“A nálunk folyó munka sokkal inkább közösségi lét”

Halastó, Tócsa, Kultúrfürdő, Soharóza, Csíkszerda, Hangfürdő, Kórusmámor. Ez a felsorolás még véletlenül sem egy vízcentrikusan gondolkodó pszichológiai eset szabad ötleteinek jegyzéke, hanem a Jurányi egyik legkülönlegesebb egyesületének projektcsokra, amelyekbe egy keddi próbanapon ugrottam fejest. Képzeletbeli búvárkodásom vezetői: Eörsi Sarolta a Halastó Kulturális Egyesület elnöke és Halas Dóra a Soharóza karvezetője.

Vannak ezek a különleges nevek, amelyek kísérletező-kortárs kórusokat és ehhez kapcsolódó programokat rejtenek. Mennyire direkt ez az egyediség?
Dóri: Egyrészt teljesen véletlen, hogy csoportjainknak ilyen fura neve lett… mindegyik születése önálló történet.
Sári: Másrészt viszont nagyon is tudatos elhatárolódás a klasszikus latin nevű vagy híres emberekről elnevezett kórusoktól, amelyek általában a zeneszerzők által komponált művek előadására jöttek létre. Mi más módszerekkel dolgozunk.
Miben különböznek ezek a módszerek a hagyományostól?
Dóri: Az egyesület minden tagjára jellemző a kórusokról másképp gondolkodás, a hagyományostól eltérő kórusfelfogás, mert a nálunk folyó munka sokkal inkább közösségi lét. A kórusvezetők olyan feladatok elé állítják a tagokat, amely kreatívabb közreműködést igényel, mint a kottán lévő hangok és szerzői utasítások pontos követése. A résztvevők szabadon játszanak a dallammal és a szöveggel, improvizálnak, kreatívan használnak egy-egy zenei alapanyagot, egy témát, ami sokkal koncentráltabbá és személyesebbé teszi az előadásmódot.
Sári: Például az egyik most próbáló kórus, a Hangfürdő, nagyon személyes, meditációs zenével foglalkozik. A közönség a kör közepén fekszik, körülötte pedig az énekkar. Olyan belső zenét improvizálnak, amely mindkét fél számára egyedülálló élmény. De nem minden kórusunk ennyire szabad. A Csíkszerdában van kottából énekelt zene is, amibe belekeverik az improvizációt. Mivel ők az egyesület legnagyobb kórusa, közel 100 fővel rendelkeznek, amelyet egyetlen karnagy vezet, sokkal nehezebb számukra a kötetlen éneklés. 
Hogyan működik az improvizáció egy kórus esetében?
Sári: Az improvizációnak előre megbeszélt kötött szabályai vannak annak érdekében, hogy ne váljon parttalanná a rögtönzés. Ilyen lehet, amikor a karnagy a szólamokat külön instruálja, az egyik egy dallamot énekel, a másik egy hangot tart ki és így tovább. Nagyon fontos közben a folyamatos koncentráció: egymásra és a karnagyra is kell figyelni. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a kórus tagjai hangszerek lennének. A lényeg, hogy a hangzás által közelebb kerüljünk a körbejárt dallamvilághoz, hangulathoz.
Nekem így első hallásra kicsit hasonlít a jazz improvizáció szerkezetére…
Sári: Talán nem véletlen, hogy a Kórusmámor nevű formációnkhoz, tartozik egy jazz trió is. Ők egy 20 fős kamarakórus, népdalfeldolgozásokat énekelnek, nagyon letisztult különleges hangzásvilág az övék… 
Dóri: Igen, nálunk a Soharóza kórussal is előfordult, hogy egy adott zenemű részletet használtuk témaként. A CD-nken található felvételen például, egy Monteverdi töredéket szedünk szét annak érdekében, hogy bemutassunk valamit abból, mit jelent számunkra a korszak atmoszférája.
Nagyon érdekes mindezt próbán látni. A dallam és a szerzői utasítás, már önmagában is sugallja az érzéseket, de ahhoz hogy az elhangzó műnek textúrája legyen, ki kell csalogatni a kórustagokból, élővé kell tenni. Próbálják hangosan, halkan, dühösen, visszafojtva, énekelj úgy mintha… egy idő után nem lehet megkerülni a színházi analógiát. A Jurányiban körülveszik őket a színházi társulatok, akikkel jól megértik egymást, nyilván összetartja őket az alternatív létezés azonossága.
Sári: Azzal a különbséggel, hogy mi ezekben a kórusokban a munkánk mellett hobbiként veszünk részt. Lelkesedésből csináljuk a művészetet és a hozzá kapcsolódó szervezési feladatokat. Nyaranta rendezzük meg a Kultúrfürdő programsorozatot, itt a Víziváros különböző helyszínein és Tócsa néven gyermekek üdültetésével is foglalkozunk. Igazából annak a tudata, hogy nem ebből élünk biztosítja az egyesület stabilitását.
Dóri: Emellett hatalmas szabadságérzetet nyújt, hogy nem kell bemutató időpontokhoz igazodni, akkor lépünk közönség elé, ha készen állunk, így lehetőségünk van hosszan kísérletezni módszerekkel, érzésekkel, technikákkal.
Sári: Viszont ennek a szabadságnak komoly szervezési következményei vannak. Jó lenne egy folyamat eredményét egynél több koncerten bemutatni, külföldre menni, vagy egy kortárs operát annyiszor játszani, amíg tart az érdeklődés. De ez a munkánk egyeztetése miatt sajnos nem lehetséges.
És még egy alternatív színházi analógia… 
Dóri: Talán tényleg nem véletlen a hasonlóság. A Soharóza létrejöttét is a Szputnyik Hajózási Társaságnak köszönhette, és azt is, hogy végre állandó próbahelye lett itt a Jurányiban, mert kellett nekik valaki, aki betársulna.
Sári: Nekünk pedig pont kapóra jött ez a lehetőség, mert régóta terveztünk egy olyan helyet, ahol az összes produkciónk együtt tud próbálni, ahol nem csak szívességből vagyunk.
Hogy érzitek magatokat ebben a Jurányis környezetben?
Dóri: Szerintem szuper ez a hely. Nagyon jó élmény, hogy a keddi próba szünetében összetalálkozunk a többi társulattal, beszélgetünk, együtt vagyunk.
Sári: És jó, hogy mindig van valami, amit meg lehet nézni, kiállítások, programok, hogy min dolgoznak az épületben a többiek, hogy itt ez a társalgó, ahová be lehet ülni, szóval van egy ilyen otthonosság érzésünk…
És mit képzelnétek el a Jurányi udvarába?
Sári: Én a Piros Kakaót, sok gyerekkel.
Dóri: Én egy kiülős kávézót, nyáron szabadtéri programokkal, filmvetítéssel, előadásokkal, amennyiben nem zavarjuk a szomszédokat.

[Anita]

Megosztás: