Kedves Közönségünk!

2020. március 12-i kezdettel bizonytalan időre bezártak a magyarországi színházak.
A folytatásról még semmi nem tudható.

Hírül adjuk majd, ha újra mozgásba lendül valami. Reméltük, hogy ez csak pár hét - de tényleg nem lehet tudni. Hónapokig is tarthat.

Mi, a KEKSZ Bt körül tevékenykedő művészek valamennyien szabadúszók vagyunk, nincs semmi ráhatásunk arra, hogy melyik színház milyen döntéseket hoz az érintett előadásokkal kapcsolatban - végleg törli, később megtartja, vagy mással pótolja őket.

Annyi bizonyos, hogy amíg nem játszunk, addig nekünk, akik ezen a területen dolgozunk - semmilyen bevételünk nincs. Nem nyavalyogni szeretnénk, és tudjuk, hogy van nálunk rosszabbul járó polgártársunk is, mégis hirtelen, mindössze néhány óra alatt kikerültünk a hidegre, ezredmagunkkal, színészekkel, énekesekkel, zenészekkel, háttérdolgozókkal együtt.

Arra kérjük nézőinket, hogy (hacsak nem szájuktól vonják el a falatot) ne váltsák vissza az elmaradt előadások jegyeit, amíg a vészhelyzet tart, és az esetleges pótlások időpontjairól nem lehet tudni semmit.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak magukra és főleg egymásra.





A Tengerenről a Pesti Műsorban

Bemutatók a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban
Conor McPherson: Tengeren – Göttinger Pál rendező ajánlásával

Amennyire most tudom, szívesen csinálnék olyan színházat, ahol az elmesélt történet tisztán és világosan áll, nem rakódik rá a „mit akar ezzel mondani” és a „hogy jön ez ide” tehertétele. Engem ráadásul nem zavarnak a sztereotípiák, pláne nem az írekkel kapcsolatosak – örömmel olvasom a történeteiket, hall­ga­tom a dalaikat, amelyek megkapó öniróniával, humorral, fájdalommal és közvetlenséggel beszélnek arról, ami mindannyiunkat szíven üt, és még az se baj, ha főleg esténként és főleg sör mellett.
Nem tudhatok sokat arról, mi játszódik le egy egyedül maradt férfi fejében, ha ötven-hatvan éves. Hogy milyen iszonyatos dolgokba haj­szol­ja bele az embert a félelem, hogy egyedül végzi.
De tudok a számonkérhetőségről, arról a félelemről, hogy az ember érzi, tudja, hogy tartozásokat halmoz fel, hogy a kapott jóért és az adott rosszért is meg kell fizetnie. Nem tudom, mennyit érnek a ku­dar­caim, a kihagyott lehetőségeim, az elmismásolt feladataim, hogy a körülöttem lévő embereknek mennyire lehettem vagy lehetek hasznára, és főleg hogy mindebből mennyi múlik tényleg rajtam. És kinek kell elszámolnom majd.
Conor McPherson darabjának legizgalmasabb kérdése a gondviselés, a kegyelem problémája. Annak a kijelentése, hogy a gondviselés az a másik ember. Anélkül, hogy tudnánk róla, esetleg anélkül, hogy akarnánk – védhetetlen ócskaságunk elől egymásban találunk menedéket. És ha jön a számonkérés: egymásnak kegyelmezünk meg.
Tizenegy évvel a Bárka Színház-béli ősbemutató után összeszedtem a bátorságom, hogy újra ehhez a darabhoz nyúljak. Tizenegy ilyen év (25 és 36 között) rengeteg idő, a felnőtté válás leckéit, talán azt mondhatom, letudtam mostanra. Mást hallok, mást látok már egy jelenetben.
Izgatott vagyok, mint karácsonykor. Nézem a színészeket (köztük külön büszkeséggel az ördög szerepét újra elvállaló Kálid Artúrt), ahogy kibontogatják a szöveg mondatait, mint egy-egy ajándékot.
Dolgozunk. A próbateremben mindennap karácsony van.
Conor McPherson drámaírói munkássága – ördögűzés.

Bemutató: Krúdy Kamara, december 13.

Megosztás: