Harmadszor is Humorfesztivál

Harmadik alkalommal rendezik meg a Thália Színházban a Humorfesztivált 2015. február 11. és 15. között, melynek mottója most is változatlan: főszerepben a nevetés. Az öt nap alatt összesen 11 produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők, a darabok válogatásában ezúttal a Kultúrbrigád és Laboda Kornél rendező, dramaturg vett részt.

A nagyszínpadra érkezik a Miskolci Nemzeti Színház előadása; Örkény István: Tóték, Béres Attila rendezésében. A Pécsi Nemzeti Színház a nagysikerű Hitchcock film adaptációjával, a 39 lépcsőfokkal érkezik, a darab szerzője Patrick Barlow, rendezője Horgas Ádám.

Látható lesz továbbá a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában, Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók című darabja, melynek rendezője Keszég László, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház, Georges Feydeau: A hülyéje című produkciója, Réthly Attila rendezésében, és versenyen kívül Robert Dubac: Férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás? a Thália Színház saját előadása – rendező: Szirtes Tamás.

A stúdiókban a TÁP Színház, Mózsik Imre: Lö csibészek, a Dumaszínház – Füge Produkció: 40! avagy Véges élet (Stefanovics Angélával, Bánki Gergellyel, Keszég Lászlóval és Mészáros Bélával), Dr. Mogács országos népbutító kampánya és a Klebelsberg Kultúrkúria produkciója, Aziz Nesin: Ölj csak meg, lelkem! című darabja – rendező Juhász Róza – mellett, egy Füge - Orlai Produkciót is megtekinthetnek; Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója címmel, Göttinger Pál rendezésében.

A Mikroszínpadon Laár András Besenyő Sója várja majd a közönséget.

A produkciókat most is öttagú zsűri értékeli. A fesztivál ideje alatt a Thália Színház szakmai beszélgetésnek és kiállításnak is helyet ad.

Jegyek és bérletek, a már megszokott kedvező áron kaphatók a jegypénztárban és online.