„Az operánál nincs jobb műfaj arra, hogy megszerettessük a színházat” – beszélgetés Dinyés Dániellel

Holnap este mutatja be a Bárka Színház Dinyés Dániel és Szabó Borbála Párkák című meseoperáját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a zeneszerzővel első operája megszületésének körülményeiről, az ifjúság színházba és operába csábításának lehetőségeiről.

2010-12-16

- Eddig mindenféle műfajban alkottál, kamarazenét, kórusműveket, elektro-akusztikus műveket írtál, valamint színpadi kísérőzenéket. Vázoljuk fel azt az utat, amíg eljutottál az operakomponálás gondolatáig!

- Az operaműfaj engem nagyon régóta foglalkoztat. Tizenöt éves korom óta dolgozom színházban, igen fiatalon, még konzistaként kerültem be mint korrepetitor egy zeneakadémista csapatba, akik A varázsfuvolát adták elő Kozma Péter rendezésében. Akkor nagyon megcsapott a színház szele, s aztán több évig dolgoztam ezzel a csapattal gödöllői nyári előadásokon. Aztán huszonkét évesen bekerültem az új Nemzeti Színházba egy produkcióra, ott a mai napig dolgozom, majd huszonhárom évesen az Operában is eltöltöttem egy évet, az Operastúdióban Oberfrank Géza mellett korrepetitorkodtam, akit nagyon megszerettem. Fantasztikus zenész, a színházi szakmáról ilyen idős koromban szeretnék ennyit és így tudni, mint ő. Később „alternatív” operai produkciókban működtem közre betanító korrepetitorként, például Kovalik Balázs Mozart-maratonjában, vagy Pfitzner Palestrinájában és még jó néhány dologban. Mindezen idő alatt pedig elvégeztem a zeneszerzés szakot a Zeneakadémián.

Sokat és sok prózai színházban dolgoztam/dolgozom, aztán valahogy a Bárka felé orientálódtam, oda többször is visszatértem (többek között Sáry László Négerek, Jorma Uotinen Piaf, Piaf és Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabjaiban működtem közre), majd ebben az évadban Seress Zoltán igazgató felkérésére elvállaltam a Bárka Színház zenei vezető posztját.

- A Párkák című meseoperát a színház rendelte meg tőled, vagy már régóta hevert a partitúra a fiókban? Hogyan született meg a mű?

- Fióknak soha nem írok. Bár rengeteg operai téma felmerült már bennem az évek során, de úgy voltam ezzel, hogy amíg nincs konkrét felkérésem, addig nem dolgozom. Az operaírás mindig ott lebegett a szemem előtt, mert valószínűleg a legizgalmasabb komponálási feladat. A Párkák megírására Seress Zoltán kért fel, ő szeretett volna újítani a színház arculatán, többek közt azért is, mert a Bárka társulatának hihetetlen zenei adottságai vannak. Három kikötése volt: meseopera legyen; tizenegy színész adja elő – konkrétan meg is nevezte őket – ; és hogy az első felvonás nem lehet több 40, a második pedig 30 percnél. A szövegíró és a rendező is adott volt Szabó Borbála, illetve Göttinger Pál személyében, akikkel tavaly már dolgoztam együtt az Esterházy-darabban. Mindkettőjüknek szívből örültem, mert tehetségesek, és mert átlagon felül tudunk egymással dolgozni. Pali zeneileg „túlképzett” (mármint a rendezéshez…), ugyanis több hangszeren játszik. (Nem beszélve a Firkin nevezetű ír-punk kocsmazenét játszó zenekarról, amiben ő az egyik énekes.)

- Tehát bizonyos zenei és időkorlátokon belül kellett dolgoznod, hiszen színészekre és nem énekesekre kellett a szólamokat írni, ráadásul gyerekeknek kellett olyan zenét komponálni, amit könnyen be tudnak fogadni, illetve olyan történetet kitalálni, ami leköti a figyelmüket.

- Pontosan. Főleg gyerekeknek szánjuk az előadást, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy a műfaji meghatározása ne gyerekopera, hanem meseopera legyen. Egyfajta családi szórakozás. Vérbő vígjátékról van szó, amelyben nagyon gyorsan történik minden, szinte rajzfilmsebességgel, hiszen ha adott tizenegy színész, akkor a cselekménynek hihetetlen sebességgel kell pörögnie, hogy mindenkivel történjen valami 70 perc alatt. (Walt Disney-kutatások szerint a gyerekeknek 7 másodpercenként kell egy új impulzus ahhoz, hogy ne aludjanak el…)

Fontos keretet adott a zenének az is, hogy a gyerekek számára is befogadható legyen. Ennek tudatában igyekeztem dallamos operát írni, már csak azért is, mert az operánál nincs jobb műfaj arra, hogy a gyerekekkel megszerettessük a színházat, hiszen a komplexitása miatt mindig van mire figyelni. Tapasztalataim szerint a szövegekre kevésbé emlékszik egy gyerek, de a zene megmarad (lásd zenés rajzfilmek).

A másik keretet az énekszólamok jelentették, hiszen a színészektől nem lehet és nem is akartam operaéneklést elvárni. Egyébként zeneileg hihetetlen kvalitású társulat a Bárkáé, s a darab szereplői mind nagyon jó hangi adottságokkal bírnak, még azok is, akik azt hitték magukról, hogy nem… Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy tudtam, melyik szerepet ki fogja énekelni, így minden színésznek a saját hangjára írhattam a zenét. Egyes színészeknél kiderült, hogy a számukra megírt szólamnál is többre képesek, úgyhogy nekik még hozzáírtam a szerepükhöz. Például Réti Adriennek, aki Grüllét játssza, egészen elképesztő énekesi alapadottságai vannak, koloratúrszoprán irányultsággal. Ha pár évvel korábban találkozom vele, biztos, hogy elviszem az opera irányába.

Nagyzenekarra nincs lehetőség, egy nyolc fős kamaraegyüttes kísér majd (egy hegedű, egy cselló, egy bőgő, egy klarinét, ami időnként szaxofonra vált, egy trombita, egy fagott, egy zongora és egy ütős) – ezek a keretek is meghatározták az egész opera stílusát. A zenei karakterek megírásánál az volt az elképzelésem, hogy ellentétben a nagy operaszerzőkkel, akik egy stíluson belül különböző témákkal jellemezték a szereplőket, én éppen fordítva cselekszem: mindegyik szereplőnek külön zenei stílust szabok. Ebben zeneszerzőileg az a kihívás, hogy a darab egésze ne váljon zavaróan eklektikussá.

- Miért mitológiai a történet?

- A mitológia csak a cselekmény hátteréül szolgál, mivel ezeknek a történeteknek könnyen befogadható, cselekményes tartalmuk van, és alapvető emberi tulajdonságokat ismerhetnek meg általuk a gyerekek. A mitológiai hősök legjellemzőbb tulajdonságait, szokásait vettük kölcsön (pl. Zeusz nőcsábász, Héra féltékeny és zsörtölődő, a párkák pedig szövik, sodorják és elvágják az élet fonalát), de a cselekményt már mi találtuk ki Szabó Borival. A történet alakulásánál figyelembe vettük a színészek karakterét is, hogy hogyan lehetne nekik színészileg a legjobb feladatot adni. Ezeket is beépítettük a szerepükbe. Tehát a figurák jelleme a mitológiai hősök legjellemzőbb karakterjegyeiből, illetve az őket megformáló színészek személyiségéből állt össze, kiegészítve az általunk kreált tulajdonságokkal.

Bori egy széplélek, egy kicsit én is, így fontosnak tartottuk, hogy a darab a szeretetről szóljon, a barátságról, meg a nagyon sokféle szerelemről. Ám az egész történetnek a nagy kérdése az, hogy az istenek beleavatkozhatnak-e egy földi életbe? Ugyanis azáltal, hogy akár egy komponenst megváltoztatnak önös érdekből, minden más is, ami a földi egyensúlyhoz tartozik, azonnal borul. Ezt persze vagy felfogja egy gyerek, vagy nem, de mi, felnőttek elgondolkozhatunk rajta mai életünk tükrében, hogy manapság kik és hogyan nyúlnak bele a mi életünkbe, és ettől hogyan változik meg az életünk, anélkül, hogy tehetnénk róla. Otthon, családi körben meg is beszélhetjük mindezek kapcsán a mese tanulságát.

- Melyek voltak az opera születésének fázisai? Hogyan tudtatok együtt dolgozni a dramaturggal és a rendezővel?

- Nagyon szorosan együttműködtünk Szabó Borival, januárban kezdtünk el dolgozni a darabon. Kitaláltuk a teljes szüzsét, majd ő megírt egy jelenetet, azt egyeztettük, kérésemre javította, átírta, és így tovább addig, amíg a két felvonással júliusban kész nem lett. Akkor kezdtem el komponálni. Természetesen komponálás közben is rengeteg minden derült ki, így Borinak mindig készenlétben kellett állnia, hogyha valami javítást kellett alkalmazni. Legfőbb ítélő bírám a feleségem (Kolonits Klára, az Operaház koloratúrszopránja – a szerk.): miután megírok egy művet, vagy egy kis részletet, addig nem hallhatja senki, amíg Klárinak el nem játszom, és ő azt nem mondja, hogy jó, továbbgondolásra érdemes. Így működött ez most is. Aztán kt-három jelenetenként megmutattam a darabot Göttinger Palinak, s ha kellett, még alakítottunk rajta. Szeptember elsejére az egész operát befejeztem, s miután Pali, Bori és Katona Gábor koreográfus is áldását adta rá, megmutattam színészeknek. Ők végignevették az egészet – hála Istennek, hiszen az volt a cél, hogy igazi vígjáték szülessen. Nagyon jól fogadták, s október végéig mindenki megtanulta a szerepét, az első olvasópróbára mindenki tökéletes szereptudással érkezett. Ha valaki egy kicsit is jártas a színházi világban, pontosan tudja, ez milyen nagy szó!

