Sztárok a VIDOR-on

Lokál Nyíregyháza, 2019. 08. 08. 00:01


Bánsági Ildikó, Gálvölgyi János, Janza Kata és MÁZS is fellép a VIDOR Fesztivál idei rendezvényein, amelyek szervezője a Móricz Zsigmond Színház. Kilenc nap alatt hatvan helyszínen közel 200 program várja a közönséget.


Javában zajlanak a seregszemle előkészületei. Ezek állásáról és az újításokról kérdeztük Kirják Róbertet, a teátrum ügyvezető igazgatóját.

– Ebben az évben is hasonló összeget fordíthatunk a programokra, mint tavaly, egy-két támogató jelentkezett még a korábbiakhoz képest – tájékoztatta lapunkat. – A legnagyobb újdonság, hogy a Rózsakert Szabadtéri Színpad is bekerült a fesztivál helyszínei közé. A Mennyei hang! című vígjáték a Játékszín előadása Bánsági Ildikó és Gálvölgyi János főszereplésével, augusztus 27-én, két nap múlva pedig a Szabolcs megye lordjai és a miladyk című zenés előadást tekintheti meg a közönség Dolhai Attila, Gubik Petra, Janza Kata, MÁZS, Nagy Sándor és Szerényi László előadásában. Először fordul elő, hogy a színházi versenyprogramban a nagyszínpadon egy műsor kétszer is látható: a filmként már nagy sikert aratott játékszíni produkció, az Életrevalók, amelynek főszereplője Hirtling István, illetve az Örkény Színház Patika című produkciója. Ebben Kerekes Éva is játszik, aki az idén teátrumunk vendége volt Miss Marple-ként, és a darabot Mohácsi János rendezte, aki a nagy sikerű Illatszertárt és a Delilát is. Azt tapasztaltuk az előző években, hogy vannak előadások, amelyek óriási érdeklődésre tartanak számot, ezért sokan nem kapnak rá jegyet. Úgy gondoltuk, ezen csak úgy tudunk segíteni, ha megduplázzuk azokat. Más praktikus szempontok is szerepet játszottak döntésünkben: ezekkel egy időben a Rózsakert Szabadtéri Színpadon is lesznek előadások, amelyeket így a közönség és a zsűri meg tud nézni. Újítás az is, hogy a VIDOR-on először lépnek fel határon túli színházak.

Mint Kirják Róbert elmondta, a színházak körülbelül nyolcvan előadást jelöltek a fesztiválra, határainkon innen és túlról. A korábbi éveknél is nagyobb volt a teátrumok érdeklődése a seregszemle iránt. Először szerepel a fesztiválon például az Újszínház, a Sári bíró című előadásukat válogatták be a műsorok közé. A versenyprogram darabjait a direktor, a két művészeti tanácsadó, Sediánszky Nóra és Göttinger Pál, valamint Horváth Illés művészeti vezető válogatta. Soha annyi sztár nem szerepelt még a Kossuth téri színpadokon, mint ahány augusztus 23. és 31. között fog. Közülük Kirják Róbert hármat emelt ki: a Halott Pénzt, amely ma Magyarországon a legek között szerepel, Geszti Pétert, aki egy „best of” válogatáskoncertet ad, és a Bagossy Brothers Companyt, amely az utóbbi időben szintén óriási népszerűségre tett szert. De zenél még a The Biebers, a Kelemen Kabátban, a Magashegyi Underground és a Bohemian Betyars. Csupa olyan név, amely reményeik szerint nagy tömegeket vonz majd. Három külföldi fellépő szerepel a nagy-, négy pedig a kisszínpadon. Az elmúlt év legjobb vígjátékai közül négy filmet is meg lehet tekinteni a Sunshine FM Kisszínpadon: a Kölcsönlakást, a BÚÉK-ot, az Egy napot és a Most van mostot. A programok döntő többsége Nyíregyházán lesz, de a szervezők megyeszerte mintegy 20 települést bevontak a helyszínek közé. Már csak egy utolsó egyeztetés van hátra, amelynek tárgya az időjárás lesz, de ezen is dolgoznak…