A szerelem lyukas hálójában

Könnyed szórakozás, önfeledt nevetés, egymás után záporozó poénok, jól megrajzolt karakterek. Az Orlai Produkció számos előadásában kínálta már nekünk az említett összetevőkből álló ízletes színházi „étket”, és szinte sosem okozott csalódást.

Ezúttal is érdemes megkóstolnunk, mit főztek. Kinek jobban ízlik majd, kinek kevésbé, egy szinte biztos: a gyomrát senkinek nem fekszi meg.

Alan Ayckbourn Hogy szeret a másik című vígjátékát tizenöt évvel ezelőtt a nemrég elhunyt Jiří Menzel rendezésében állította színpadra a József Attila Színház. Most Orlai Tibor producer és Göttinger Pál rendező gondolták úgy, hogy ideje leporolni a darabot. Segítségükre volt ebben Zöldi Gergely új fordítása is. Az előadás a győri Vaskakas Bábszínház, az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében jött létre.

A helyzetkomikumra épülő előadások általában nagy sikert aratnak a közönség körében. Ennek kulcsa, hogy a rendező a különböző karakterekre megtalálja a megfelelő, szerepeiket élvezettel alakító színészeket. Göttinger remek érzékkel választott, az aktorok egytől egyig lendületesen játsszák végig a két felvonást. Ullmann Mónikának, mondhatnánk, könnyű dolga van, hisz ő már abban a tizenöt évvel ezelőtti előadásban is Fionát alakította. Csakhogy ez nem feltétlenül jelent előnyt. Sőt: eltávolodni egy figurától, és másik rendező kérései, utasításai szerint újraformálni azt, ráadásul új partnerekkel, újrafordított szöveggel, cseppet sem egyszerű. Ullmann mégis játszi könnyedséggel helyezkedik bele a férjére ráunt, őt elhagyni azonban nem szándékozó asszony bőrébe. Jól áll neki a szolgálatkész, mindig mosolyogó, az akaratát ésszel érvényesítő, ám szeretetéhes nő karaktere.

Hitvesét, a jóindulatú, ám gyanakvó Franket Pataki Ferenc alakítja, szinte önkívületben. A neurotizmusra hajlamos férfi gesztusai és mimikája olykor besenyőpistabácsisan eltúlzottak, ám emiatt egy percig sem neheztelünk a színészre, hisz némileg minden szereplő parodizált figura az előadásban. A sokat kombináló és ezzel félreértéseket generáló, a konfliktusokat rendre továbbgerjesztő férfi úgy viselkedik, akár a sikerre éhes nyomozó, és a cselekmény előrehaladtával mindjobban élvezi a házastársi játszmát.

Beosztottja, Bob teljesen más karakter. Nem is egészen értjük, Fiona hogyan szűrhette össze vele a levet. Talán, mert felfedezte benne a Frankből hiányzó macsóságot. Ötvös Andrást láthattuk már hasonló figura bőrében, elég a szintén orlais Az oroszlán télen című előadásra gondolni. Tehetségét jelzi, hogy képes az egyívású alakokat különbözőképp árnyalni. Jelen esetben az egyszerű ember cseppet sem intellektuális humorát domborítja ki. Olyan, akár egy indulatoktól fortyogó nagy gyerek, aki hibái ellenére is szerethető.

Grisnik Petra – minden pillanatát élvezve az előadásnak – lubickol Bob megcsalt feleségének, Terrynek a szerepében. Épp oly átéléssel játssza a gyereknevelésbe és a házaséletbe belefáradt asszonyt, mint az elkeseredésében magát részegre ivó, dühöngő hitvest, vagy a pajkosan flörtölő, elhervadni még nem akaró fiatal nőt. Grisnik kvalitásaihoz eddig sem fért kétség, ám most megmutatja: az elmúlt évek során komoly, kiforrott színésznővé érett.

Az övével egyenértékű Edvi Henrietta jelenléte. Aligha láttunk Dustin Hoffmann Esőembere óta ilyen lenyűgözően megformált autisztikus figurát. Az introvertált, gyógyszereket szedő Mary téblábolása egyszerre idegesítő és szánalmat keltő. Mégis inkább együttérzéssel fordulunk felé, mert árad belőle a jóság, a szelídség, a segíteni akarás. Edvi földet bámuló tekintete beszédes, testtartása kifejező, hangsúlyai tűpontosak. Ideje lenne jelentősebb szerepekkel megtalálni őt úgy színházban, mint filmen.

Nagy Dániel Viktor is remekel a főnökének megfelelni kívánó, felesége fölött viszont uralkodó Williamként. A társadalmi szerepébe belemerevedő férfi egyetlen szempillantással rendreutasítja nejét, ha úgy érzi, annak tettei és szóbeli megnyilvánulásai nem segítik elfogadtatásukat az új baráti körben. Nagy rutinosan váltogatja e két arcot, és ugyanolyan hiteles a mindenen görcsölő hivatali beosztott szerepében, mint elnyomó, majd féltékenyen tomboló férjként.

A színészek tehát komolyan veszik a kissé karikírozott, ám nagyon is a hétköznapokból vett figuráikat. Egytől egyig szeretettel ábrázolják és élettel töltik meg őket. Ehhez persze az is kellett, hogy Ayckbourn jól megírt dialógusokat adjon a szájukba, ne zsúfolja tele közhelyes, már unásig ismételt poénokkal a szöveget.

Ami pedig igazán kiemelkedővé teszi a Hogy szeret a másik című darabot, az a párhuzamos szerkesztés, ami színházban igen ritkán látott írói és/vagy rendezői fogás. Filmen osztott képmezővel ábrázolják az ilyet, színpadi körülmények közt azonban számos nehézségbe ütközhetne. De nem Göttingernél és munkatársainál. Ondraschek Péter díszlete négy részre osztja a játékteret. Ez a négy rész két család lakása. Az egyik alsó-, a másik felső-középosztálybeli, amit jól mutat a különböző tapéta, és az egymástól meglehetősen eltérő bútorok. Igaz, azok jobbára csak festve vannak, ám ettől nincs hiányérzetünk. Épp ellenkezőleg: a stilizált megjelenítés jól illusztrálja, hogy Frankéknél és Bobéknál is minden mesterkélt, hazug és felszínes. Ugyanezt szolgálja az egymás mellett zajló játék is. Érzékeljük, hogy a két házaspár élete sok mindenben különböző, ám azt is látjuk, kapcsolataik hasonlóan működnek: rég nem törődnek házastársuk érzelmeivel, és elbeszélnek a másik feje fölött.

Mind a színészek, mind a nézők részéről nagy odafigyelést igényel ez a fajta jelenlét. Ahhoz, hogy követni tudjuk, épp melyik háztartásban vagyunk, a művészeknek hajszálpontosan tartaniuk kell a ritmust; itt nincs helye közbeszólásnak, szövegtévesztésnek, rossz végszavazásnak, mert borul az egész jelenet, és azzal oda az illúzió. Az egymás mellett ücsörgő és fel-alá járkáló szereplőknek úgy kell kommunikálniuk, hogy folyamatosan ott van köztük a másik lakásban tartózkodó, de a jelenet szerves részét képező harmadik, negyedik partner. Színészi bravúr ezt hiba nélkül végigcsinálni.

Dicséret illeti Cselényi Nóra jelmezeit is. Remekül fejezik ki a három pár társadalmi különbségeit, ugyanakkor az egyes személyek jelleméhez is jól passzolnak. A jómódú, gyermektelen, korosodó, ám ragyogását még őrző Fiona egy szál hálóköntösben is dáma, szemben a kisgyerekkel otthon nyűglődő, leharcolt Terryvel, aki gyapjú zokniban, kockás ingben, sötét kötött pulóverben várja élete nagy fordulatát, hogy a szerkesztő betegye egy levelét a Guardianbe. A még edzéskor is elegáns Frank, és az öltönyt-nyakkendőt csak a munkahelyére felöltő, lakásában inkább atlétában flangáló Bob e tekintetben is szöges ellentétei egymásnak. A Mary-William páros konzervativizmusát és zárkózottságát pedig jól mutatja mindig zárt, színeiben is visszafogott öltözékük.

A cselekmény végig pörgős, nincsenek az előadásban unalmas pillanatok. A Hogy szeret a másik tartalmilag – bár 1969-ben íródott – máig aktuális, hisz hétköznapi, szinte mindannyiunk életében előforduló dolgokról szól. Ezért az ötletes, eredeti ábrázolásmód mellett elismerés jár Göttingernek azért is, hogy nem modernizálta a darabot, amely minden bizonnyal számos előadást megér majd az ország színpadain.

MONORI SZABOLCS 

Megosztás: