A Közösen a Kutyákkal Egyesület kampányt indított a kutyagumi ellen

A Közösen a Kutyákkal Egyesület kampányt hirdet a tisztább utcákért. A kutyagumi ugyanis folyamatos gondot jelent szinte minden városban. Hamarosan azonban új, speciális kukákat telepítenek Kőszegen.

Egyre több gazdi figyel már arra, hogy sétáltatáskor legyen nála zacskó, és ne hagyja az eb ürülékét az utcán. Az üzenet ugyanakkor, úgy tűnik, még nem jutott el mindenkihez.

Prim József, a Közösen a Kutyákkal Egyesület alapító tagja elmondta: a Szedd fel, dobd el! címmel elindított kampányban nemcsak a figyelemfelhívás a cél: tesznek is azért, hogy könnyebb legyen az állattartóknak. Speciális kukákat vásárolnak és helyeznek ki a városban. Ezeken matrica hirdeti majd, hogy mi célból telepítették őket.

Ráadásul zacskókat is tesznek rájuk, így ha valaki éppen elfelejtette feltölteni saját készletét, akkor sem lehet érv, hogy miért ne hajoljon le a kutyagumiért. Az első tesztdarab műanyagból készült, most a kőszegi önkormányzattal egyeztetnek arról, hogy megfelelő-e a prototípus. A város egyébként örömmel fogadta a kezdeményezést – tette hozzá Prim József.

Az első ilyen különleges kuka hamarosan meg is jelenik majd a vasi kisvárosban. Ezután pedig – pénz függvényében – folyamatosan készülnek majd az újabb és újabb darabok.

Az Abért-tó környéke is kedvelt kutyasétáltatóhely, de itt is kevés a szemetes. A tó köré alumíniumból készült kukákat tesznek ki, szintén a kutyásoknak. Ezekbe a gyűjtőkbe természetesen más szemetet is lehet majd dobni, így remélik, hogy általánosságban is nagyobb lesz a tisztaság a környéken.

A Kőszegi Várszínház nyári társulatának több tagja is szerepel az egyesület Facebook-oldalán látható rövid videóban. Trokán Anna, Grisnik Petra, Szilágyi Csenge, Göttinger Pál, Némedi Árpád és Rózsa Krisztián azt mondja: ők bizony mindig felszedik négylábú társuk után.



forrás: https://www.vaol.hu/
Megosztás:
spacer

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed