Budapesti Vonósok - Operajátszóház

Mozart: Don Giovanni
Vezényel: Dinyés Dániel
Koncertmester: Pilz János

Alkotók:
művészeti vezető
Botvay Károly

játékmester
Göttinger Pál


Az Operajátszóház olyan interaktív foglalkozás, ahol a gyerekek megtanulják aktívan, játszva hallgatni az operát. Az énekesek és a zenekar közelsége szó szerint kézzel foghatóvá teszi számukra az élményt. Göttinger Pál rendező garantálja az aktív részvételt, Dinyés Dániel pedig az operák zenei mondanivalóját próbálja megvilágítani közérthetően.

Az előadások állandó szereplője, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar az operák egyik fontos részét, a kíséretet szolgáltatja. A kíséret által válhat még inkább élővé az áriák, duettek zenei megvalósítása. A koncerteken mindig két énekes szerepel, együtt játszva a gyerekekkel, akik nemcsak a közönség szerepét töltik be, hanem megtanulhatnak együttműködni, fellépni az operaénekesekkel. A 2019/2020-as évadban három alkalommal három különböző opera kerül terítékre.

Rendező: Budapesti Vonósok Kamarazenekar