A 2010/11. színházi évad budapesti bemutatói


Közeledik a kőszínházi szezon indulása. Legutóbb a 2010/11. színházi évad vidéki bemutatóit gyűjtöttük össze, mostani összeállításunkban a fővárosi kőszínházak tervezett premiereit ismertetjük.

Az évadot Budapesten a megújulófélben lévő Magyar Színház kezdte. Augusztusban a Sweet Charity bemutatójával indult a Végzet Asszonya-évad (rendező: Pelsőczy Réka, főszereplők: Auksz Éva / Ruttkay Laura, Jegercsik Csaba / Gémes Antos, Fillár István / Tóth Sándor). John Ford Kár, hogy kurva című reneszánsz rémdrámáját Koltai M. Gábor rendezi, a premier szeptemberben lesz. Füst Milán Feleségem története című színművének a rendező és Faragó Zsuzsa által készített adaptációját Galambos Péter állítja színpadra októberben. Kiss Csaba Dumas A kaméliás hölgy című művének színpadi változatát készíti el decemberre. Guelmino Sándor két darabot is rendez: Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című művét, illetve a Moliére Don Juanjából készített Parti Nagy Lajos-adaptációt. Márciusban Göttinger Pál állítja színre azt a darabot, amelyet Háy János a társulat számára készít. Feydeau Egy hölgy a Maximból című Osztrigás Mici-bohózatát pedig Anger Zsolt rendezi, a tervezett bemutató 2011 áprilisában lesz.

A Katona József Színház szezonja októberben indul. A nagyszínház októberben két bemutatót is tart. Máté Gábor rendezi Tersánszky Józsi Jenő Cigányok című művét Szacsvay László, Szirtes Ági, Pálmai Anna, Keresztes Tamás főszereplésével. Az átdolgozást Grecsó Krisztián készíti a Katona számára. Gothár Péter pedig Roland Schimmelpfennig Az Arany Sárkány című művét állítja színpadra, Fullajtár Andrea, Tenki Réka, Hajduk Károly, Mészáros Béla, Kocsis Gergely szereplésével. Az évad második felében Molière A mizantróp című darabja kerül színre, Zsámbéki Gábor rendezésében (főszereplők: Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Máté Gábor, Ónodi Eszter, Tenki Réka, Fullajtár Andrea), utána pedig Ascher Tamás fog a társulattal dolgozni. A Kamrában Dorotha Masłowska Két lengyelül beszélő szegény román című darabja Kovács Dániel rendezésében (szereplők: Dankó István, Borbély Alexandra e.h., Elek Ferenc, Bodnár Erika, Pelsőczy Réka, Kun Vilmos, Tóth Anita), Nádas Péter Szirénének című műve pedig Dömötör András rendezésében, Pálmai Anna, Pelsőczy Réka és Szirtes Ági főszereplésével kerül a közönség elé. Az évad második felében még Bozsik Yvette és társulata fog együtt dolgozni katonás művészekkel egy új produkcióban (Torsten Buchstein: Nordost [Észak-Kelet]).


Két előadást kivéve csak magyar művek bemutatójával készül a 2010/11-es szezonra a Nemzeti Színház. Csehov Három nővér című drámája Andrei Şerban rendezésében október 2-án kerül a közönség elé Udvaros Dorottya, Schell Judit, Péterfy Bori, Kulka János, Mészáros Piroska és Znamenák István főszereplésével. A másik nem magyar premier a Nemzeti Színház és Gergye Krisztián Társulata közös produkciója: Heiner Müller Kvartett című műve, amely Pierre Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című történetét dolgozza fel, a szereplők: Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya, Gergye Krisztián és Virág Melinda. A magyar művek közül elsőként Térey János: Jeremiás avagy isten hidege című misztériumjátéka lesz látható Valló Péter rendezésében, László Zsolt, Molnár Piroska, Stohl András és Blaskó Péter főszereplésével. Rába Roland viszi színpadra Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem! című drámáját, amelyhez Presser Gábor ír dalokat, a főbb szerepekben Fehér Tibor, Tompos Kátya, Makranczi Zalán, Schell Judit és Törőcsik Mari látható. Závada Pál: Magyar ünnep című drámájának ősbemutatójára a Művészetek Palotájában kerül sor. Alföldi Róbert rendezőként ismét az Óbudai Danubia Zenekarral dolgozik, az előadás szereplői: Nagy Mari, Söptei Andrea, Znamenák István, Földi Ádám, Szatory Dávid, Szabó Kimmel Tamás, Rátóti Zoltán, Mátyássy Bence. Esterházy Péter Én vagyok a Te című, „mai revü” műfajú drámájának ősbemutatóját Gothár Péter állítja színpadra. Az évad utolsó nagy bemutatója Madách Imre Az ember tragédiája című műve, amelyet a Nemzeti nyitóelőadásának Luciferje, Alföldi Róbert rendez. Lucifer szerepét ezúttal László Zsolt játssza, az Úr Blaskó Péter, Ádám pedig Szatory Dávid lesz. Ezenkívül Mohácsi János és Mohácsi István is készít egy előadást a Nemzetiben.


Az Örkény István Színház a teátrum névadójának Tóték című drámájával nyitja az évadot október 2-án. Az előadást – az Örkény társulatával az Apátlanul (Platonov)-ban már együtt dolgozó – Jurij Kordonszkij rendezi. Bíró Kriszta írta és szerkesztette a Nőnyugat című produkciót, ami a Thália Színházzal együttműködésben kerül színpadra decemberben. Ugyancsak decemberben mutatják be Ingmar Bergman Dúl-fúl, és elnémul című darabját Gigor Attila rendezésében. Az évad 2011-re eső részében lesz a premierje Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájának (rendező: Mácsai Pál), illetve Bagossy László Húsz év múlva című darabjának.


A Radnóti Színház két produkciót mutat be 2010-ben. Anger Zsolt – a bárkás Dogville után – ismét Lars von Trier-filmet adaptál: a különös dán filmes talán legkönnyedebb mozija, a Főfőnök színpadi változatának bemutatójára október 17-én kerül sor. Decemberben Valló Péter rendezésében Iszaak Babel: Alkony című műve kerül színpadra, Cserhalmi György főszereplésével, a Vodku zenekar közreműködésével.

A Vígszínház első bemutatója októberben Csehov Ványa bácsi című színműve lesz, amelyet Marton László (aki több nagysikerű külföldi bemutató után először rendez Csehov-drámát a Vígszínházban) nemzetközi stábbal (díszlet: Michael Levine, jelmez: Victoria Wallace, világítás: Kevine Lamotte) készít, a főszereplők Benedek Miklós, Margitai Ági, Gálffi László, Hámori Gabriella lesznek. Ezt Yasmina Reza Az öldöklés istene című műve követi, Börcsök Enikővel és Eszenyi Enikővel, Kamondi Zoltán rendezésében, tavasszal pedig Shakespeare Rómeó és Júliája kerül színpadra, Eszenyi Enikő elképzelései szerint (Júlia: Bata Éva, Rómeó: Varju Kálmán). A Víg hátsó színpadán télen a Period... című előadást is bemutatják, a rendező Szőcs Artur, az előadás szereplői: Tahi Tóth László, Láng Annamária, Mészáros Máté, Venczel Vera, Szemenyei János, Pap Vera, Tornyi Ildikó, Fesztbaum Béla, Varju Kálmán, Bata Éva és Géczi Zoltán. A Házi Színpadon Erdős Virág Kalocsa című művét Néder Panni rendezi (főszereplők: Józan László, Láng Annamária, Epres Attila), Szepes Mária A vörös oroszlán című regényének monodráma-változatát Venczel Vera adja elő, rendezi: Bodor Böbe. Ugyanitt jelentkezik a Természetes Vészek Kollektíva a Salto mortale frontale című „multimediális halálélménnyel”.


A Pesti Színházban Hadar Galron Mikve című drámája látható először, Parti Nagy Lajos fordításában, Pap Vera, Igó Éva, Eszenyi Enikő, Börcsök Enikő, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia, Tornyi Ildikó és Stefanovics Angéla / Tóth Orsolya szereplésével, cseh alkotógárdával, Michal Dočekal rendező irányításával. A gyerekeknek szánt bemutató idén Presser Gábor - Varró Dániel - Teslár Ákos Túl a Maszat-hegyen című mesemusicalje vadonatúj dalokkal kiegészülve, új átiratban kerül a Pesti Színházba. A népszerű, játékos humorral és bravúros technikával verselő Varró Dániel nagysikerű meseregénye Néder Panni végzős rendezőhallgató diplomarendezéseként kerül színpadra. Tavasszal lesz Fielding Tom Jones című regénye zenés színpadi feldolgozásának premierje. Az előadás zenéjét Kovács Márton szerzi, a rendező Bezerédi Zoltán.

A Palotanegyed Fesztiválon mutatkozik be a Bárka szeptemberi bemutatója, Kokan Mladenovic és Gyarmati Kata Igazság című drámája, Kokan Mladenovic rendezésében, Szorcsik Kriszta, Réti Adrienn, Varga Anikó, Varjú Olga, Kálid Artúr, Ilyés Róbert, Gados Béla, Dévai Balázs, Kardos Róbert, Pásztor Tibor, Nagypál Gábor szereplésével. Ezután Bérczes László rendezi Háy János: Nehéz című színművének ősbemutatóját. Meseopera a műfaja Szabó Borbála és Dinyés Dániel: Párkák című ősbemutatójának, ezt Göttinger Pál állítja színpadra. François Truffaut Ray Bradbury könyvéből készült Fahrenheit 451 című filmjét adaptálja Anger Zsolt, Vlad Troickij pedig Hoffmann-mesék munkacímmel dolgozik egy E. T. A. Hoffmann művei alapján készülő előadáson.


Október 10-én interaktív mesejátékkal nyit a Centrál Színház: Alan Ayckbourn A Hang-villa titka című darabját Simon Kornél állítja színre. Szabó Győző és Stohl András lesz a főszereplője Keith Huff Jó zsaru – rossz zsaru című drámájának, amelyet Puskás Tamás rendez. Szilveszterkor lesz először látható a Kabaré című musicalklasszikus, Bozsik Yvette rendezésében. Februárban pedig ismét egy Neil Simon-darab kerül műsorra, a Pletykafészek című komédia.


A József Attila Színház első nagyszínházi bemutatója már debütált a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a színházban októbertől látható Jókai Mór Szegény gazdagok című regényének színpadi változata Nagy Viktor rendezésében. Az első előadás azonban Szálinger Balázs A tiszta méz című romantikus meséje lesz a Forte Társulattal együttműködve, Horváth Csaba által színpadra állítva, szeptember 11-én. Bérleten kívül lesz látható a Hamupipőke című mesemusical. Bemutatják továbbá a Mici néni két élete című filmadaptációt Léner Péter rendezésében. Két bohózat szerepel az idei premierek között: Anthony Marriott és Bob Grant Nincs hely a szerelemre című darabját Méhes László, Eugéne Labiche és Marc-Michel Olasz szalmakalap című darabját pedig Zsótér Sándor rendezi.

Az Új Színházban Bagó Bertalan állítja színre Beth Henley A szív bűnei című Pulitzer-díjas feketekomédiáját, amelyből Oscar-díjra jelölt film is készült, Diane Keatonnal, Jessica Lange-dzsel és Sam Sheparddal a főszerepben, mely aztán Bűnös szívek címmel a magyar nézők kedvencévé is vált. Prózai jellege ellenére az Új Színház két zenés produkciót is bemutat. Barabás Pál-Harmath Imre-Eisemann Mihály Kávé habbal című zenés vígjátékát Ács János, Michel de Ghelderode Képek Assisi Szent Ferenc életéből című zenés történelmi időjátékát Szikora János rendezi. Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című frivol komédiáját Egon Savin állítja színpadra. A Bubik István Stúdiószínpadon Hargitai Iván rendezi Závada Pál Bethlen című történelmi drámáját, Forgács Péter pedig „bűnügyi sajtószemlét” készít korunk hőseiről.

19. szezonjában a gyerekek minden korosztályának új előadásokat készít a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A repertoár megújítását októberben, a Szentivánéji álom zenés-bábos mesejátékkal kezdi a Jókai téri gyerekszínház. November elejére újabb, a Platform 11+ európai uniós ifjúsági színházi programban készülő darab kerül színpadra: Tasnádi István Cyber Cyrano című drámájához az internetes szerepjátékok veszélyeire figyelmeztető színházi nevelési foglalkozás kapcsolódik. November 20-án a Kaláka Együttes méltán klasszikussá vált dalaira írt történetet mutat be a Kolibri, az élő zenés Kaláka Bábszínházat. Majd a tavaly bemutatott Kippkopp és Tipptopp folytatódik a Kolibri Fészekben Kippkopp gyerekei címmel. Egy, a magyarországi romák helyzetét a svédek szemüvegén keresztül bemutató produkció következik februárban. Áprilisra készül el Németh Ákos A webáruház című ifjúsági előadása Perényi Balázs rendezésében. A történetben két kamasz lány tudatmódosító szerek árusításával akar népszerűvé válni iskolatársai körében. Az évad második felében még egy Platform 11+ darab kerül bemutatásra: a Kolibri kétnyelvű koprodukciót készít svájci és észt gyerekszínházakkal közösen, melyet a társszínházak is műsorukra tűznek. Szintén tavasszal készül el Fekete, mint az ében címmel a klasszikus Hófehérke történet kétszereplősre írt modern átdolgozása. Fábri Péter Zsófi és a három rablópandúr című meséjével zárul a Kolibri évada. (Részletesebb leírás a bemutatandó előadásokról ebben a hírben olvasható.)


A Madách Színház első előadása a 2010/2011-es évadban Tim Rice és Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperájának bemutatója lesz szeptember 17-én, rendezője Szirtes Tamás. Anthony Shaffer Ördöglakat (Mesterdetektív) című bűnügyi játékát 2011 januárjában láthatja a közönség a Thália és a Madách Színház közös produkciójaként, az évad végén pedig Woody Allen Annie Hall című filmjének színpadi változata kerül színre.

Az önmagát zenés népszínházként definiáló Budapesti Operettszínház ősszel Fényes Szabolcs Szerdán tavasz lesz! című művével kezdi a bemutatók sorát. A főszerepeket Mészáros Árpád Zsolt, Janza Kata, Lehoczky Zsuzsa, Faragó András, Vágó Zsuzsi és Kerényi Miklós Máté játsszák, a rendező Somogyi Szilárd, az előadás dramaturgja az operett ősbemutatójának rendezője, Kerényi Miklós Gábor. A Tháliában lesz látható Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusopera című műve decembertől. Az előadást Béres Attila rendezi (a Pécsi Nemzeti Színház után Budapesten is). Bicska Maxit Dolhai Attila, Pollyt Szinetár Dóra, Tigris Brownt Szabó P. Szilveszter alakítja, és szerepel az előadásban Balikó Tamás, Földes Tamás és Peller Anna is. Pécsen is játszani fogják az Operett dupla operabemutatóját, a Gianni Schicchit és a Mario és a varázslót, Kerényi Miklós Gábor színrevitelében, és ő rendezi a Tavaszi Fesztiválon bemutatandó Strauss-operettet, az Egy éj Velencébent is.

A budai Karinthy Színház 29. évadát Fellini Cabiria éjszakái című filmjének színpadi ősbemutatójával kezdi szeptember 24-én Pataki Éva adaptációjával, Mészáros Márta rendezésében. Kecskés Karina, Árpa Attila, Czinkóczi Zsuzsa, Kapócs Zsóka, Balázs Andrea, Hámori Ildikó, Bicskey Lukács, Kovács István és mások lépnek fel az előadásban. Októberben a Kecskeméti Katona József Színházzal közös bemutató, Somerset Maugham híres vígjátéka, a Csodás vagy, Júlia kerül a nézők elé, Sára Bernadette, Márton András, Pásztor Erzsi és a Nemzetiből frissen Kecskemétre szerződött fiatal Orth Péter főszereplésével. Moldova György a Karinthy Színháznak írt új vígjátékának ősbemutatóját Karinthy Márton rendezi novemberben. Munkacíme: Te furcsa katona. Folytatódik a beavató program: decemberre várható Kosztolányi Dezső Aranysárkány című műve Deres Péter által írt drámaváltozatának premierje, Gáspár Tibor és sok fiatal közreműködésével, Vidovszky György rendezésében. Januárban pedig a Hyppolit, a lakáj kerül színpadra, Szőke István rendezésében, Koltai Róbert, Voith Ági és Galla Miklós főszereplésével.

A Budapesti Kamaraszínház három játszóhelyén kilenc bemutatóra számíthat a közönség. A Tivoliban: Pozsgai: Veszett kutyák, Neil Simon: A különterem és Peter Quilter: Mennyei. Az Ericsson Stúdióban: John Osborne: Dühöngő ifjúság, Albert Camus: Caligula, Akutagava: A vihar kapujában. A Shure Stúdióban: Sultz Sándor: Zöldalma, Szomory Dezső: Takáts Alice, Fellini - Almási: Országúton.