Ukrán tiszt és családja rejtőzik a kortárs darabban

A Mandiner.hu készített válogatást arról, mit érdemes a vidéki színházakban a következő hónapokban megnézni, illetve hogy melyek a figyelemre méltó premierek a közeljövőben. Miskolctól Tatabányán át Kecskemétig, a teljesség igénye nélkül szemezgetett a lap.

Műfaji sokszínűséggel várnak a vidéki színházak januártól, az évad darabjai közül a Mandiner.hu válogatott. 

A kékszakállú Miskolcon

A fennállásának kétszázadik évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház legújabban egy operára készül nagy erőbedobással: Bartók Béla A kékszakállú herceg vára Szabó Máté rendezésében január 12-től látható a Nagyszínházban, a címszerepben váltva Cser Krisztiánnal és Bakonyi Marcellel, Juditot Herczenik Anna és Kálnay Zsófia alakítja, Regősként Cser Ármin látható. Közreműködik a Miskolci Balett, a színház kibővített zenekarát pedig Cser Ádám vezényli.

Zalán Tibor műve debütál

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház márciusban és májusban két új bemutatóval is készül: Yasmina Reza Az öldöklés istene című fekete komédiáját Házaspárbaj címmel viszik színre Bakos-Kiss Gábor rendezésében, ezt követi másfél hónapra rá a Valahol Európában musical premierje. A magyar kultúra napját pedig egy igazi felolvasószínházi különlegességgel ünneplik majd: ekkor debütál Zalán Tibor Szása i Szása című műve. A groteszk színpadi játék „a szovjet csapatok kivonulásának cseppet sem idillikus korszakát eleveníti fel egy ukrán tiszt és családja rejtőzködéstörténetében”.

Lebontja az előítéleteket a Kétely

Tatabányán januárban jön a Kétely: John Patrick Shanley színműve, amelynek filmváltozatában Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman játszotta a főszerepeket, „szól rögeszmékről, előítéletekről, tévedhetetlenségről, a bizonyítékok híján való ítélkezésről”. Ezt követi februárban, Göttinger Pál rendezésében a Kalucsni című előadás:

Dragomán György történelmi színdarabja a rendszerváltás előtti utolsó pillanatban játszódik.

Egy erdélyi magyar értelmiségi házaspár próbál útlevelet szerezni és elmenekülni Romániából, „és ahogy a bizalmatlansággal telt évtizedek alatt az egész ország, úgy ők maguk, a házasságuk, az életük is tönkremegy. Lányuk, a 16 éves Annamari figyeli a feje fölött zajló vergődést, szülei veszekedéseit és kudarcait, végül arra jut: nem gyerek már, rajta is múlnak a dolgok”.

A Don-kanyar előtt egy nappal

Zenés évadot hirdetett Szombathely, ennek megfelelően szeptember óta színre vitték már az Óz, a csodák csodáját és a Hegedűs a háztetőn című darabot, február 23-án pedig egy újabb zenés darab, egészen pontosan egy zenedráma bemutatója következik. A Pintér Béla írta

Gyévuska a magyar hadsereg 1942-es Don-kanyarba vonulását megelőző napon játszódik,

amikor „a tisztek, főtisztek és honvédek ezen az utolsó estén még lehetőséget kapnak arra, hogy együtt tölthessenek pár órát a hozzátartozóikkal, amit az ezredes feleségének operettműsora ellentmondást nem tűrően húz keresztbe. A Gizella-bál alatt azonban elszabadul a pokol, fecskendők és titkok kerülnek napfényre, hiába szólnak a Puccinibe oltott slágerek, a magyar dalok és a katonaindulók”. Rendező Nagy Péter István.

Székesfehérváron új premierek

A nagy sikerű Apacsok (Bereményi Géza–Kovács Krisztina) és A király beszéde bemutatók után februárban a Kozák András Stúdióba érkezik a Csongor és Tünde, „útkeresés” műfajmegjelöléssel. És bár egyelőre dátum nélkül feltüntetve, de olyan premiereket is beharangoztak, mint a nagyszínpadra megálmodott A kőszívű ember fiai a teátrumigazgató Szikora János rendezésében, John Chapman és Ray Cooney bohózata, a Ne most, drágám!, a Kozák András Stúdióban Euripidesz sorsjátéka, az Iphigeneia Auliszban, a Pelikán Fészekben pedig a mindig szívbemarkoló Woyczek.

Kecskemét a Carmina Buranával ünnepel

Musicaltől a thrillerig, balettől a koncertszínházig, operától a mesejátékig számos kedvelt műfajt felölel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2023/24-es évadának tizenhárom bemutatója. Szeptemberben nagy sikerrel mutatták be Az ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalt, amelyet többek között a Ne most. drágám!, A tehetséges Mr. Ripley, a Meseautó, valamint Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak követett. 

2024-ben pedig újabb friss produkcióknak is örülhetnek a nézők. A tízéves Kecskemét City Balett a Carmina Buranával ünnepli a kerek évfordulót, lesz mások mellett opera Cseke Péter rendezésében (Giacomo Puccini: Gianni Schicchi), Csehovtól a Három nővér a Kelemen László Kamaraszínházban, a Szerelmes Shakespeare Szabó T. Anna fordításában és Felhangolva címmel különleges koncertszínházi előadás a Ruszt József Stúdiószínházban.