A következő buszon

by - 14:44:00

Hogy milyenek is voltak azok a hetvenes-nyolcvanas évek? A balatoni nyaralás mint a földi paradicsom netovábbja, az NDK-s és lengyel turisták viszonylagos szabadságot méltányoló nyüzsgése, a farmer mint státusszimbólum, a suttyomban beszerzett és hallgatott nyugati kislemezek, a House of the Rising Sun és Jimi Hendrix, mint a tinédzserkor fő élményei. Amikor még a tizenhét éves fiúk számára ismeretlen volt, milyen egy női mell. Amikor még köpenyt kellett hordani a suliban. Amikor még… Háy János és Lovasi András A kéz című zenés játékában ezt a kort próbálták megidézni. Próbálták, de nem sikerült. Pedig a szándék, az ötlet hiánypótló, ez a korszak mintha nem is létezne, a mostani harmincasok, kora negyvenesek mintha egy vákuumban születtek volna. Hogy az 1960-ban született Háy János remekül ismeri ennek a világnak az atmoszféráját, az tudható. S a ’67 nyarán érkező Lovasi András is bizonyítottan meglehetős erősséggel képes felidézni a fiatalkor hangulatát. Mi vezet hát A kéz című bítzenés életérzés-darab kudarcához? A történet lazán, de mégiscsak A bogyógyümölcskertész fia című Háy-novelláskötetet követi. Van egy Dávid nevű falusi srác, aki zeneiskolába jár, hiszen Jimi Hendrix az isten, de nagymamája kiveszi onnét, mert a tanárnő megjegyzést tesz a mindent átható falusi szagra. A nagymama innentől nem szerepel a történetben, anya és apa jön, akik élik a tsz-alkalmazotti család szocialista kispolgári életét, a jutalom a kétnapos balatoni nyaralás, alvás a Ladában a kempingben, ahol Dávid gitározó lengyel turistákat figyel meg, „na, kit simogasson a Balaton”? A srác szabadság levegője után áhítozva egy budapesti középiskolába felvételizik, mert „ott fenn” szabadság van, hát a francokat van ott szabadság, ott is szabályok vannak, főként a koleszban közösségi szabályok („Elhazudni a valóságot nem lehet, és mindjárt látod,/ Hogy bünteti ezt egy jó közösség/ A kötelesség az kötelesség, túl kell ezen esni, tessék,/ A büntető jobbos lendül meg most!”), Dávid a beavatás végén szomorú („Nézem a kezem, mit csinál egy kéz,/ Néha simogat, néha üt és kész”) de a szünet alatt beilleszkedik, és a második rész azzal kezdődik, hogy már nagyon szeretne dugni, csak sok bort ivott, aztán megijed a lány mellbimbójától, úgyhogy fuccs a jó kis kufircnak. Másnap Dávid másnapos, és így nem ír matekdolgozatot, amit a vadállat matektanár nem hajlandó tudomásul venni, majd jön a hír, hogy apukája haldoklik, apuval egy igazi amercian dreamben szerepel, persze ez lázálom, s a végére az apu meghal. Dávid ezután a szerelemre koncentrál, bizonyos számú kudarc után el is sikerül gitároznia a Dédapámat a Skorpiótól, s máris kéz a kézben, az időközben éretté vált fiatalok egy kedves fináléban néznek szembe a nagybetűs élettel és a világ szépségeivel, csak hogy a megjelenő közhelyek mennyiségét érzékeltessük.  Mert hát ez az igazi meglepetés: az irodalmi előzményben oly eredetinek és emberinek ható szöveg a színpadon nagyrészt igen közhelyesnek mutatkozik, s a dalokkal sem jobb a helyzet. A töredékes sztori nem ad ki egy egészet – aminek nem az az oka, hogy ne tudhatna működni a rendszer. Hanem az, hogy Göttinger Pál rendező egyrészt nagy gonddal az irdatlan mennyiségű díszletváltás lebonyolítására koncentrál, ahelyett, hogy megteremtené az előadás atmoszféráját, másrészt mintha ájult tisztelettel közelítene a szöveg felé: rejtélyes okokból megelégszik az elhangzottak szolgai illusztrációjával, a szituációk technikai megvalósításával, harmadrészt pedig mintha hirtelen elütött biliárdgolyóként, véletlenszerűen ütköztetné a történéseket a reális, a stilizált és a groteszk stílussal. A laza szövés nem jelenti azt, hogy nincs szükség egységes rendszerre egy előadásban. Egy valódi konfliktusok nélküli darabban a főhős nem tud a miénkké válni. Itt ugyan vannak konfliktusok, főleg a jellemzően álmodozó naiv kamaszként beállított Dávidnak van némi konfliktusa a közeggel, na de azért az nem elég ütős, hogy a zongoratanárnő egy kényeskedő fapina. Az sem elég, hogy a szereplők kifejezik a közeg semmilyenségét. Ezt a színpadon kellene látni, hogy elhiggyük, színházilag ütköztetni a szereplőket a közeggel. De merészen eldöntetlen a hangütés is: például a koleszjelenetből a szemlélő számára először valami olyasmi derülhet ki, hogy Dávid az OPNI valamelyik laboratóriumába jelentkezett kísérleti alanynak, ehhez képest meglepő, hogy az addig dedósoknak kinéző koleszlakók aztán tevőlegesen is lerántják a gatyát szegény srácról. Aztán Dávid rendületlenül mondja, hogy gitáros szeretne lenni, persze valójában nem szeretne, csupán mást szeretne, mint ami van, de nincs megmutatva, hogy mi van, épp csak le van jelezve valami, hogy alkalmunk legyen hinni Dávidnak, ezért nekünk jut a feladat, hogy képzeletünkben megszüljük a motivációkat, a körülményeket, az oksági rendet, és hozzá mellékletben kapunk egy előadást illusztrációként. A kézben az egyes epizódok szétesnek, nincs bennük kohézió – amit a színpadi világnak kellene létrehoznia. Csakhogy a színpadi világ vetítővásznak és helyszíndobozok tologatásával egészen egyszerűen nem jön létre. Csík György részletekbe menően korfestő díszlete, Kovalcsik Anikó többnyire hiteles jelmezei (hogy Dávid kolesztársait miért öltöztette full gyagyásoknak, az az egy azért kérdés) az időszakról tanúskodnak, az előadásról azonban egyáltalán nem. De ez nem véletlen: az előadás ugyanis megfoghatatlan. Itt bizony vagy egy komolyan vehető drámának – a felnőtté válás elkoptatott fordulatait lehetett volna élő tartalommal megtölteni – vagy egy, az emberarcú szocializmust gyerekszemmel szétégető szatírának (de nem úgy, hogy a nyolcvanas évek közepére helyezünk egy olyan ad hoc felsejlő melléksztorit a zenetanárnő kitelepített férjéről, ami inkább az ötvenes évekre rímel), vagy a kettő tragikomikus keverékének kellett volna megszületnie, vagy bármi másnak, de biztosan nem egy szigetszerű ötletekkel lassan hömpölygő, szétfolyó revüdélutánnak, amiben mindössze a koncertvilágításra bízzuk a közeg megteremtését. A fentiek fényében nehéz értékelni a színészi teljesítményeket, az biztos, hogy Nagyhegyesi Zoltán e. h. (Dávid) állja a strapát, és még a dalokat is el tudja énekelni, amelyekből talán ha három képes arra, hogy megragadjon az ember fülében, sok viszont túl hosszú, főként a sok ismétlés – ez lehet, hogy csak a tompa és steril zenekari hangzás eredménye – és a színházilag kitöltetlenül hagyott zenei részek miatt. (Katona Gábor koreográfiája csak helyenként szellemes, egyebekben jelzésértékű táncokat mutat, nem fekszik rá a történetre, ugyanúgy eldöntetlen stílusban, mint maga az előadás) Varga Zsuzsa és Szula László pedig abszolút autentikusak Dávid szüleinek szerepében. Hogy hová juthatott volna az előadás, ha fel meri igazán vállalni a groteszket, arról Tóth Eleonóra (a főpróbán láttuk az előadást – innen kívánunk jobbulást a premiert rosszullét miatt elhagyó színésznőnek) rocknagyivá vedlő Nagymamája (a városi létet fikázó dalában van az előadás legjobb szövege: „Ugyan már, a kutyaszarban/ Vonszolódni, mi ott a jó,/ Nagy a tömeg, a dolgozót meg/ Becsípi a metróajtó”), illetve Némedi Árpád pompás ideggombóc matektanára sejtet fel valamicskét. Emlékezetes még egy jelenetben Fándly Csaba a kanos osztálytárs szerepében, a többieknek pedig valódi szerep hiányában az illusztráció lehetősége jut, ez alól kivétel Csapó Virág, akinek a zenetanárnő szerepében körülbelül öt perc alatt kellene történelmi mélységet, városi ellenpontot meg még mennyi minden mást megjelenítenie, de nem megy – vélhetően nem az ő hibája, hanem a nem létező figuráé. Az igazi kérdőjel a befejezés, a finálé – ami bizonyossá teszi, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Mert persze, örül az ember, hogy a fiatalok egymásra találnak – ami nagyon is rendben van –, és aranyosan, csillogó szemmel néznek a biztató jövőbe, de hogy ez tényleg nettóban így van a Csiky Gergely Színház színpadán, azt azért nagyon nehéz feldolgozni. „Hát ez ezzel jár, jön a vége, muszáj/ Ezt is abbahagyni egyszer,/ Hulljon konfetti, énekeljünk ki/ Magas hangokat, na jó, nem kell,/ Csak a boldogság, csak a békesség,/ Csak a vihar utáni tenger,/ Csak a napsugár, ahogy rajtunk jár,/ Már csak ezért megéri, ember!” Hiába érezhető a dalszöveg leheletnyit fanyar iróniája, a színpadon minden önmagát – vagyis a szöveg leírt tartalmát – jelenti; sehol egy ellenpont, sehol egy apró idézőjel, semmi valamihez képest, a natúr remény van kirakva a deszkákra, szellemesebb dallal ugyan, de lényegében pont úgy, mint egy igazi kommersz tucatmusicalben, ami – talán nem túlzás mondani – merőben idegen Háytól, idegen Lovasitól. De most azt látjuk, hogy felpattannak a színpadra és meghajolnak. Az egyik jelenetben Dávid áll egy megállóban, odamegy hozzá az egyik lány. Köszönnek egymásnak. Ezzel a busszal mész? – kérdezi a lány. Dávid azt mondja, hogy nem, majd a következő busszal megy. És milyen igaza van. Ugrai István

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed