Indulhat a színházi élet, de el is indul?

Habár enyhülnek a járványügyi szabályok, több nagy színház is csak őszi nyitásra készül. Abban ugyanakkor bíznak, hogy akkor már a megszokott módban üzemelhetnek majd. A budapesti Katona József Színházat, a Radnóti Színházat és az Orlai Produkciós Irodát kérdeztük a terveikről.

A június 4-i Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével megnyithatnak a színházak, a mozik, a múzeumok és a fürdőhelyek. A veszélyhelyzetről június 16-án szavazhat az Országgyűlés.

Több fővárosi színházvezetőt is megkerestünk azzal kapcsolatban, hogy miként tervezik a következő hónapokat, kinyitnak-e már most, megtartanak, bepótolnak-e elmaradt előadásokat. A színházigazgatók is a Kormányinfóról értesültek a döntésről, tehát a beltéri színházi előadásokra vonatkozó részletszabályokat, például az ültetésre, távolságtartásra vonatkozóan, még nem ismerik.

Nyár vagy ősz?

Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház vezetője lapunknak elmondta, előadások megtartását nem tervezik, hisz a jelen helyzet szerint június 20-tól tarthatnának egyáltalán előadásokat, ez az időszak azonban normál üzemmódban is a színházi évad végét jelenti. Az őszi időszakot azonban már a megszokotthoz hasonló ütemben szeretnék elindítani, de óvatosabban a megszokottnál. – A kőszínházak jelentős része valószínűleg hozzánk hasonlóan nyári szünettel kezd, ezért az, hogy milyen egészségügyi hatása van annak, hogy pár száz ember beül a nézőtérre és megnéz egy előadást, csak ősszel derül ki. Illetve nyilván levonjuk a következtetést a szabadtéri színházak tapasztalataiból – nyilatkozta a direktor.

A budapesti Radnóti Színház vezetősége és társulata is abban bízik, hogy szeptembertől normál üzemmódban nyithat ki. – Nem reális egy azonnali nyitás gondolata, hiszen sok szempont vezérli a színházi programozást – műsorkészítés, színészegyeztetés –, legfőképpen jelen esetben a vírustól való félelem. A társadalom java része még bizalmatlan, idő, amíg ez visszaépül, így a zárt terekben tartott rendezvényekre nem várható még telt ház, ráadásul a színházi gyakorlat szerint a nyár eleve nem a benti rendezvények időszaka – fogalmazott lapunknak Schaffler Sarolta, a Radnóti Színház marketing és kommunikációs vezetője.

Az Orlai Produkciós Iroda sem tervez előadásokat június végétől, hiszen a mai napig nem tudni milyen feltételekkel lehet kinyitni. – Vélelmezzük, hogy a szabadtér színházak jelenleg érvényes szabályai fognak vonatkozni a kőszínházakra is, ami azt jelenti, hogy a játszóhelyünk, a Belvárosi Színház 523 fős nézőterére maximum 130 embert tudunk beültetni. Így pedig nyilvánvalóan további súlyos veszteséget termelünk – hangsúlyozta Orlai Tibor, aki elárulta, őszi nyitásra készülnek, bízva abban, hogy addigra enyhülnek a járványügyi ültetési szabályok, így a járványveszély múltával és nagyobb nézőközönségnek tudnak játszani.

Ha a nemzetközi példákat nézzük, Nyugaton jóval pesszimistábbak, Sir Cameron Mackintosh angol színháztulajdonos, producer, aki a New York Times szerint a színházi világ legbefolyásosabb embere a BBC Radio 2 adásában beszélt még május elején arról, hogy a West Enden és a Broadwayen a jövő év elejénél hamarabb nem indulhatnak újra a színházak. Nem sokkal később a Royal Shakespeare Company bejelentette, hogy az összes idei előadását elhalasztotta vagy törölte, míg a New York-i Metropolitan az év utolsó napjára halasztotta a 2020/21-es évada kezdetét a koronavírus-járvány miatt.

Ezzel kapcsolatban a Katona József Színház direktora, Máté Gábor arról beszélt, a nyugati pesszimizmus nyilvánvaló oka, hogy ezekben az országokban a vírus több áldozatot szedett, mint Magyarországon.

Orlai Tibor szerint nyilvánvalóan az itthoni védekezés, a nyitás, a színházak működése az itthoni vírushelyzethez kell, hogy alkalmazkodjon. – Bízunk benne, hogy átgondolt, a járványhelyzethez alkalmazkodó, biztonságos döntések mellett fognak a színházak is működni a közeljövőben – mutatott rá Orlai Tibor.

A Radnóti Színház munkatársa szerint a hazai színházak szempontjából talán kedvező a nyár eleji nyitás, mert a többség valószínűleg nem nyit ki vagy csak kísérletezik egy-egy rendhagyó előadással. – Sokan tartanak a járvány második hullámától, amit Magyarországon őszre prognosztizálnak, ha ez tényleg megtörténik az újra felveti a nyitás, a működés és az egzisztenciális kiszolgáltatottság kérdésköreit – részletezte Schaffler Sarolta.
Mi lesz a 65 éven felüli színészekkel?

A szakembereket megkérdeztük arról is, hogy ha megnyitnak a színházak, akkor mi lesz a 65 év feletti színészekkel, hisz erre a korosztályra a lazítások után is jobban oda kell figyelni az egészségük megőrzése érdekében

Máté Gábor szerint nem a kor, hanem az általános egészségügyi állapot lesz a legfőbb szempont annak a kérdésnek az eldöntésére az igazgató szerint, hogy ki térhet vissza dolgozni. – Pusztán a koruk alapján nem fogjuk eltiltani őket a munkától. Szerencsére a társulatunk túlnyomó többsége jó egészségnek örvend. A társulatokban éppen az a különleges, hogy különböző generációk vannak együtt a színpadon, az idős színészeket nem lehet fiatalabbakkal pótolni vagy talán így helyesebb, nem szeretnénk azt üzenni ennek a korosztálynak, hogy bármikor bárkire leválthatók. Természetesen szigorú egészségügyi és higiéniás feltételek mellett kezdünk el próbálni és játszani, például a próbák kezdete előtt leteszteltetjük a kollégákat – mondta el Máté Gábor.

Az Orlai Produkciós Irodánál azokat a sok szereplős darabokat, amelyben idősebb művészek szerepelnek, a tervek szerint csak az évad második felében újítják fel, amikor a járványhelyzet alakulásáról már nagyobb tapasztalatuk lesz, illetve mindenkivel személyesen egyeztetik az ő szempontjaikat, kéréseiket, egyáltalán készségüket. – A kevés szereplős, maximum 3-4 fős daraboknál, amelyben 65 év feletti művészek szerepelnek azonban már hamarabb műsorra tűznénk, természetesen nagyon szigorú higiéniai előírások mellett. Nem tervezzük beugrókkal a pótlásukat, azt személy szerint eléggé önző, antihumánus döntésnek tartanám – hangsúlyozta Orlai Tibor.

A Radnóti esetében is attól függ az idős színészekkel való közös munka, hogy milyen szigorítások mentén lehet majd dolgozni. – Minket ez a kérdés jelen esetben szeptembertől érint, addig még van ideje a vírusnak és nekünk is az eszmélésre – fogalmazott Schaffler Sarolta.