- A betanítást is te végezted?

- Természetesen. Minden színésznek készítettem tanuló CD-t is, és mindenkivel egyenként foglalkoztam. A betanításban Cser Ádám karmester is segített, aki velem felváltva vezényel majd az előadásokon.

- Jelmeztervezői pályázatot írtatok ki a gyerekeknek, támpontként felvázolva a librettót és a szereplők karakterét is. Emellett a próbákra is meghívtátok őket, hogy lássák belülről a színház működését, egy előadás születésének körülményeit.

- A meseoperának az lenne a lényege, hogy fiatal közönséget nevel, és értékeket próbál közvetíteni, hiszen a közönség utánpótlása nagyon fontos tényező mai világunkban. Ezért hirdettük meg, hogy kisebb csoportokban beengedjük a próbára a gyerekeket, hogy nézzék meg, milyen egy rendezés, miként zajlik egy próba, egy zenekari próba, hogy néz ki egy táncpróba, milyen egy korrepetíció. Én azt is szorgalmaztam, hogy akinek van kedve, írjon zenét, vagy Szabó Borival írjanak közösen szöveget. De sajnos ezt túl komplikált lett volna megszervezni. A jelmeztervek kapcsán találkozhattak a jelmeztervezőnkkel, Kovalcsik Anikóval. A pályázatra rengeteg rajz érkezett, kaptunk igazi gyerekrajzot is, de magyarázó szövegekkel ellátottakat is, s az ötleteknek, ami az Edu-Art-tól és a Fideliótól jött, nagyon örültünk. Most hétvégén volt az eredményhirdetés, ahol a díjakat is kiosztottuk, s a tizenhárom pályázó hatvannyolc rajzából a színház kávézójában kiállítás nyílik, amit a premier napjától lehet megtekinteni.

Egyébként van a Bárkának két gyerekprogramja, az egyik a MeseLadik, amit nagyon szeretnek a gyerekek, mert ők maguk állítanak elő egy teljes előadást. Ez nagyon jól működő program. A másik a ZeneLadik, ahol Hajós Andrással s a Modern Art Orchestra nevezetű, Fekete Kovács Kornél fémjelezte big banddel együtt írnak egy számot, tehát abban is nagyon aktívan kell részt venniük. Nem titkolt célunk, hogy ezekkel a minőségi programokkal szokjanak a Bárkába, illetve színházba a gyerekek. Minden korosztályt várunk a Párkákra, hét éves kortól.

- Mit gondolsz, ha a meseopera tetszik nekik, akkor az Operába is becsábíthatók lesznek?

- Biztos vagyok benne, csak meg kell találni azt a formát, amivel felkelthető a gyerekek érdeklődése. Én tanítottam zeneiskolában, és azt tapasztaltam, hogy az ifjúság érdeklődési köre határtalan, csak úgy kell tudni tanítani vagy előadni valamit, hogy izgalmas legyen számukra. (Hihetetlenül rossz tanítási rendszerben szocializálódnak a gyerekeink, de ez messzire vezető téma, amit most nem fejtenék ki.)

Hogy mennyire lehet az ifjúságot becsalogatni az Operába? Emlékszem, gyerekként életem első meghatározó operaélménye A sevillai borbély volt, de nem maga a produkció fogott meg, hanem a Bartolót alakító Tóth János. A rendezésre egyáltalán nem emlékszem, de minden, amit Tóth csinált, lenyűgözött. S ez egy fontos kulcs: ha van legalább egy olyan énekes az előadásban, akinek a személyisége meg tudja ragadni a gyereket, vagy olyan díszleteket, jelmezeket lát, ami elvarázsolja, vagy ha a rendezés megszólítja őt, akkor az opera elkötelezettje válhat belőle. Mostanában gyakran panaszkodnak, hogy ez már egy más világ, ma nem tudnak a gyerekek egy operát végignézni. Azt gondolom, végig tudnak nézni (gondoljunk csak a többórás filmekre, amiket egy mukkanás nélkül végigülnek), csak meg kell találni a műben azokat a kérdéseket és válaszokat, amiért a gyerekek beülnek, és szívesen reagálnak. Mozart túl tudott élni két-háromszáz évet, s minden kor megtalálta benne a számára izgalmas és érdekes momentumokat. Nekünk egyetlen feladatunk van: meg kell találnunk, miért érdekes ma Mozart vagy más operaszerzők. Ez nagy feladat, de nem lehetetlen. Így legalább van miért és mivel foglalkoznunk. Csak remélni tudom, hogy sikerült olyan operát írnom, amit a gyerekek is élveznek, és amin remélhetőleg a szülők is jól fognak szórakozni.

Jánosi Ildikó

forrás: http://www.opera-vilag.hu