A Kortárs Online a Bivaly-szufléról

Ha a bivalyból kifogy a szuflé
(vmr)

Ha a szuflénál minden a sütőn múlik, akkor egy előadásban minden azon, hogy ki mennyi kreatív energiát ad bele. Ebből a Bivaly-szufléban a dán kultfilm státusú előzményt, a közönségkedvenc szereposztást, a fiatal rendezőt és a „Parti nagy-i” alapanyagot tekintve nincs hiány. De ahogy a bivalyszuflénál például nem mindegy, milyen apróra van vágva a hagyma (és hogy vágva legyen, ne turmixolva ám, tudjuk meg), egy előadás sava-borsát is sok apró műhelytitok és ötlet adja.

Márpedig a négy gengszter kastélyszállói konyhafoglalása a figurák amúgy leleményesen rontott szövegeléséből idézve „fekszik takarékon”, még ha a tétje az elkövetett bűnök és elszenvedett sérelmek feledése és a főgengszertől ellopott eurómilliók kifehérítése is, egy új útlevél, valamint egy szebb, jobb élet ígéretével. Mert álljon bármennyire is jól Mucsi-Kapauernek a lőtt sebére napi egy liter whiskey-t, vagy jobb híján bármilyen alkoholt (kivéve tojáslikőr!) öblögető alkoholista szerepe, továbbá Scherer-Pepetsnek az örök alárendelt gengszeré (aki börtönévei alatt képződött nagyobb ambíciókkal rendelkező gourmet-vá), az olykor belassuló jeleneteket a Katona László–Szabó Krisztián ellentétes karakterűre hangszerelt meleg párosa sem tudja feltupírozni. Mindeközben épp Katona figurája képes olykor visszacsatolni a realitáshoz, így téve idézőjelet a cselekmény mögé: gépfegyverrel hadonászva ő az egyetlen, aki józan és logikus kérdéseivel kiegyenlíti az olykor hitelét vesztő (patt)helyzetet.

Göttinger választhatott volna más utat is, mint kisreálban a végletekig kijátszatni a négy összezárt karakter megformálásában rejlő lehetőségeket, melynek csúcspontjaként Mucsi még cirkuszi mutatványosokat is megszégyenítő módon „bohózkodik” egy hihetetlenül magas szekrény tetején. Hiszen a kívülről jövő szereplőket, a sugárfertőzött óriásgombákra vadászó exbábától kezdve az alkoholista-vadász háziorvoson és képviselő testvérén át a közép-kelet-európai „keresztapáig” Horváth Lajos Ottó formálja meg, kissé elemelt gesztusaival és hanghordozásával felvillantva egy abszurdabb, stilizáltabb szál lehetőségét.

Az előadás azonban inkább a Bárka szintén Göttinger jegyezte Tengeren humoros, ámde statikus kamarajellegét idézi, a hasonló szereposztását (Mucsi) tekintve talán megint csak nem véletlenül. Így hiába sül el szokatlan módon már a darab elején az a bizonyos fegyver, méghozzá sötétben és hihetetlen hanghatással, a kivételes éberségre riasztott néző egészen kellemes bágyadtságba szórakozza magát az ezt követő nyelvi, jellem- és helyzetkomikum áradatában.

A gengsztersors gyermekkori előzményeinek vallomásos felgöngyölítéséig, az osztrák–ukrán határvonalról már jól érzékelhető életszínvonalbeli különbségek bivalybasznádolásáig, és végeredményben a kisember tragédiájának kibontakozásáig ez a figyelem nem biztos, hogy kellőképpen élénk marad ahhoz, hogy a „szentgotthárdi patakzó szűz mária” országának szatírába hajló kritikáját is kiízleljük az ennek ellenére melegen ajánlható Bivaly-szufléból

Megosztás: