Négyszáz program a nyíregyházi Vidor Fesztiválon

Negyvennégy helyszínen mintegy négyszáz program, többek közt világzenei koncertek, filmvetítések és színházi előadások várják a közönséget az augusztus 29. és szeptember 6. között megrendezendő Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

A Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz kistelepülésén zajló, kilenc napig tartó rendezvénysorozat gerincét a Kossuth téri ingyenes világzenei koncertek, illetve a Móricz Zsigmond Színházban megtartandó színházi előadások adják – mondta el Tasnádi Csaba fesztiváligazgató, a teátrum igazgatója a fesztivált beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.

Az idén a zenei program újra nemzetközi lesz: perui, portugál, mali, kolumbiai, argentin és elefántcsontparti zenészek és zenekarok lépnek fel. A színházi kínálatban tizenhat vígjáték szerepel a legismertebb hazai színtársulatok tolmácsolásában.

A programok kilencven százalékát ingyenesen látogathatja a közönség.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta, a 77 millió forintos költségvetésű fesztivál megrendezését 17 millió forinttal támogatta a szabolcsi megyeszékhely önkormányzata.

A nagykoncertek sorát a tradicionális folkot játszó perui Cumbia All Stars kezdi augusztus 29-én este, másnap pedig a portugál Toques do Caramulo következik a Kossuth téri színpadon. Szeptember 4-én csütörtökön Salif Keita névrokona és korábbi háttérénekese, a Maliból érkező Mamani Keita lép színpadra, majd pénteken a kolumbiai-argentin Che Sudaka, szombaton pedig az elefántcsontparti Tiken Jah Fakoly ad koncertet.

A hazai előadók közül Lakatos Róbert és a Rév Zenekar, a Fonó Zenekar, a Kerekes Band, Malek Andrea és a Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band, a Söndörgő, a Folkfusion Band, Palya Bea, a bolgár Meszecsinka, a Mystical Plants lép színpadra, fellépnek a helyi amatőr együttesek, a gyerekeket bábelőadásokkal is várják.

A színházi versenyprogramot augusztus 29-én pénteken Pintér Béla és társulata Titkaink című darabja indítja, amelyet szombaton a MaNNA Produkció Szabó Borbála jegyezte, Telefondoktor című bohózata, valamint a Thália Színház Robert Dubac A férfiagy – avagy nincs itt valami ellentmondás? című darabja követ.

A Rózsavölgyi Szalon Jerome Kilty Tisztelt hazudozó!-jával jön Nyíregyházára, a Miskolci Nemzeti Színház pedig Georges Feydeau Kézről-kézre című darabját mutatja be augusztus 31-én. Szeptember első napján a Szkéné Színház Székely Csaba Bányavíz, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház pedig Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát adja elő, egy nappal később pedig a Pesti Magyar Színház Ivanyos Ambrus Vonalhúzását, illetve a szombathelyi Weöres Színház Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszakáját mutatja be.

A székesfehérvári Vörösmarty a Furcsa pár, a Karinthy Színház pedig Vaszary Gábor Klotild néni című darabjaival jön el a Vidorra szeptember 3-án szerdán, csütörtökön és pénteken pedig a budaörsi Latinovits Színház Moliere Képzelt beteg, a kecskeméti Katona József Színház Ray Cooney Páratlan páros, az Aranytíz Színház a Pacalpörkölt sok zafttal, valamint a Centrál Színház Michael Frayn Függöny fel! című darabjaival szórakoztatja a közönséget.

Az öttagú zsűri Makk Károly filmrendező vezetésével összesen kilenc díjat ítél oda a legjobb produkcióknak – tette hozzá Tasnádi Csaba.

A város főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként több ezren nevethetik végig a legújabb magyar vígjátékokat. Emellett gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket, amelynek keretében idén hét kiállítást tekinthetnek meg a fesztiválozók: az Antal-Lusztig Gyűjtemény Dobozkiállítása mellett láthatják a Díva, Színész, Nő (Lukács Margit, Mészáros Ági, Tolnay Klári 100) elnevezésű tárlatot is, amely a 20. századi magyar színházművészet három emblematikus alakjának állít emléket.

Az ország több nagyvárosa után Nyíregyházára érkeznek Tibet kincsei, a tárlat és az ahhoz kapcsolódó foglalkozások révén megismerhetik az érdeklődők a buddhizmus tanításait és képzőművészeti alkotásait. A Hal(l)hatatlan kiállítás a hallássérült művészek munkáit mutatja be, míg a Színház az egész világ elnevezésű tárlat Karádi Zsolt és Karádi Nóra színházi fotóin keresztül idézi fel a színház elmúlt évadait.

A szervezők kiállítással emlékeznek a 125 éve született Diener-Dénes Rudolf festőművészre, illetve megismerkedhetnek az érdeklődők a nyíregyházi önkormányzat által támogatott művészek munkájával is.

A Vidoron lesz emellett ovi buli, rajzkiállítás, színházi előadások a büntetés-végrehajtási intézetekben, éjszakai dumaszínház, félmaraton, de egy gördeszka-pályát is kialakítanak a város szívében.

forrás: MTI/ http://7ora7.hu/

Tárgymutató

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed

ITT TALÁLSZ MINKET

Megjegyzés


Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek különféle forrásokból gyűlnek össze - ezeket az egyes bejegyzések végén lehet megtalálni.

MI történik?


Hamarosan


Fejszék, fák

Ubi.


Üzenet

Név

E-mail *

Üzenet *