3. Bárka Fesztivál - program

by - 7:49:00

FESZTIVÁLPROGRAM
November 4. (kedd)

16.30 Kávézó
40 éves a SZÍNHÁZ
beszélgetés a folyóirat szerkesztőivel
Koncz Zsuzsa kiállításának megnyitója 18.45 Amphiteátrum
Fesztiválmegnyitó 19.00 Vívóterem
Szasa Szokolov: BOLONDOK ISKOLÁJA
Szentpétervári Formalnij Tyeatr
Rendező: Andrej Mogucsij 20.45 Beszélgetés Andrej Mogucsijjal és a társulattal
(az előadáshoz szinkrontolmácsolást biztosítunk) Gyere, és lépj be az 1950-es évek szovjet tömbházába, ahol a névtelen család lakik névtelen fiával – egy autista fiúval (két színész játssza), aki hasadt személyisége miatt szenved. És mégis olyan gyönyörű lelke van, hogy vízililiommá tud változni…Gazdag álom-színház, telis-teli lenyűgöző, költői képzelettel, lágysággal, pátosszal, örömmel és reménnyel.
November 5. (szerda)

19.00 Stúdió
Agota Kristof: FÁJ
Budapesti Színművészeti Egyetem
Rendező: Forgács Péter 20.30 Beszélgetés Forgács Péterrel és az osztállyal Az előadás Agota Kristof „A nagy füzet" című írása alapján készült, egy ikerpárról szól, akiket anyjuk a háború elől vidékre menekít. A színészhallgatók felváltva játsszák a két ikret és a történet tizenegynéhány egyéb szerepét, és hol szöveggel, hol némán, hol zenével, hol énekkel mesélik el egy feje tetejére állított világ történetét.
November 6. (csütörtök) és november 7. (péntek)

19.00 Vívóterem
A CSEND HANGJAI avagy Simon és Garfunkel sosemvolt rigai koncertje, 1968
Rigai Új Színház (a Rigai Új Színház és a Berliner Festspiele közös produkciója)
Rendező: Alvis Hermanis 22.00 Beszélgetés Alvis Hermanissal és a társulattal Egy üres, ötajtós, falak nélküli szobában – a múlt és a képzelet játékterében – tizennégy különös, szavak nélküli, metaforikus nyelvet beszélő színész az emberiség aranykorának utópisztikus mítoszát rekonstruálja: a 60-as évek hippikultúráját. Alvis Hermanis közelmúltbeli rendezései közül mindenképpen a legköltőibb és a legszívhezszólóbb, vagy ahogyan maga a rendező fogalmaz: gyengédségével sújt a porba.
November 8. (szombat)

15.00 Stúdió
Ödön von Horváth-Gyarmati Kata: ISTENTELEN IFJÚSÁG
Bárka Színház
Rendező: Vidovszky György 17.30 Nyitott „beavató színházi" foglalkozás Vidovszky Györggyel, Gyevi Bíró Eszterrel és a társulattal A fekete égen villám cikázik, Mária sír a Kereszt tövében, János vigasztalja, a római százados pedig sisakban-páncélban áll a kép előterében. Ő vezette a kivégzést, és ő az, aki a Megfeszített halálának pillanatában felismerte és kimondta, hogy Isten. Mégsem tett semmit, nyugodtan őrködött tovább, noha már tudta, hogy az ő világa (azaz a mi világunk), halálra van ítélve.
November 8. (szombat)

19.00 Vívóterem
Juha Siltanen-Jorma Uotinen: PIAF PIAF
Bárka Színház
Rendező: Jorma Uotinen 21.30 Beszélgetés Ladányi Andreával és a társulattal "Eszem ágában nem volt szabályos élettörténetet mesélni, egyáltalán, történetet mesélni. Az alaphelyzet a sajátunk: színházban vagyunk, színészek vagyunk, akik meg akarjuk idézni Edith Piafot. Az életéből vett szereplők felvillantásából, jelenetszilánkokból, saját kínlódásunk vallomástöredékeiből, egy társulat hétköznapjaiból reményeink szerint összeáll egy mozaik, melyben ott az életünk, maga a színház." Jorma Uotinen
November 9. (vasárnap) és november 10. (hétfő)

19.00 Vívóterem
Shakespeare: HAMLET (színházi kísérlet)
The Factory London – Bárka Színház
Rendező: Tim Carroll 22.00 Beszélgetés Tim Carrollal és a két társulattal A The Factory esetében, melynek Hamletje talán a legkurrensebb színházi árucikk napjaink Lodonjában, a tér egyszerre hangsúlyos és hangsúlytalan. Hiszen minden héten máshol játsszák az előadást, s a helyszín mindig csak néhány nappal az előadás előtt derül ki. A lényeg: egy bárban, kinn az utcán vagy a folyóparton egyaránt színház születik. NOVEMBER 10-ÉN (HÉTFŐN) 19.00 ÓRAKOR MEGISMÉTLŐDIK A HAMLET CÍMŰ SZÍNHÁZI KÍSÉRLET A „KESZTYŰGYÁRBAN" (MÁTYÁS TÉR 15.)!!! (Jegyek a Bárkán kaphatók)
November 10. (hétfő)

19.00 Vívóterem
BL
Borlai Gergő – Ladányi Andrea 20.15 Beszélgetés Ladányi Andrával és Borlai Gergővel Nincsenek monológok, párbeszéd zajlik, két olyan, egymásra valóban kíváncsi lény között, akik szépen lesétáltak saját talpazatukról, és vállat rándítva a "Magyarország legjobb táncosnője/dobosa" címkére, úgy döntöttek, hogy ezen az estén mindent az alapoktól kezdenek újra, méghozzá közösen.
November 11. (kedd)

19.00 Vívóterem
SHO-BO-GEN-ZO
Nagy József Regionális Kreatív Műhely, Magyarkanizsa
Rendező: Nagy József 20.15 Beszélgetés Nagy Józseffel és a társulattal SÓ kínaiul és japánul azt jelenti, igaz, helyes, legmagasabb, legnagyobb, abszolút. BÓ jelentése dharma, örök, halhatatlan, unverzális, mozdíthatatlan igazság. A a sóbó tehát azt jelenti, a legmagasabb elv, abszolút igazság, a buddhizmus lényege. GEN szemet, szemgolyót, legfontosabb pontot, alapelvet jelent. Egyúttal jelenti azt is, felébredni, visszatérni az igazi értelemhez, az eredendő tudat normális állapotához és végül elérni a szatorit. ZÓ azt jelenti raktár, tárház, valamint azt, hogy kincstár.
Jegyárak:
Külföldi előadások:
Bolondok iskolája, Hamlet, Sho-bo-gen-zo: 3.500 Ft
Csend hangjai: 3.900 Ft
Szakmai jegy: 2000 Ft Magyarországi előadások:
Teljes árú: 2.000-2.200 Ft
Szakmai jegy: 800 Ft
Támogatók: NKA, Józsefvárosi Önkormányzat, OKM, RÉV8

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed