Puccini egyfelvonásosai a Nagyszínházban

Október 11-től láthatja a szegedi közönség a Nagyszínházban Giacomo Puccini két egyfelvonásos operáját, A köpenyt és a Gianni Schicchit Göttinger Pál rendezésében. Aki bérletben szeretné biztosítani helyét az előadásokra, annak érdemes sietnie, ugyanis már csak október 18-ig van lehetőség bérletvásárlásra.

A köpeny

„Nem vagyok operarendező – annak ellenére, hogy kiskorom óta az akarok lenni, és hivatásos rendezőként is foglalkozhattam vele már többször is –, ezért olyan nekem operával dolgoznom, mint egy szafari-parkos kirándulás. A műfaj iránti rajongásom ugyanaz a gyermeki érzés, mint a vadállatok megcsodálása. A Szegeden készült Sly annak idején remek közös munka volt, már csak azért is, mert én azok közé tartozom, akik szerint a színházcsinálás értelme az együtt töltött minőségi idő. Az előadáskor ugyan másokat is bevonunk ebbe a közösségbe, a nézőket – de ugyanúgy az együtt töltött idő a lényeg, nem a produkció. Az csak… egy következmény. A sok közül egy. Ha a próbaidőszak alatt együtt töltött idő minőségi volt, akkor annak a végeredménye is az lesz – ez a naiv elképzelésem.” – mondta Göttinger Pál.

A rendező hatéves korában látta A köpenyt az Operaházban. Az élmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma színházzal foglalkozzon, sőt ő maga rendezze a darabot, melyet remekműnek tart. „Sűrű, mellébeszélés nélküli, mégis gazdagon és mély rétegekkel színezett képe annak, hogy kap sebet a másik emberbe vetett hit bizonyossága. Teljesen megbízunk a másikban, odaadjuk magunkat neki – és aztán egyszercsak, minden átmenet nélkül bizonyosak leszünk benne, konkrét bizonyíték nélkül is, hogy méltatlan a bizalmunkra. Mind a két bizonyosság olyan erős, olyan megkérdőjelezhetetlen, hogy az átbillenés pillanatát nem bírja ki az ember pszichéje. Utána kétségbeesik, nyüszít, kegyelemért könyörög – vergődik és pusztít egyszerre.”

A színpadra állítás során a cél ennek a másodpercnek, az átbillenés pillanatának előkészületeiről, megtörténtéről és következményeiről szóló, hagyománytisztelő előadás létrehozása, a történetmesélésre és a katasztrófához vezető szereplőkben végbemenő személyiség-roncsolódásra fókuszálva.

Gianni Schicchi

„A Triptichon darabjaiban nehéz megtalálni a közös pontot. Vagyis: meg lehet kísérelni, de a talált magyarázat mindig csak az adott produkció gondolatmenetét fogja megtámogatni – nem tud egyetemes magyarázattá előlépni. A szegedi előadás-párban a skála két végét fogjuk majd meg, vagyis nem az összekötő kapcsot keressük, hanem a távolságait, különbségeit kutatjuk majd a próbatermi munkában. A lélektani realistának is nevezhető, ember és ember megengedhetetlen mondatváltásait taglaló, lelküket a sajátunkéval együtt kiforgató sötét verizmustól a könnyűkezű karikatúráig jutunk el kétszer szűk egy órában.” – véli a rendező.

Az operarendezés emberábrázolásra kevéssé alkalmas, ugyanis a műfaj nagy képekben, kifeszített pillanatokban, tíz percekre kirészletezett (egy valós történetben egy másodperc alatt lezajló) fordulatokban, hangosan elmuzsikált belső történésekben gondolkodik. A Gianni szereplői ráadásul első ránézésre nem sok titkot rejtenek. Azt mondják, amit gondolnak, motivációik világosak, replikáik átlátszóak, ármánykodásaik nevetségesek. Mintha kabarészereplők lennének, nem is emberek. Ez az ábrázolásmód nem engedi a másik darabnál lehetséges (és élvezetes) indítékok, belső ívek szálazgatását, az állandó kétesélyességet, hanem nagy formákban kell gondolkodni, erős gesztusokban, kapzsiságról, alávalóságról, másokon átgázolásról, semmi-sem-drága győzni akarásról kell beszélni úgy, hogy ne legyen az egész didaktikus – és lehetőség szerint szórakoztató is maradjon. Erről a munkamódszerbeli különbségről, a két darab két féltekéjéről szólnak majd a szegedi munka a próbafolyamat hetei, és ezen kutakodásuk állását tárják majd a közönség elé az alkotók.

„Ahogy A köpeny mardosó kételyéről, úgy a Gianniban felbugyogó emberi senkiháziságról is mindenki tud valamennyit, ha őszintén magába néz. Ha úgy tudjuk intézni, hogy ezekért a felismerésekért ne meggyűlöljük magunkat és a mellettünk lévő embereket, hanem megnyugodjunk együtt, és megkíséreljünk tovább lépni – akkor jól végeztük a dolgunkat.”

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház / http://artnews.hu/
Megosztás:
spacer

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed