báránykám című krimi előadásával indul, Gubik Petrával a fősz…
Novemberi műsor a 6színben
Stuber Andrea írja a Fekete-fehérről
Egyáltalán nem tudtam, miről szól Göttinger Pál Fekete-fehér című monodrámája, csak azt tudtam, hogy egyrészt díjat nyert vele tavaly tavasszal Tatabányán a MO…
„Az eddig szerzett tapasztalataimat szeretném kamatoztatni” – Interjú Szabó P. Szilveszterrel
<b> Nemrég került napvilágra, hogy a Budapesti Operettszínház igazgatói posztjára hárman adtak be pályázatot: a jelenleg is a teátrum élén álló Kiss-B. Atilla mell…
Október közepén indul a Gyulai Várszínház őszi-téli kamaratermi sorozata
Október 12-én indul a Gyulai Várszínház őszi-téli kamaratermi sorozata - közölte a teátrum honlapján. Az előadássorozat az Ágnes, báránykám című krimi előadásáv…
Tíz kortárs magyar dráma az évadra
<b> A kortárs drámák – akkor is, ha régmúlt időkből merítik témájukat – megírásuk időszakáról, azaz a mindenkori jelenről adnak látleletet. Olyan témákat dolgoznak…
ÁTADTÁK A SZÍNHÁZ-, FILM- ÉS TÁNCMŰVÉSZETI JUNIOR PRIMA DÍJAKAT
Öt fiatal művésznek ítélték oda idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában csütörtökön Budapesten. Az elismerést és az azzal járó p…
Felszabadult pár Operabeavató-jegy a Bohéméletre!
Kálid Artúr is vár este 7-kor a FÉMben. Jössz?
Szív, bátorság, forgószél! – Új magyar kortárs dráma ősbemutatójára készül a szombathelyi színház
Alma vagy körte? Síró gyerek a repülőn vagy házibuli a szomszédban? Gázóraleolvasó vagy ellenőr a buszon? Anyós vagy távoli nagynéni? Óz, a csodák csodája - va…
Hamarosan kezdődik a Bohémélet-sorozat
Az Operabeavatóról a Fidelióban
A sárga úton haladj, az odavisz ahova mész!
Több százan jöttek el a Weöres Sándor Színház Évadnyitó: légy ott! programjára. Szombaton délelőtt megtelt a nagyterem az Óz, a csodák csodája nyílt próbájára,…
Igazi hely – A WSSZ nyílt Óz-próbáján a közönség is elindult Smaragdvárosba
<b> Kell egy kis együttlét! mottóval nyílt napot csinált szombaton délelőtt a szombathelyi Weöres Sándor Színház. Volt Óz-próba, kincskeresés, szállt az óriási, sz…
ÚJRA LÁTHATÓ A FEKETE-FEHÉR A KATONÁBAN GÖTTINGER PÁL SZEREPLÉSÉVEL
Egy hotelszoba – akár egy börtön cellája. Van idő mesélni, van idő játszani. A magányos fogoly megpróbálja minden áron ép elmével túlélni az új hatalom pusztít…
A FÉM is évadot nyit!
Közösségi támogatással kezdi meg ötödik évadát a Váci utcai teátrum. A független színház örül, hogy még létezhet, s annak még jobban, hogy egy bemutatót ebben …
Egy vicc a Mesterjátszma-film kampányából
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Tóth Barnabás (@barnabas_toth_films) által megosztott bejegyzés
Fekete-fehér a Katonában újra!
A szociális szorongásról
Dedovity Tomity Dina díjazott, Szindróma című monodrámáját tekintheti meg a közönség pénteken a Kosztolányi Dezső Színházban Pénteken este fél nyolctól Dedovity…