A mezei néző c. blog írja az Operabeavató "A néző közbeszól"-sorozatának nyitóepizódjáról

6Szín – Delta Produkció - „Magdika in the House” – A néző közbeszól, avagy operaírás közösen – 2023. okt.2.

Tíz éve nyomja Dinyés Dániel és Göttinger Pál töretlen lendülettel és sikerrel, rengeteg új ötlettel operabeavató stand up-sorozatát, sőt, tavaly óta kettőt is. A Magyar Zene Házában a már szinte hagyományosnak mondható módszer szerint egy opera – ezúttal a Bohémélet - szétcincálása (és értelmezése) folyik, a 6Színben pedig a szerzőpár Závada Péter bevonásával egy egészen új vígoperát alkot a szemünk láttára. Még arra is van mód, hogy itt-ott mi, mezei nézők is beleszóljunk az alkotók döntéseibe.

A Bohémélet esetén túl nagy meglepetés nemigen fogja érni a nézőt, hiszen, ahogy az első előadásból megtudták azok is, akik sosem láttak még Puccini-partitúrát, a szerző racionálisan alkotott, a cselekmény minden mozzanatát pontosan kitalálta, és a zenei motívumokat ezekhez írta meg. Az általa elképzelt színpadi történéseket is rögzíti a kottában, ezzel némileg megkötve rendezőinek kezét. Jelenetről jelenetre haladva fogják a nézők ezt a művet jobban megismerni, és vélhetőleg a folyamat végére a sorozat minden követője át fogja érezni, hogy mégis érdemes mélyebben foglalkozni még azokkal az operákkal is, amelyekről azt hisszük, hogy jól ismerjük őket.

Néhány megjegyzésből úgy tűnt, hogy ez a praktikus zeneszerzői hozzáállás inspirálta Dinyés Dánielt akkor is, amikor a 6Színben elindított sorozathoz megírta az első jelenetet. Az előttünk kibontakozó darabot hallgatva szintén átérezhettük, hogy a zene jellemzi a szereplőket, mindkét karakter meg is elevenedik előttünk.

Egy 8-9 jelenetből álló, változó helyszíneken játszódó egyfelvonásos vígopera születésénél bábáskodhatunk, amelyből mindössze annyi a biztos, hogy minden jelenete kétszereplős lesz és – mintha a Liselotte és a május inspirálta volna az alkotókat – mindenben meghal majd valaki, a legkülönfélébb módokon. (Ha optimisták akarunk lenni, így is fogalmazhatunk: az egyik szereplő mindenhogyan átkerül a következő jelenetbe.)

Az operai halál nagyon gyakori, a szereplők (leginkább nők) még közelgő haláluk ellenére is jó hosszú áriákat énekelnek, és most majd ebben az új műben minden korábbinál többféle halálnemmel találkozhatunk majd. (Ha ez nem csábít valakit a sorozat követésére, akkor mi?) Aki volt hétfőn, az tudja, aki meg nem, az majd a következő estén feltehetően megtudja, mi lett az első jelenet vége, amelynek két szereplője közül az egyik életben maradt. (Operában így nem halt meg még senki…)

A két énekes szereplő látható élvezettel és nagy rutinnal vetette bele magát a munkába, miután meghallgatták ők is Dinyés Dániel darabelemző kommentjeit. Kolonits Klára, aki még két nappal korábban Messinában énekelt Normát (itthon miért nem énekel többet? – ez a kérdés azért bárkiben felmerülhet mellékszálon, aki nézi, mert nagyszerű formában van), frissen változott át Magdikává, a közös képviselővé, aki első munkanapján az egyik lakóhoz becsönget… A lakót Erdős Attila játszotta, aki született táncos-énekes komikus színész, aki pillanatok alatt bármit is el tud játszani, az arcán azonnal látszik, hogy a Göttinger Pál által kért instrukciót már meg is valósítja, arra gondol, amire kérik.

Nagyszerű ez a kettős, az opera első jelenete megtelik élettel, és ezt látva azt reméltem, hogy mindkét énekest a szerzők „újra fogják hasznosítani”, és aki meghalt, majd más szerepben feltámad.

Erre komoly esély van, tekintve, hogy a teljes sorozatot ők és Bordás Barbara fogják vinni...

Majd elválik, hogyan alakulnak a dolgok. Ami eddig biztos: aki legközelebb jelen lesz, az garantáltan találkozni fog egy fülakupunktúrás addiktológussal az IKEÁ-ban. Már csak az a kérdés, hogy ki lesz az és milyen sorsra jut…